BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csaba László Kínáról: Túl kicsik vagyunk a speciális elbánáshoz

Csaba László nem hiszi, hogy a világhatalom Kína kitüntetett módon kezelné a jövőben Magyarországot, bár a közgazdász szerint a piacot szerezni és növekedni akaró ország nyilván ránk is odafigyel majd.

Európai és atlanti hídfőállásnak azonban vélhetően alkalmasabb partner lehetne számára Németország  - nyilatkozta a Duna Televíziónak Csaba László közgazdász-professzor, egyetemi tanár.

Egy izgalmas kérdés, amit két-három év múlva tudunk rendesen megválaszolni – így reagált Csaba László arra a kérdésre, hogy – tekintettel például a kínaiak vázolta beruházási tervekre, illetve a nagy autógyárakkal épített stratégiai együttműködésekre – mennyiben válhat hazánk ismét vonzóvá a befektetők számára, illetve megnyerhetjük-e ezzel a gazdaságpolitikával a régiós versenyt.

A közgazdász professzor emlékeztetett: a kínai miniszterelnök Magyarországról tovább utazott Berlinbe, ahol hasonló ajánlatokat tett, mint Budapesten, és hasonló ajánlatokat is kapott német partnereitől. "És az ember azt gondolná, hogy Németország valószínűleg inkább alkalmas a hídfőállás szerepére Európa és atlanti világ felé" - tette hozzá Csaba László.

A kérdésre, hogy ezek szerint egyáltalán nem látja-e garantáltnak, hogy valóban Magyarország lesz a régió Kína-központja, a közgazdász-professzor úgy válaszolt: ismert a keleti országok esetében, hogy hajlamosak hangzatos megállapodásokat kötni, majd két-három év múlva ezeknek igen kis része valósul meg.

Hozzátette: ha a kínaiak növekedni akarnak és piacot akarnak szerezni, akkor vélhetően Magyarországra is odafigyelnek. Az azonban nem valószínű, hogy bennünket kitüntetett módon kezelne a távol-keleti ország, mivel ehhez kicsik vagyunk, Kína pedig világhatalom.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.