Adósságválság: Olaszország a következő áldozat?

Már pénteken eladói nyomás alakult ki az olasz piacon, például a hosszú oldali hozamok historikus csúcsot állítottak be, az olasz banki árfolyamok pedig zuhanni kezdtek, az UniCreditet például fel is kellett függeszteni. Állítólag az egyik forrás úgy nyilatkozott Olaszországról, hogy „nagyon aggódik” ugyanis a görög válság átterjedhet a mediterrán térség legnagyobb gazdaságára is. Amiatt is aggódni kezdtek a befektetők, hogy olyan ötlet is felmerülhet a mai Ecofin ülésen, ami kvázi kimondottan Görögország csődjét engedné meg.

A Financial Times értesülése szerint a francia önkéntes alapú futamidő hosszabbítás helyett, a görögök hitelezőinek piaci áron kellene visszaadniuk a részvények egy részét, majd azt újra megújítani. Mivel jelenleg a kötvények mélyen a névértékeik alatt forognak, ezt a fajta átstrukturálást (hair cut) csődként értelmezhetnék már nem csak a hitelminősítők (akik egyébként a francia tervet is annak tartották) hanem gyakorlatilag az érintett piaci szereplők is. Ebben az esetben tényleg nehéz lenne feltételezni az önkéntességet, hiszen valamilyen formájú veszteséget muszáj lenne elkönyvelnie az érintett intézményeknek, akik többsége az előző önkéntes futamidő hosszabbításba sem mentek már bele.

Az unió vezetőinek beismerése a görög csődről egyfelől példátlan esemény lenne, másfelől valóban azt a félelmet erősítheti, hogy az adósságválság gyorsan tovaterjed más, nagyobb tagállamra is. Ennyiben a mai várható aggodalom Olaszország miatt nem teljesen alaptalan, és valóban nem független a görög eseményektől (ahogy azt uniós vezetők hangsúlyozni próbálták).

A hétfői ülésen részt vesz az EKB elnöke, Jean-Claude Trichet, valamint Jean-Claude Juncker, az eurócsoport elnöke, az Európai Bizottság elnöke, Jose Manuel Barroso és Olli Rehn is, aki a Bizottság gazdasági ügyeiért felel. Van Rompuy szóvivője szerint ez nem egy válságtanácskozás és Olaszország helyzete nincs napirenden. A fejlemények ebben a formában valóban negatív fordulatot hozhatnak az egész történet megítélésében, és érdekes módon az eddigi közös erőfeszítések kárát is jelentené.

Úgy tűnik, legalábbis, ami a döntéshozók hozzáállását illeti, hogy az eddigi próbálkozásaik a „forró kása” vagyis a csődesemény beismerésének kerülgetésről nem jött be, és egyre többen fognak arra hajlani, hogy a Lehmann Brothers csődjéhez hasonlóan inkább gyorsan zúduljon le az a lavina, hogy utána újra lehessen kezdeni a bizalom helyreállítását. Nehéz megítélni ebben a helyzetben mi a bölcs döntés, de az biztos, hogy komolyabb kárfelmérésre lenne szükség, hiszen maradandó nyomai lehetnek annak, ha egy uniós tagállam kiírja magát a megbízható piaci szereplők köréből, és ez másokat is magával rántana.