Nem nagyon lehet befagyasztani a rezsiköltségeket

A kormány által ismertetett Széll Kálmán Tervben bejelentették, hogy 2011. július 1‐ig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Belügyminisztérium kidolgozza a rezsiköltségek befagyasztását lehetővé tévő szabályozás részleteit. A Policy Agenda heti elemzésében azt vizsgálta meg, hogy milyen lehetőségek vannak a kormány kezében, és mire kell számítani az év második felében a lakásfenntartás költségei kapcsán.

A kormányzati bejelentés tehát az sejteti, hogy az év második felétől kezdve nem lesz drágább a lakások után fizetendő rezsi, mint az első félévben. Társadalompolitikai és gazdaságpolitikai értelemben is nagyon erős vállalást tett ezzel a kabinet, hiszen ezen bejelentés biztos, hogy felfokozott várakozást kelt a lakosságban. Jogi, és politikai értelemben véve nem kétséges, hogy a kormány képes  arra, hogy ténylegesen befagyassza a költségek egy részét, de a teljes árstopot nem lehetséges megvalósítani.

A lakás fenntartásának költségei öt kategóriába sorolhatók a funkcionalitás alapján. Ezek közül több területen már most is diszkrecionális jogai vannak a kormányzatnak, máshol pedig csak áttételesen tud hatni az árakra.

Az egyik legnagyobb tétel a rezsin belül a fűtési költség. A fűtési költségek tekintetében három szegmensben van árszabályozási lehetősége a kabinetnek. A legerősebb hatásköre a gázzal történő fűtés esetében van, hiszen itt jelenleg is hatósági árasak a lakossági díjak, azaz a nemzeti fejlesztési miniszter rendeletben dönti el, hogy mennyit kell fizetni a gázért. A távhő esetében már áttételesebb hatásköre van csak a kabinetnek, mivel az alapvetően az önkormányzat jogköre, hogy a településre vonatkozóan megmondja, mennyi a költség. Ez utóbbin változtathat a kormányzat, és elveheti ezt a jogot a településektől.

Erre vonatkozó próbálkozás már a Gyurcsány-kormány idején is volt, de akkor a szocialista polgármesterek ellenállásán elbukott. A háttérinformációk alapján most is egy hasonló vita kezd kibontakozni a kormánypárti polgármesterek és a kormány között, ezért kérdéses, hogy képes lesz-e ezen a téren a kormány újabb hatásköröket szerezni magának.

A távhő hatósági árképzésén kirobbant vita természetesen nem csak arról szól, hogy egy újabb  területen jönne létre  kormányzati kontroll az önkormányzatok felett, hanem erős gazdasági aspektusa is van egy ilyen lépésnek. Amennyiben a maximalizált ár miatt nem lesznek képesek bevételt növelni a szolgáltató cégek, akkor a veszteség a szolgáltatókat tulajdonló önkormányzatoknál fog megjelenni. Ez pedig még inkább csökkenti a mozgásterét az amúgy is nehezebb helyzetben lévő településeknek. Természetesen a vitának lehet egy olyan megoldása, ez az utóbbi napokban kezd körvonalazódni, amely szerint hőtámogatást adnának a kötelező átvételi rendszeren keresztül a távfűtő műveknek. Ennek mértéke akár akkora is lehet, hogy a lakossági díjak emelése nélkül is kompenzálja a veszteségeket.

Ugyanakkor van egy igen jelentős kör, ahol semmiféle mozgástere sincsen a kormánynak az árak emelkedésével kapcsolatban. A felmérések szerint egyre több háztartás kizárólag szilárd tüzelőanyaggal fűt (például fa, szén). Ezen a területen korábban sem volt kompenzációs rendszer, és most is igen kevés az esély a létrehozására.

Az elektromos energia felhasználása legfőképpen a világításra, és a háztartási gépek működtetésére korlátozódik, bár sok helyen fűtenek is árammal, de ez kevéssé hatékony. Az elektromos energia esetében már most is van a kormányzatnak erős jogköre a lakossági árak esetében, mivel a miniszter rendeltben szabja meg, hogy melyik szolgáltató, milyen maximalizált áron adhatja az energiát. Amennyiben a világpiaci változások ellenére itt is szinten tartják az árakat, akkor ez a szolgáltatóknak okozhat jelentős veszteségeket. Kérdéses, hogy egy ilyen szituáció tartósan fenntartható anélkül, hogy az állam az adófizetők pénzéből kompenzálná a veszteséges működést. Ez persze politikailag lenne felvállalhatatlan a kormány számára, hiszen eddig azzal érveltek, hogy túl sok extraprofitot vesznek ki a szolgáltatók az emberek zsebéből.

Egyelőre semmilyen direkt jogköre sincsen abban a kormánynak, hogy az állami vízműveken túl, beleszóljon a vízellátás és a szennyvíz-elvezetés lakossági árába. Nehezen is lenne megvalósítható, mivel itt komoly árazási eltérések vannak egyes települések között. Természetesen nem mindegy a települése földrajzi adottsága, de az sem, hogy milyen támogatásból épült a közmű beruházás.

Ha a kormány ezen a területen hatósági árakat akarna bevezetni, akkor kénytelen lenne legitimálni azt a gyakorlatot, hogy két egymás mellett lévő település között akár 20-30 százaléknyi különbség is lehet. Ennek a problémának a megoldása pedig szinte lehetetlen, és valóban az önkormányzatok feladata.

Egyetlen valódi eszköz lehet a kormány kezében, ha kompenzációs rendszert vezet be, amelynek a kedvezményezettjei a szolgáltatók. Az esetleges indokolt emelési költségeket megtérítik számukra, és ezzel elkerülik a lakossági terhek növekedését. Az persze kétséges, hogy ez végrehajtható-e, illetve van e rá fedezet.

A társasházak esetében számolni kell, és nem is kis mértékben, a közös költséggel. Ebben a szegmensben pedig végképp semmilyen lehetősége sincsen a kormánynak, ugyanis a közös költség megállapítása a társasházak, lakóközösségek kizárólagos döntési joga. Itt semmilyen direkt árstopot nem lehet alkalmazni. Még kompenzációs rendszert sem képzelhető el, mivel a szolgáltatás árának megállapítás gyakran nélkülöz mindenféle mechanizmust, átláthatatlan, és nagyon sokszereplős.

E területen, ha beavatkozik a kormány, akkor olyan feszültségforrást talál, amely kezelhetetlen, ugyanakkor a politikai felelősséget egyértelműen magára húzza.

Jelenleg is több támogatási lehetőség van, amely valamilyen módon enyhíti a lakosság rezsi költségeit. Ezek közül a 2007 óta működő gáz- és távhőtámogatási rendszer jelenlegi szabályok alapján csak április 30-ig működik, és erre 30 milliárd forintot tervezett a költségvetésbe a kormány. Azaz ezt követően azoknak a családoknak is megszűnik a támogatása, ahol 71250 forint alatti az egy főre jutó jövedelem. A kormányzati tervek szerint ezt a kört lehetne kompenzálni a már most is létező lakásfenntartási támogatással, amely az új szabályok szerint szeptembertől már nagyobb kör számára normatív módon lesz hozzáférhető. Ugyanakkor nehéz becsülni, hogy ez valódi segítség lesz e, illetve mennyire lesznek képesek a települések ténylegesen kezelni azt a többszázezer háztartást, akik eddig kedvezményt kaptak a fűtési költségeikhez.

A fenti kettőn kívül van a gáz- és a villany esetén egy fogyasztás alapú támogatási rendszer is, ahol jövedelmi helyzettől függetlenül bizonyos fogyasztási mérték alatt alacsonyabban kapják a szolgáltatást az emberek. Ehhez társul a gáz esetében, hogy a nagycsaládosok a gyermekek után is hozzájutnak a kedvezményes fogyasztás lehetőségéhez.

Összességében a politikai kényszerhelyzetek miatt egy nagyon kusza és több síkú támogatási rendszer épült ki. Ennek egyes elemeinek a megszűnése komoly rezsiköltség emelkedést okoz jelentős társadalmi rétegeknél. A politikai hisztéria miatt az utóbbi években a kormányok nagyon félnek a közszolgáltatások árának kérdésétől, folyamatosan látjuk, hogy a pillanatnyi politikai érdek miatt akár középtávon is tarthatatlan folyamatokat indítanak el. Ilyen volt a 2006-ig tartó időszak, amikor a lakossági gázáremelkedést állami pénzből kompenzálták és alacsonyabban tartották az árakat, mint azt a világpiaci helyzet indokolta volna. A mostani kormány is errefelé a sodródik a most ismertetett tervek alapján, bár eddig elkerülték, hogy az állami kasszából dobjanak mentőövet a rezsiköltségek növekedésének megakadályozására, hiszen az egy újabb fenntarthatatlan rendszert hozna létre.

Álláspontunk szerint nehéz lesz a Széll Kálmán Tervben szereplő rezsi költségekre vonatkozó politikai vállalásait teljesítenie a kormánynak. Ahogy az elemzésben is bemutattuk a gáz, villany és esetleg a távhő kivételével a többi területen nem lehet érdemben kormányzati kontrollt gyakorolni az árak felett. A feladatok kapcsán megjelölt két tárca azt mutatja, hogy a szolgáltatói árképzés és az önkormányzati szociális támogatások ágán akarnak megoldást találni.

Ezzel szemben a háztartások szociális helyzetét figyelembe vevő támogatási rendszer, amely valóban kompenzálja a lakásfenntartás költségeinek emelését, politikailag hitelesebb lenne, hiszen kézzelfogható garanciát jelentene a lakosság számára. Természetesen kérdéses, hogy ennek a költségvetési fedezetével rendelkezik e a kormány, és főleg hosszabb távon hogyan tudja fenntartani azt.