BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Demján: Mintha most szűnt volna meg a jobbágyság

A kormány kész hosszú futamidejű kölcsönnel segíteni a szövetkezeti bankokat, hogy azok intenzívebben hitelezhessék a kis- és középvállalkozásokat (kkv), mert a kabinet szeretné fokozni a helyi gazdaságok szerepét - mondta egy konferencián Orbán Viktor.

A miniszterelnök Demján Sándor szavaira reagált, ugyanis az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke azt mondta: az utolsó pillanatban vagyunk, amikor eldől, megmarad-e a szövetkezeti bankok rendszere. (Több nyugati országban 30-40 százalék a szövetkezeti típusú bankok részesedése a pénzintézeti szektoron belül, Magyarországon száz évvel ezelőtt 43 százalék volt, most a betétek 9,6, a hitelek 3,2 százaléka van a takarékszövetkezeteknél.)

„Magyarország olyan, mint amikor megszűnt a jobbágyság, és a felszabadult embereknek nem volt tőkéjük. Nálunk nincsenek családi vagyonok, az Európai Unió a térségi új tagok felzárkózásához mégis csupán 5-10-ét adja annak, amit a régiek kaptak” - mondta Demján a  Független Hírügynökség tudósítása szerint. Az OTSZ elnöke közben amiatt bírálta a Nyugatot, amiért kihelyezte a termelést más kontinensekre – márpedig ha Magyarország tartani akarja a jelenlegi életszínvonalat, akkor vissza kell szereznie az üzemeket. Ehhez azonban tőke kell. Így az OTSZ azt szeretné, ha kedvezményes kötvényeket tudnának kibocsátani az európai szövetkezeti bankok piacára.

Demján arról beszélt, hogy a takarékszövetkezeti rendszer a tipikus finanszírozója a magyar kkv-knak, a miniszterelnök pedig úgy fogalmazott, hogy a két terület egy család, így Orbán megígérte: a takarékok fokozódó aktivitását kész hosszú lejáratú kölcsönökkel segíteni a kormány. A kitűzött makrogazdasági célok elérése érdekében a szövetkezeti bankok 5-6 százalékos ágazati részesedését 10 év alatt háromszorosára kellene növelni.

Orbán hangsúlyozta: a takarékok hálózata az egyetlen olyan a szektorban, amely 100 százalékban magyar tulajdonban van, és tulajdonosaitól profitelvárás, nem pedig profitnyomás érvényesül.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.