BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Soros nem akarja bedönteni az eurót, de kiléptetne két tagállamot

Hatalmas adósságállományuk miatt Görögországnak és Portugáliának ki kellene lépnie az eurózónából – nyilatkozta Soros György, magyar származású amerikai üzletember a Spiegelnek. A német üzleti hetilapban megjelent írás szerint Soros úgy látja a görög problémát egyszerűen félrekezelték, így a megoldás egyedül a kilépés lehet.

Jelenleg Görögország problémájának az egyedüli megoldása az lehet, ha az ország kilép az eurózónából, s ugyanez a helyzet Portugáliával is. A döntéshozók ugyanis teljesen félrekezelték a helyzetet.

Az üzletember szerint a bajba jutott periférikus államoknak is el kell fogadniuk egy közös európai kötvény kibocsátását, hiszen ahhoz, hogy az eurózóna fenntarthatóan tudjon működni, ahhoz egységes feltételekkel kell finanszírozni az államok adósságát. Berlin korábban már ellenezte az eurókötvény kibocsátást, ám Soros arra hívta fel a figyelmet, hogy Németország az eurózóna legszorosabb gazdasági partnere, s az ő felelőssége, hogy meghatározza a közösségben alkalmazott szabályokat.

A tetemes adóssággal küzdő Portugália és Görögország épp azon fáradozik, hogy véghez vigye az IMF és az EU közös hitelének feltételeként vállalt költségvetési átalakításokat.
Soros György úgy látja, az euró túl fogja élni azt, ha a két dél-európai állam elhagyná a valutauniót.

Soros 1992-ben devizapiaci ügyleteivel az angol font bedöntésére spekulált, ám ez végül nem sikerült. Ezúttal megerősítette, hogy nem játszik a közös európai valuta leértékelésére. „Én biztosan nem fogadok az euró ellen. Ám Kínának nagyban az az érdeke, hogy megtalálja a dollár alternatíváját, így mindent meg fognak tenni, hogy megmentsék az európai pénznemet” – tette hozzá Soros.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.