BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pécsi modell Budapesten is?

A Fővárosi Vízműveknél van a legnagyobb lehetőség arra, hogy az új budapesti városvezetés a pécsi önkormányzathoz hasonlóan saját kezébe vegye a közmű irányítását.

Bár több önkormányzati tulajdonú cég is részben külföldieké, a jogi szerkezet sok helyen nem teszi lehetővé a pécsihez hasonló beavatkozást. Az érintettek szerint a kemény tárgyalások következnek, és hogy a városvezetés a törvényesség végső pontjaiig el fog menni. „Első körben tárgyalni szeretnénk a szerződések módosításáról. Ha ebben nem lesznek partnerek, akkor jöhet a második menet. Az kevésbé lesz barátságos.” Ezt Tarlós István mondta két héttel főpolgármesterré választása előtt.

A legbonyolultabb helyzet a Fővárosi Vízműveknél lehet. Ez azért is lehet más, mint bármely más közműnél, mert a tényleges érték két fizikailag is könnyen szétválasztható részből áll. A gázzal és az árammal ellentétben ugyanis a víz a város alól vagy a közvetlen környezetből származik, ezért ennek a tulajdonjoga is különleges helyzetű. Maga a víz az önkormányzaté, a csőrendszer azonban több tulajdonos kezében van. Budapest és néhány környező település önkormányzatán kívül a német RWE-nek, a francia Suez Environnement-nek és közös projektszervezetüknek, a Hungáriavíz Zrt.-nek vannak tulajdonjogai. Közülük a Suez vezetőinek már lehetnek tapasztalatai az önkormányzatok keménységéről, hiszen cégük a Pécsi Vízmű Zrt.-ben is kisebbségi tulajdonos volt.

Az RWE részéről egy névtelenséget kérő forrásunk úgy fogalmazott, számolnak azzal, hogy a Fővárosi Önkormányzat megpróbálja „optimalizálni” a vállalat működését. Hosszú és bonyolult megbeszélésekre számítanak, szélsőséges esetben akár a Pécsett megismert városvezetői fellépéssel, ám jobbnak tartják a jogi esélyeiket, mint amelyek a tavalyi pécsi esetnél voltak. Ha az önkormányzat valóban szeretne beavatkozni, első lépésként a legvalószínűbb, hogy a díjmegállapodáshoz próbálnának hozzányúlni, hiszen az ármeghatározást a főváros végzi – hogy később mi történhet, egyelőre bizonytalan. Azzal szintén tisztában van az RWE, hogy politikailag is érzékeny kérdésről van szó, ezért is próbálnak egyelőre kivárni.

Az RWE az a cég, amely jelenleg a legtöbb szálon kapcsolódik be a budapesti közműellátásba. A vízművekbeli tulajdonuk mellett a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. részvényeinek 55 százaléka az övék, a Fővárosi Gázművek részvényeinek pedig a 49,87 százalékát birtokolják. A Főgázban ezzel ők az egyetlen komoly kisebbségi tulajdonosok. Forrásunk szerint azonban ott nem számolnak a vízműveknél meglévőhöz hasonló fenyegetettséggel. Legfeljebb az igazgatóságon belül lehet vita, s a testületek felállásán lehet gondolkozni, de a kisebbségi tulajdonos részéről megvan a nyitottság az ügyek tárgyalásos kezelésére.

A Fővárosi Csatornázási Művekben összesen 25 százalékos tulajdonrésze van a német Berlinwasser Holding AG-nek, a francia Veoliának, valamint a két cég jogelődjei által létrehozott Csatorna Üzemeltetési Holding Zrt.-nek. Információink szerint a jövőkép itt a Főgázéhoz lehet hasonló, azaz valószínűbb, hogy a hatalmi kérdéseket a testületeken belül, valamint részvényvásárlással próbálják megoldani.

A pécsihez hasonlító önkormányzati fellépés lehetősége egyértelműen az Elműnél a legkisebb: mint Boross Norbert kommunikációs igazgató elmondta, nyilvánosan működő részvénytársaságról lévén szó, nem tartanak a főváros erőszakos beavatkozásától. Egyszerű részvényvásárlással operálhat a városvezetés, amennyiben szeretne, ez viszont üzleti megállapodás lehetne, semmiképp nem jogi ügy.
Nagy cégeket érinthetnek a tervek. A német RWE a főváros szinte minden közmű-szolgáltatási ágában jelen van 1997 óta. Globális szinten 120 országban vannak érdekeltségeik. A francia Suez cégcsoport körülbelül száz országban van jelen, és jogelődje, az Ondeo szintén 1997 óta érdekelt Budapesten. Kaposváron 1994-től, Pécsett 1995-től az emlékezetes 2009-es átvételig voltak jelen. A Veolia tulajdonosi jogait gyakorló Veolia Víz Zrt. 1994-ben jelent meg Magyarországon. A Berlinwasser Holding jogelődje 1997-ben kötött szerződést a Fővárosi Önkormányzattal.

Felemás mérleg egy év után

A vezetői luxuskiadásokon és a francia társtulajdonos nagy profitján lehet spórolni – ezek voltak 2009 októberében a pécsi önkormányzat érvei, amikor – a Pécsi Vízmű Zrt. szerint illegálisan – átvették a helyi vízügyek irányítását. A vízdíjak csökkentek valamelyest, 690-ről 676 forintra köbméterenként. (Az utód Tettye Forrásház Zrt. 19 százalékos díjcsökkenést említ, igaz, ahhoz az árhoz, amelyet szerintük a Pécsi Vízmű tervezett volna 2010-re. Információink szerint a közeljövőben áremelés várható.) Az ügyeket átvevő cég 195 milliós nyereséget tervez. A számlázási rendszerrel azonban súlyos gondok adódnak még most is, többször számláztak már újra korábban kifizetett fogyasztást. A Tettye Forrásház vezetői ezt átállási nehézségekkel indokolják.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.