BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kemény tárgyalások előtt a görög kormányfő

A trojka szerint 2013-2014-ben további 2,5 milliárd eurót kellene spórolnia Athénnak.

Görögország eurózónából való kilépése kezelhető lenne, még ha igen sokba is kerülne a dél-európai országnak, valamint a valutauniónak – mondta a Frankfurter Rundschau című német lap tegnapi számában az Európai Központi Bank igazgatótanácsának német tagja. Jörg Asmussen arra a kérdésre válaszolt, hogy elképzelhető-e Görögország kizárása az eurózónából.


Az EKB tisztviselőjét nem véletlenül faggatták ez ügyben, ugyanis ez a hét igen fontos lesz Athén számára abból a szempontból, hogy meg tudja-e győzni az eurózóna vezetőit arról a múlt héten kiszivárgott tervéről, miszerint a második nemzetközi hitelcsomag fejében vállalt megszorításokat ne két, hanem négy év alatt 2016-ig hajthassa végre.
A kiadáscsökkentés ütemezésének lassítása azt jelentené, hogy újabb több tízmilliárd eurós mentőcsomagot kellene az EU-IMF párosnak összeraknia a görög államháztartás számára, amivel a 2014-ig történő kisebb deficitcsökkentést egyenlítenék ki.
A görög kérelemről már tegnap egyeztetést folytatott Berlinben a görög és a német külügyminiszter, amivel Antonisz Szamarasz görög kormányfő pénteki németországi látogatását készítik elő. Szamarasznak igen kemény tárgyalásokra kell számítania, ugyanis a hétvégén a német pénzügyminiszter az újabb görög könnyítési kérelemre reagálva azt mondta: nem ésszerű döntés ismét pénzt önteni egy lyukas zsákba.
További fejfáját okozhat Szamarasznak – aki szerdán az Eurócsoport elnökével, szombaton pedig a francia elnökkel is egyeztet a könnyítési kérelemről–, hogy a Der Spiegel úgy értesült: a hitelező szervezetekből (EU, EKB, IMF) álló trojka szerint Athénnak a vállalt 11,5 milliárd euró helyett 14 milliárddal kellene a kiadásait csökkenteni az eredetileg megszabott 2013-2014-es időszakban, mert nem a vártnak megfelelően folynak be a privatizációs, illetve adóbevételek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.