Európának is jobb lenne a görög csőd

A jelenlegi dán válogatott a néha használható veteránok (bár sokuk már túl van első hamvasságán) és a kellő tapasztalat híján lévő fiatal tehetségek szedett-vedett gyülekezete. Európa “vén” államai látszólag úgy gondolják, a világ tetején vannak és erős befolyással rendelkeznek. Ám valójában Európa összes országában hiányzik a munkaerőpiac bővülése, és a gazdasági növekedés és termelékenység legjobb esetben is egy helyben toporog. A feltörekvő ifjú titánok viszont mindeközben nem elég nagyok ahhoz, hogy megfordíthassák az állást.

Európában minden bukkanóra likviditásbővítés a válasz, a hiányzó fizetőképesség  megoldása  helyett. Az EU játékszabályai  mindig  ugyanazok: úgy tenni, mintha nem is lenne semmi gond, akkor majd magától elmúlik. Dániának és az EU-nak most eljött az utolsó esélye: azonnali változtatás vagy egy komoly vereség kockázatása. Európának magas a tét – a rendezetlen összeomlás kockázata, hiszen közel jár ahhoz, hogy elveszítsen egy generációnyi fiatalt Spanyolországban, Írországban, Portugáliában és Olaszországban, főleg a 20-45 százalékos fiatalok közti munkanélküliséget figyelembe véve. Ahhoz, hogy ne veszítsék el ezt a generációt az európai politikusoknak és az ECB-nek merőben új stratégiára van szüksége.

Először is abba kellene hagyni annak a látszatnak a keltését, hogy körül lehet táncolni a “csőd” kifejezést. Ennek viszont még nem kell a világ végét jelentenie, elég csak az orosz példát elővenni. Az 1998-as orosz csőd igencsak fájdalmas volt, de Oroszország immár azon BRIC (Brazília, Oroszország, India, Kína) államok egyike, amelyekre sokan a világgazdasági növekedés motorjaként tekintenek egészen 2050-ig.

Egy másik példa Finnország. Bár a finnek nem dőltek be, amikor a Szovjetunió a berlini fal leomlását követően szétesett, a bankrendszerük masszív válságba került, sokuk be is csődölt. A munkanélküliség 1994-ig közel 20 százalékra szökött, míg 1991-ben 6 százalékkal zsugorodott az ország GDP-je. Manapság Finnország az Európai Unió egyik mintaállamaként a változást, a befektetéseket és az innovációt képviseli.

A finnek ugyanis a válság idején úgy döntöttek, összefognak és a valósággal szembe nézve teljesen átszabják stratégiájukat. Ez lecke lehet Görögországnak is: minél tovább halogatja, hogy szembe nézzen a valósággal, minél inkább újabb adóssággal próbálja megoldani az adósságválságot, annál mélyebbre ássa magát. Az újrakezdés ugyanis egyre nagyobb kezdeti traumával járhat majd. Amennyiben a lakosság zöme tudja, hogy nehéz idők jönnek, akkor képesek és hajlandóak lesznek elviselni azokat. Sok mai politikus megfeledkezik róla, hogy nagyszüleik két háborút, egy gazdasági világválságot és számos tőzsdei összeomlást átvészelve a modern kor legerőteljesebb gazdasági növekedésének kialakításához járultak hozzá munkájukkal.

A múlt hétvégi sajtócikkek azt sugallták, hogy a Görögországnak nyújtandó segítség alapvetően előnyös dolog. Ám valójában nem lehet az, ha az ország fizetésképtelen. Igen, lesznek tovagyűrűző hatások és rövid távon megugrik a volatilitás, ha Görögország a csődöt választja, de ahogy a mondás is tartja: aki mer, az nyer. Valójában egy válság 2.0 teremtheti meg mind a gazdasági, mind a politikai platformot Európa gondjainak megoldásához, nevezetesen a fiskális uniót. Az egységes Európa ugyanis egy pénzügyi alapozás nélküli közösség, hiszen nincs közös pénzügyminisztériuma.

Ahhoz, hogy a nagy európai kísérlet túléljen, eljött a komoly döntések ideje. Az eurózónának egy közös Pénzügyminisztériumra van szüksége, mégpedig egy olyanra, amely közös államkötvényeket bocsájt ki az EFSF-en (Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz), illetve később az ESM-en keresztül.

Az a remény, hogy egy nap a választók majd megrázzák magukat és keblükre ölelik az EU eszméjét gyorsan fakul. Az egész Európában tapasztalható egyre emelkedő társadalmi feszültség – a dán nemzeti válogatottal szembeni türelmetlenségemhez hasonlóan – azt mutatja, hogy fogytán az idő. Halljunk végre egyenes beszédet az EU-tól és az ECB-től, és vessünk véget végre-valahára a tettetésnek és a lakosság hitegetésének. Máskülönben Európa tovább rúghatja majd az öngólokat. Kár lenne érte, hiszen egy újrakezdés – még ha eleinte fájdalmas is – évtizedekre megalapozná a fenntartható növekedést és a nagyobb átláthatóság, illetve alacsonyabb hitelállomány stabilitást hozna a tőkepiacokon is.