BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Demján: Már tízéves koromban maltert kevertem és kapáltam a földeken

Az elmúlt évtizedekben leszoktatták Európát a munkáról, a termelésről – mondta Demján Sándor a Figyelőnek adott interjújában, kiemelve, hogy ő már tízéves korában maltert kevert és kapált a földeken.

Mindennek az alapja a foglalkoztatás szerkezete: van, aki fizikai, van, aki betanított munkára alkalmas, és van, aki zseniális tudós lehet. Egy liberális szemléletű államban mindenki az lehet, ami csak lenni akar. Ha pedig nem lesz képes megélni, majd eltartja az állam, és ez nagyon súlyos probléma. A munkáról leszokni nagyon könnyű, és az elmúlt évtizedekben leszoktatták Európát a munkáról, a termelésről. Már tízéves koromban maltert kevertem egy kőműves mellett, majd kapáltam a földeken. Ma azt mondanák, gyerekmunka, ezzel szemben egyáltalán nem érzem úgy, hogy ezzel tönkretették az életemet – fogalmazott Demján Sándor.

Meglátása szerint akkor egészséges egy társadalom, ha a termelésben, a szolgáltatásban, a tudományban és a kultúrában részt vevők aránya egészséges. Ez az arány felborult. Nem csak nálunk, mindenütt Európában. Mi szegényebbek vagyunk, mégis átvettük ezt a helytelen nyugati gondolkodást. 

"Az úgy nem működik, hogy az ország fele azért szurkol, hogy ne sikerüljön valami egy kormánynak, és tapsol a gazdasági kudarcok hallatán. Hazaárulónak tartanám magam, ha nem a mindenkori kormány sikeréért szurkolnék. Magyarország érdeke, hogy kormánya sikeres legyen" – fogalmazott Demján.

Az üzletember elmondta. az uniót sok tekintetben elvtelennek tartja, mert meglátása szerint az EU nem egyenlő mércével mér, Nicolas Sarkozy ugyanis megtehette, hogy közölte: egyetlen közbeszerzést sem nyerhet külföldi.

Arra a kérdésre, mi a kiút, Demján úgy válaszolt: Magyarország nem független ország, a kötvénytulajdonosok kezében van, meg kell ezzel alkudni. Gazdag országnak kell lenni, csak a jólét biztosítja a függetlenséget. A szegénység ellen pedig küzdeni kell, mert az megöli a demokráciát. Amíg viszont három diplomásra egy szakmunkás jut, addig ez az ország soha nem gazdagodhat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.