Az orosz medve macivá szelídül?

A kézi vezérlés a múlté – hangsúlyozta a Szentpétervári Gazdasági Fórumon Dmitrij Medvegyev, aki szerint az erős állami kontroll ma már nem segíti, hanem visszaveti az orosz gazdaság versenyképességét.

Hozzátette: Oroszország olyan nemzetközi pénzügyi központot kíván Moszkvában kialakítani, mint amilyen London vagy Frankfurt. Moszkva kész arra, hogy 50 százalék alá csökkentse részesedését az orosz olajtermelés negyedét előállító Rosznyeftyben – nyilatkozta a Bloombergnek Arkagyij Dvorkovics elnöki tanácsadó. Tervezik a második legnagyobb orosz bank, a VTB teljes állami tulajdonrészének eladását is.

A következő három évben ezer milliárd eurónyi bevételt remél a moszkvai vezetés a privatizációból. Ez a korábbi tervekhez képest is jóval erőteljesebb nyitást jelent, és mindenképpen eltérést attól, amelyet Medvegyev 2008-as hivatalba lépése óta követett. Az orosz elnök szerint a „túl viszszafogott” program felülvizsgálatára Moszkva munkacsoportot hoz létre, amely augusztus elejére nyújtja be javaslatait.

Ehhez a beruházási és vállalkozói klíma javítása, a korrupció visszaszorítása és az igazságszolgáltatás átalakítása is elengedhetetlen, amelyre szintén ígéretet tett Medvegyev. A beruházókat az riasztja leginkább, hogy Oroszországban mindennaposak a „cégrablások”, amikor a belügyi és rendvédelmi szervek törvénybe ütközően megszereznek vállalatokat. Például úgy, hogy házkutatás során elviszik az átíráshoz szükséges papírokat, vagy vizsgálati fogságba helyezik a tulajdonost, s addig nem engedik szabadon, amíg alacsony áron el nem adja vállalatát.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.