BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lecsapott az adóhatóság a Hungaroringen

A pályán belül rend volt, a Hungaroringen kívül azonban sok volt a szabálytalanság. Ezt tapasztalták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép magyarországi Regionális Adó, valamint Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának szakemberei az idén is a hétvégi Forma-1 Magyar Nagydíjon.

Az adóhatóság revizorai és a pénzügyőrök csütörtöktől vasárnapig végeztek ellenőrzéseket a Hungaroringen és a környező településeken: Mogyoródon, Gödöllőn, Szilasligeten, Széphegyen, Szadán és Kerepesen. A korábbi években tapasztalatokhoz hasonlóan a pályához tartozó vállalkozások szabályosan működtek - áll a NAV közleményében.

Ugyanakkor leszögezik, a Hungaroring területén kívül azonban minden második ellenőrzés hibát tárt fel, legjellemzőbben a vállalkozók a vásárláskor nem adtak, vagy nem megfelelően kiállított nyugtát adtak. Előfordult az is, hogy a kereskedő hatalmas sátorral, nagy mennyiségű alkohollal, több hűtőszekrénnyel települt ki, csupán a pénztárgépet felejtette el kiszállítani.

A pénzügyőrök a futam ideje alatt minden pavilont legalább egyszer ellenőriztek.  A vállalkozások legtöbbször a kitelepülést, azaz az alkohol üzlethelyiségen kívül történő értékesítését felejtették el bejelenteni, valamint a csomagolóanyagok után fizetendő környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos visszásságok is előfordultak. Egy alkalommal hamis márkajelzésű termékekre is bukkantak, az egyik Forma-1-es csapat nevével ellátott pólók miatt tettek szabálysértési feljelentést a pénzügyőrök.

A NAV máshol is ellenőrzést végez

A Nemzeti Adó- ás Vámhivatal (NAV) adóigazgatóságai Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye területén a munkaerő közvetítéssel, kölcsönzéssel foglalkozó, az őrző-védő és takarító vállalkozások körében fokozza az ellenőrzést az elkövetkező hetekben - tájékoztatta a szervezet észak-magyarországi regionális adó főigazgatósága közleményben az MTI-t kedden.

A közlés szerint a közeljövőben elsődlegesen a költségvetési bevételek szempontjából kockázatosnak minősülő, adókötelezettségeiket nem, illetve a hatályos szabályozástól eltérően teljesítő, adóelkerülő és adóminimalizáló vállalkozásokat "szólítják" meg az adóhatóság ellenőrei.

A vizsgálatok célja az adóelkerülő cégek gyors és hatékony kiszűrése, az ágazatban foglalkoztatott jelentős számú munkavállaló biztosítási jogviszonyának rendezettsége.

A fokozott ellenőrzést az tette szükségessé, hogy több egyedi esetet tapasztaltak az adóellenőrök, amelyekben jelentős számú foglalkoztatottat nem jelentettek be, a vállalkozások nagy összegű fiktív számlák felhasználásával tettek kísérletet az adóalap csökkentésére.

A közlés szerint a közeljövőben elsődlegesen a költségvetési bevételek szempontjából kockázatosnak minősülő, adókötelezettségeiket nem, illetve a hatályos szabályozástól eltérően teljesítő, adóelkerülő és adóminimalizáló vállalkozásokat "szólítják" meg az adóhatóság ellenőrei.

A vizsgálatok célja az adóelkerülő cégek gyors és hatékony kiszűrése, az ágazatban foglalkoztatott jelentős számú munkavállaló biztosítási jogviszonyának rendezettsége.

A fokozott ellenőrzést az tette szükségessé, hogy több egyedi esetet tapasztaltak az adóellenőrök, amelyekben jelentős számú foglalkoztatottat nem jelentettek be, a vállalkozások nagy összegű fiktív számlák felhasználásával tettek kísérletet az adóalap csökkentésére. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.