BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ők nem takarékoskodnak a karácsonyi ajándékokon

Ahogy a német kormány gazdasági segítséget nyújt egyes európai partnereinek, úgy a német fogyasztók a karácsonyi ajándékozásnál is élen járnak a Bloomberg szerint.

A németek idén novemberben és decemberben összesen 76,9 milliárd eurót költenek ilyen célra, 2,5 százalékkal többet, mint tavaly. Ez a legerőteljesebb növekedés 2004 óta a HDE kiskereskedelmi szövetség szerint.

A Deloitte LLP is úgy véli, hogy a kiskereskedelmi forgalom növekedni fog, miközben a legtöbb európai országban csökken. "Németország a mennyei boldogság szigete a pesszimista Európán belül"- hangoztatta egy interjúban Peter Thormann, a Deloitte németországi fogyasztói részlegének vezetője. "Legalábbis az utóbbi tíz évben nem láttam ilyesmit" - tette hozzá.

"Egyértelmű a javulás a tavalyi forgalomhoz képest: a vevők nem érdeklődnek annyira az árak iránt, és egyszerűen megveszik azt, ami nekik tetszik" - hangoztatta Yoensis Mahlau, az MCDM bőrdíszmű üzletének vezetője Düsseldorfban.

A Bloomberg emlékeztet arra, hogy a németek hagyományosan még így is kevesebbet költenek karácsonyi ajándékokra, mint Európa más országainak lakói. Az egy vevőre jutó költés összege idén 470 euró lesz, szemben a Luxemburgban mért 1 200 euróval, az írországi 1 000 euróval és az olaszországi 640 euróval – áll a Deloitte felmérésében.

A Deloitte felmérése szerint 19 nyugat-európai országban a vevők idén 2,5 százalékkal kevesebbet költenek majd. De több német vállalat is karácsonyi bónusz kifizetésére készül. A Siemens AG novemberben közölte, hogy 310 millió eurót költ külön bónusz kifizetésére az alkalmazottai részére és előrehozza a 2,7 százalékos béremelést a németországi dolgozói részére. A Lanxess AG vegyigyár pedig visszaállította az év végi bónuszt, míg a Porsche 2100 eurós összeggel ajándékozza meg a dolgozóit.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.