BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Büdzsé: alapjaiban más tervek

Radikális átrendezést akar az MSZP és az LMP is a költségvetésben. Megemelt tőkejövedelem-adóval, kisebb járulékokkal, szigorúbb társasági adóval számolták újra a büdzsét.

Alapjaiban elégedetlen a nemrég elkészült költségvetési törvénytervezettel az MSZP és az LMP. Ez nem csak a kommunikációjukon, hanem az általuk elkészített alternatív költségvetés fő számaiból is kiolvasható. Az MSZP hangsúlyozottan félkész, csak a fő irányokat tartalmazó büdzséjavaslata még ebben az állapotában is 1100 milliárdos nevesített átrendezéssel kalkulál és további több százmilliárdot juttatna egyes ágazatoknak, forrás megjelölése nélkül. Az LMP-nél 1500 milliárdra rúg az átrendezés, márpedig ez – mint arra a zöld párt a figyelmet is felhívja – a magyar költségvetés rugalmatlansága miatt óriási összeg, a javaslatok így radikálisnak is nevezhetők.

Az MSZP módosító csomagjának két legnagyobb eleme a személyi jövedelemadó (320 milliárd bevétel) valamint a vállalkozásokat érintő terhek módosítása (250 milliárd) lenne, míg az LMP-nél szintén az szja (188 milliárd bevétel) és a járulékok változása (310 milliárd kiadás) a két főszereplő.

Mindkét párt visszaállítaná a kisebb cégekre is a 19 százalékos társaságiadó-kulcsot, szigorítanák a tőkejövedelmek adóját és többkulcsos szja-rendszerben gondolkodnak a mostani 16 százalékos egykulcsos helyett. Az MSZP 5 milliós éves jövedelemhatárnál vezetné be a 32 százalékos kulcsot, az LMP-nél ez 3,5 millió lenne, de 7 millió felett már 40 százalékkal adóztatna a zöld párt. Ez azt jelenti, hogy 3,5 és 5 milliós éves jövedelem között  az MSZP rendszerével, 7 millió felett az LMP-ével járna rosszabbul az adózó, másutt azonos lenne a terhelés.

Mindkét párt enyhítene emellett a járulékterhelésen. Az MSZP a munkáltató járulékot csökkentené 3 százalékkal, az LMP a munkavállalók egészségügyi járulékát kettővel. Az áfához is mindketten hozzányúlnának: az MSZP az alapvető élelmiszereket, az LMP a zöldségeket és gyümölcsöket sorolná kedvezményes kulcs alá, a zöldpárt ugyanakkor a vény nélküli gyógyszereket ellenkező irányba mozgatná, a kedvezményesből a normál kulcsba.

Az MSZP emellett részletek és konkrétumok nélkül hangsúlyozza, hogy a termékdíjből és kvótaértékesítésből származó bevételek felhasználását a zöldgazdaság fejlesztésére, energiahatékonysági programokra, panelfelújításokra és a hátrányos helyzetű térségek gazdaságfejlesztésére kell fordítani. A kvótaértékesítés tízmilliárdnál kisebb nagyságrendet, a termékdíj mintegy 25 milliárdot jelent, ezt csoportosítaná át tehát az MSZP.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.