BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mit kezdene a Fidesz a fővárosi kórházakkal?

Szabolcsban már két éve működik a kórházak holdingba szervezése. Budapesten nem lesz kórházbezárás és az ágyszámot sem csökkentenék.

Pesti Imre, a Fidesz egészségpolitikusa az ATV-nek elmondta, a fővárosi közgyűlésben a szocialisták ugyanezen javaslatát azért nem támogatták, mert a kórházak holdingba szervezését nem a szabolcsi minta alapján akarták megvalósítani. A szakpolitikus emellett azt kifogásolta, hogy míg Szabolcsban az öt kórház összevonását előkészítő tanulmány 25 millió forintba került, addig a főváros tizenkét kórháza esetében egy ilyen tanulmány 250 millióba került volna.

Pesti megjegyezte, a közbeszerzés, a pénzügy-számvitel, a kontrolling központosítása mindenképp támogatandó, de azt nem támogatják, hogy óriási forrásokat költsenek olyan tanulmányokra, amiknek semmi értelme. Hozzátette, a fideszes elképzelés szerint legfeljebb a szabolcsi modell dupláját, vagyis mintegy ötvenmilliót költenének ilyen tanulmányokra.

Szerinte a szocialista kórházholding csak a pénzlenyúlásról szólt és nem szakmabeliek, hanem elsősorban üzletemberek irányították volna. Márpedig ezt azoknak kell irányítani, akiknek elkötelezettségük van a betegellátás irányába – hangzott el a fideszes álláspont.

Pesti Imre – aki Tarlós István megválasztása esetén az egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes lehet - leszögezte, nem fognak kórházakat bezárni és az ágyszámot sem kívánják csökkenteni, legfeljebb más struktúrában működnek majd. A tizenkét fővárosi intézmény ugyanis jelenleg 99 telephelyen működik, ez pedig olyan szintű szétforgácsolódás, amely nagyon jelentős forrást igényel – magyarázta a szakpolitikus, hozzátéve, hogy a ki nem használt telephelyek felszámolása esetén szeretnék, ha az így keletkező többletforrás az egészségügyben maradna.

Kökény Mihály, a szocialisták szakpolitikusa azonban megyei politikusoktól származó információkra hivatkozva úgy nyilatkozott, Szabolcsban egy profitorientált holding alakult, amely a szakmai irányító egységeket teljes mértékben irányítása alá vonta, így a felelős önkormányzati fenntartó testületnek semmiféle rálátása nincs a kórházholding működésére.
 
Szerinte ebben a rendszerben a választó testület kontrollját kellene érvényesíteni és nem csupán gazdasági szempontoknak kellene alárendelni a szakmai vezetést.

Mint mondta, a szocialisták támogatják az ésszerűbb működés érdekében az erőforrások összevonását, de csak abban az esetben, ha ez átlátható és kontrollálható lesz, nem pedig valami „kusza, a kelet-magyarországi holdingot másoló elképzelés”.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.