BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közeleg az szja-bevallás ideje, csalókra figyelmeztet a NAV

Az idén – mivel május 20-a vasárnapra esik –, a magánszemélyeknek május 21-ig (hétfő) kell számot adniuk a 2011 évben megszerzett jövedelmeikről és az ahhoz kapcsolódó adókötelezettségeikről.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága az elmúlt években számos esetben találkozott olyan hamis személyi jövedelemadó-bevallásokkal, amelyeket visszaélve a magánszemélyek személyes adataival csalók nyújtottak be, hogy így jussanak jogosulatlan adó-visszatérítéshez.

A csalók általában munkakapcsolatok révén jutnak hozzá a vétlen adózók személyes adataihoz.  Nem ritka, hogy az elkövetők a korábbi munkáltatónál szerzik meg az adóbevallás benyújtásához szükséges adatokat, de volt olyan is, amikor egy könyvelő a korábbi ügyfelei nevében sorozatosan nyújtott be visszaigénylést tartalmazó személyi jövedelemadó-bevallásokat. Ezekben kiutalási címként ugyanazt a fővárosi, illetve Pest megyei lakcímet, vagy az általa nyitott bankszámlát jelölte meg.

Egy másik, szintén a közép-magyarországi régióban feltárt esetben olyan üzletszerűen elkövetett csalásra derült fény, ahol a csaló több címet és bankszámlaszámot használt abban bízva, hogy „ténykedése” így nem tűnik fel.
 
A magánszemélyek a legegyszerűbben úgy tudják elkerülni, hogy ilyen jellegű csalás áldozatává váljanak, hogy adóbevallási kötelezettségüknek a törvényes határidőn belül eleget tesznek. Az adóhatóság informatikai rendszere ugyanis a bevallás feldolgozása során észleli és azonnal jelzi, ha az adott időszakra egynél több bevallás érkezett. Ebben az esetben a „hamisan” benyújtott bevallást az adóhatóság érvényteleníti, valamint csalás és magánokirat-hamisítás miatt haladéktalanul büntetőeljárást kezdeményez.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.