Veszélybe kerülhetnek a befektetések a hitelminősítők nélkül

Az egész európai döntéshozás és gazdasági elit felemelte a szavát, amikor néhány hete a Moody’s három fokozattal a befektetésre már nem ajánlott kategóriába sorolta Portugáliát. Ewald Nowotny, az Európai Központi Bank kormányzótanácsának tagja, egyszersmind az Osztrák Központi Bank elnöke egyenesen a hitelminősítőket okolta az európai adósságválság kialakulásáért, s kijelentette a pénzpiacok a hitelminősítő intézetek nélkül is meg tudnának élni.

Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója szerint azonban árnyalni kell a képet. Portugália a nagy hitelminősítőknél még akkor is befektetésre ajánlott státuszban szerepelt, amikor hazai össztermékének mintegy 50 százalékát hitelként kapta, hogy elkerülje az államcsődöt. A minősítők valóban tévedtek. Abban, hogy a dél-európai országot már hónapokkal ezelőtt befektetésre nem ajánlott kategóriába kellett volna sorolni. Érthető az európai politikusok véleménye, elfogadni azonban nem lehet. Céljuk továbbra is az, hogy egy „beteg” rendszert tartsanak fenn, ha kell erőszakkal is.

Tény, hogy a hitelminősítő rendszer rossz módszertant alapul véve működik. A jelenleg kibocsátott kötvények volumenét tekintve körülbelül 60 százalékát AAA-s minősítéssel látják el. Ám kérdéses, hogy valóban ilyen jó-e a fizetőképesség. Az adott kötvények besorolása részben egy numerikus számítás, részben pedig egyfajta szubjektív megítélésen múlik. Fontos azonban tudni azt, hogy a minősítések ajánlások a befektetők – bankok, biztosító társaságok, befektetési alapok…stb – részére, akiknek azt is mérlegelniük kell, hogy a kötvény lejártáig változik-e a besorolás, avagy sem.

Amikor a pénzpiac úgy döntött, hogy hisz ezeknek a minősítéseknek saját csapdájába esett: ezentúl ugyanis, ha úgy döntünk, hogy nem hiszünk a Moody’s, a Fitch vagy a Standard&Poor’s besorolásának kockázatjuk azt, hogy a tőke nem fog olyan olajozottan mozogni, mint eddig, s országok fizetőképessége kerül veszélybe. A befektetők ugyanis hajlamosabbak az országhatárokon belül maradni, ha nem látják tisztán a kockázatokat. A hitelminősítők, ha így, vagy úgy, de iránymutatást adnak azt illetően, hogy hova érdemes fektetni a pénzt, illetve milyen kockázattal érdemes számolni.

Az uniós döntéshozók felháborodásukban már azt is pedzegették, hogy létrehoznak egy független európai hitelminősítő intézetet, amely megtörné „Big Three”-nek nevezett három, amerikai központú hitelminősítő dominanciáját. A müncheni székhelyű Roland Berger tanácsadó cég egyik vezető munkatársa, Markus Krall például már hónapok óta dolgozik saját tervén, egy európai minősítő cég felállításán. Krall a Der Spiegel német hetilapnak úgy nyilatkozott, most igen jó az esélye annak, hogy a terve megvalósul.

Duronelly Péter szerint ez a terv csak akkor lehet releváns a piacok számára, ha valóban független az európai döntéshozástól is. Annak ugyanis nem sok értelme van, hogy mindenkinek kiváló besorolásokat osztogasson, ha arra semmi alapja nincs.

Az EU belső piaci biztosa Michel Barnier szerint emellett meg kellene tiltani nekik, hogy olyan országokat minősítsenek, amelyek nemzetközi pénzügyi mentőcsomagot kapnak. Ez utóbbi javaslat valójában nem új keletű, hiszen Christine Lagarde , a Nemzetközi Valutaalap jelenlegi vezérigazgatója még francia pénzügyminiszterként ajánlotta

Duronelly Péter ugyanakkor nem ért egyet ezzel a javaslattal, hiszen a piacon mindenkit kell minősíteni, aki kötvényt bocsát ki.

Az, hogy a hitelminősítői rendszer rosszul működik az elmúlt évben már többször is bebizonyosodott. A 2008-as pénzügyi válságot megelőzően ugyanis a hitelminősítők a jelzáloghitelekre alapozott értékpapírokat (CDO) és az úgynevezett csereüzleteket (CDS) utolsó pillanatokig a legjobb osztályzatokkal látták el. Nem számoltak viszont azzal, hogy a másodlagos adósok sorra dőlnek be, így nem kellett volna óriási szakmai tudás ahhoz, hogy lássák, hamarosan maguk a bankok sem lesznek majd fizetőképesek. A vállalatokat nem is igazán a válságért teszik felelősség, hanem azért, mert annak idején „elfelejtették” értesíteni a befektetőket a kockázatokra. (Épp ez az, amit az európai adósságválságnál viszont élesen megtesznek).

A hitelminősítők kritikusai szerint a fő probléma az érdekek összeférhetetlenségében rejlik. A profitorientáltan működő szervezetek ugyanis éppen azoktól szerezték a bevételüket, akiket minősítettek, s ez jobbára ma sem változott. A hitelminősítők az után váltak egyre nagyobb hatalmúvá, hogy az amerikai SEC, vagyis a tőzsdefelügyelet három-négy évtizeddel ezelőtt megelégelte a brókercégek felelőtlen viselkedését, és gyakorlatilag egyfajta ellenőrző szervvé tette a Fitchet, a Moody''st és az Standard&Poor''s-t. A jelenlegi minősítési rendszer sosem élt túl egy olyan válságot, mint amilyennek az elmúlt években tanúi voltunk. Nem szabad ugyanis azt elfelejteni, hogy a legjobb adós is egy adott piaci viszonyok között bizonyul jó adósnak, ha a tőkemozgások nem úgy alakulnak, bármikor zuhanhat akár „több kategóriát” is.