BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

NFM: A privatizációnak vége

Jó tulajdonos-e az állam? Erről a kérdésről vitáznak állami és cégvezetők a Világgazdaság és az Ernst&Young konferenciáján.

Ciklusonként változnak a válaszok a kérdésre, jó-e vagy rossz az állami tulajdon – mondta el megnyitójában Havas István, az Ernst&Young vezérigazgatója. Még az olyan régóta működő piacgazdaságban, mint amilyen az Egyesült Államoké, is láttunk arra is példát az elmúlt évtizedekben, hogy az állam tulajdonosi szerepvállalásában hittek, és arra is, hogy például Reagan elnök azt mondhatta, hogy az angol nyelv kilenc legijesztőbb szava az: „a kormánytól jöttem és azért vagyok itt, hogy segítsek”.

A helyzet kettős Magyarországon is. Egyrészt egy felmérés szerint nagyon sokan gondolják azt, hogy az állam működése erőteljesen hátráltatja a gazdaság működését. Emellett azonban egy idei OECD-tanulmány szerint itt a legmagasabb az állami többségi tulajdonú vállalatok aránya. A kérdés azonban igazán az, hogyan lehet a hatékonyságot növelni és mit lehet tenni, hogy a gazdaság szereplői ne úgy érezzék, hogy az állam hátráltatja a működést.

A privatizáció lezárult

A vagyon biztonság, egy erős állam a válságot is könnyebben tudja kezelni – kezdte előadását Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. A kormány arra törekszik, hogy a nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű ágazatokban erősítsék az állam szerepét – tette hozzá.

Az NFM jelenleg is készíti a középtávú vagyongazdálkodási stratégiát. Először egyértelműen tisztáznák a felelősségi és tulajdonosi viszonyokat. Sarkalatos törvény fogja szabályozni, milyen állami tulajdont lehet eladni és milyet nem, ezt a tervek szerint még az ősszel a parlament elé terjesztenék. Egyrészt léteznek majd teljesen forgalomképtelen tulajdonok. Emellett lesznek olyanok, amelyek forgalomképtelenek, de hasznosíthatók, végül pedig olyanok, amelyeket törvényben meghatározott keretek közt forgalomba is lehet bocsájtani.

A vagyont nem csak meg kell őrizni, hanem gyarapítani kell az értékét is – mondta az államtitkár. A privatizáció lezárult, ezt le fogja szögezni a törvény szövege is, igaz, kisebb jelentőségű esetekben ettől el lehet térni.

Át kell alakítani a közbeszerzések rendszerét is, bezárni a kiskapukat. A korábbi években az állami szereplők gyakran kezdtek anyagilag megalapozatlan fejlesztésekbe, a leggyakrabban PPP-konstrukcióban, azaz a köz- és a magánszféra közös finanszírozásával. Ezért a magántőkét csak különösen indokolt esetben vonnák be a beruházásokba.

A Malév folyamatosan nehéz helyzetben van, az államnak állandóan támogatnia kell, hogy fentmaradhasson – mondta el az államtitkár kérdésre válaszolva. Tőkeerős befektetőre szükség volna, de meg kell őrizni az állam befolyását is. Mérlegelni kell, meddig fér bele a jó gazda szemléletébe, hogy támogassák a veszteséges Malévet – mondta el. Határozott célja a kormánynak az is, hogy a vízközművek állami vagy önkormányzati tulajdonba kerüljenek.

Tanulni a magánszektortól

A magyarok 69 százaléka helyesli az állami tulajdonlást, ilyen magas arányt Európában csak Franciaországnál találtak – mutatta be Bindics Judit, az Ernst&Young államigazgatási üzletágának igazgatója, a cég felmérését amelyet 24 ország 12 ezer polgárát megkérdezve készítettek el. Ugyanezek a magyarországi válaszadók azonban többségében úgy értékelik, hogy az állami cégek nem jobb minőségűek, mint a magáncégek, és átpolitizáltak. Ezért a feladat a hatékonyságot növelni, és ebben sokat lehet tanulni a magáncégektől.

Az állami vállalatok irányítási struktúrája megkövesedett és idejétmúlt. Az igazgatóság kinevezését szakmai alapon kell megvalósítani, visszahívhatók és számonkérhetők kell, hogy legyenek a vezetők. Egyszerűsíteni kell a működést: volt például olyan – nem magyar – példa, amikor egy feladatot két osztály végzett, és a kettő közt 24-szer futott át a kérdés. Négy alappillére van a sikernek. A stratégiát testre kell szabni a vállalatnak is, nem csak a nagy, állami szinten megfogalmazni. Társadalmi felelősségvállalásra is szükség van. Fontos az innovatív működés, beleértve a hatékony tehetséggondozást is. Végül pedig a hatékony vállalatirányításban is sok példát érdemes átvenni a magáncégektől.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.