BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Leminősítették Japánt

Egy fokozattal leminősítette Japán államadósságának besorolását a Moody’s. Az amerikai hitelminősítő „Aa2” szintről „Aa3”-ra rontotta az ország minősítését, amely így három fokozattal rosszabb a legjobb adósnak járó Aaa besorolásnál.

A Moody’s a hatalmas költségvetési hiányra, illetve a növekvő államadósságra hivatkozva hozta meg a döntését. A világ harmadik legnagyobb gazdasága rendelkezik ugyanis a legmagasabb államadósság-rátával a fejlett országok között. Az OECD előrejelzése szerint az adósság mértéke jövőre eléri a GDP 219 százalékát.

A Moody’s a lehangoló növekedési kilátásokat is figyelembe vette. A szigetország ugyanis tíz éven belül harmadszor süllyedt recesszióba, a GDP már a harmadik egymást követő negyedévben zsugorodott. A Moody’s is figyelmeztetett: a márciusi földrengés és atomkatasztrófa után leállított nukleáris erőművek következtében fellépő energiahiány is hátráltatja a talpra állást.

Az energiahiány mellett az erős jen a másik fő akadály, mivel a GDP-növekedés motorját az export jelenti. Az amerikai és európai adósságválság miatt a dollártól és eurótól szabaduló befektetők a biztonságos eszközök, így a svájci frank mellett a japán jen felé is fordultak. Ennek eredményeképpen a jen dollárral szembeni árfolyama a második világháború óta mért rekordszintre nőtt a múlt héten.

A túlságosan erős jenárfolyam kedvezőtlen hatásainak ellensúlyozására a tokiói kormány éppen tegnap 100 milliárd dolláros hitelprogramot hagyott jóvá a cégek számára. Ennek célja, hogy a terjeszkedni kívánó vállalatok jeneszközeiket devizára váltsák, ez a hazai valuta gyengülését eredményezheti.

A leminősítés indoklásában a Moody’s kitért arra is, hogy a gyakori kormányfőváltásokkal kísért politikai bizonytalanság miatt az utóbbi évek kabinetjei nem tudták megvalósítani hoszszú távú adósságcsökkentő terveiket. Az elmúlt öt évben ugyanis öt kormányfő váltotta egymást a kabinetek élén. A jövő hét elején pedig várhatóan lemond a demokrata kormány jelenlegi vezetője is.

A földrengés következményeinek nem megfelelő kezelése miatt bírált Kan Naoto június elején csak úgy élte túl az ellene benyújtott és részben a saját pártján belül is támogatott bizalmatlansági indítványt a parlamentben, hogy megígérte: amint a törvényhozás elfogadja az újjáépítés finanszírozásáról és a megújuló energiaforrások használatának fokozásáról szóló jogszabályokat, lemond a posztjáról.

A parlament az egyik jogszabályt a héten már el is fogadta, míg két másikat pénteken szavaznak meg. Hétfőn megválasztják a demokrata párt új elnökét, aki másnap a kormányfői tisztet is átveheti.
A legesélyesebb jelölt a posztra Maehara Szeidzsi korábbi külügyminiszter, de a tisztségért indul még a pénzügyi és a kereskedelmi tárca vezetője is. Elemzők szerint a Moody’s lépésének oka az is, hogy megítélése szerint egyik jelölt sem rendelkezik megfelelő tervvel az államadósság csökkentésére.

Jobb megtélés

Javított Csehország adóskockázati besorolásán a Standard & Poor’s tegnap. A hitelminősítő a korábbi „A”-ról „AA–”-ra javította a hosszú távú külföldi devizaadósi besorolást. Valamennyi cseh osztályzat stabil kilátásokkal párosul. Eközben az S&P stabilról pozitívra változtatta Szlovákia adósosztályzatának a kilátását, fenntartva az „A plusz/A–1” besorolást.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.