BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Miért adott 1000 milliárd forintnyi hitelt a bakoknak az EKB?

Az Európai Központi Bank (EKB) még nem függeszti fel a nem szokványos gazdaságpolitikai intézkedéseket – mondta a szervezet alelnöke Tokióban. Vitor Constalto arról is beszélt, hogy miért adott 1000 milliárd forintnyi hitelt a bakoknak az EKB.

Túl korai lenne még a nem konvencionális monetáris politika megszakításán gondolkodni – mondta el Vitor Constancio, az Európai Központi Bank alelnöke hétfőn. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy figyelembe kell venni a felmerülő kockázatokat.

A nem szokványos monetáris politikai eszközök használata csak átmeneti jellegű a jegybankár szerint. „A kilépés el fog jönni egy napon, de nem most” – mondta. Úgy látja, azok a kockázatok, amelyek inflációs hatásúak lennének, eddig nem valósultak meg. Az elemzések szerint az inflációs várakozások 2 százalék körüli szinten rögzültek hosszú távon.

Constancio azt is elmondta, az EKB célja a 3 éves, bankoknak nyújtott 1 százalékos kamatozású hitellel azt volt, hogy elkerüljék a hitelválságot. Nem a hitelállomány növelése volt a célunk, hangsúlyozta a jegybankár. Emlékezetes, a központi bank összesen 1000 milliárd eurónyi összegben adott hitelt a pénzintézeteknek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.