BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varga elárulta, hogy miben tér el a kormány és az IMF álláspontja

Az IMF-nek elküldött levél azt kívánja bemutatni, hogy készek vagyunk a tárgyalásra - mondta Varga Mihály, tárca nélküli miniszter a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.

Varga Mihály tárca nélküli miniszter a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában elmondta: a valutaalap megkapta a kormány módosító javaslatait. Mint mondta, a kormány gazdaságpolitikai helyzetértékelését adta meg az IMF-nek; a levél néhány irányt tartalmaz arra vonatkozóan, hogy hol látnak érdemi lehetőségeket arra, hogyan közeledjenek az álláspontok.

Varga Mihály közölte: a levélhez csatoltak egy olyan érvelő dokumentumot is, mely arról szól, hogy Magyarországot hogyan kell elhelyezni az elmúlt két év változásai után az Európai Unió átlagához és a szomszéd országokhoz képest. Kiemelte: e dokumentum azt kívánja bemutatni, hogy "készek vagyunk a tárgyalásra".

Irányok

A miniszter közölte: a kormány lehetőséget lát abban, hogy az adóbeszedés hatékonyságát javítsák. Szeretnék, ha a törvények által előírt adók beérkeznének a költségvetésbe, valamint a gazdaság fehérítését is célul tűzték ki.

Varga Mihály hangsúlyozta: a bürokrácia, az állami szektor csökkentése ugyanilyen tendencia; még mindig magas az újraosztás aránya Magyarországon, ezt  csökkenteni kell,  ebben pedig Magyarország partner, és ebben lesz érdemi lehetőség konzultációra.

Adóhatékonyság

Arra a felvetésre, hogy a költségvetési tanács nem látja egyértelműnek a bevételek megalapozottságát, és a kormány által említett 150 milliárd forintos pluszbevételt, azt mondta: bíznak abban, hogy a nemzeti adóhatóság hatékonyabban képes beszedni ezt a bevételt.

Mint kiemelte, sikeres volt a búza fordított áfa adózására való átállás, így volt olyan felvetés is, hogy más terméknél is érdemes lenne átállni erre, így például a sertéshúsnál. Varga Mihály szerint ez javíthatja az adóbevétel mértékét, és segítheti a gyorsabb megállapodást. Hozzátette: konkrét intézkedésekről majd a tárgyalóasztalnál döntenek. Varga Mihály számít egy tárgyalássorozatra, ahol a kijelölt irányokban – így a szociális támogatások célzottabbá tétele, az uniós források jobb felhasználása - tudnának elérni eredményt.

Túl magas a bürokrácia

Varga Mihály elmondta: a kormány az IMF által közölt intézkedések nagy részét nem tartja elfogadhatónak. Mint mondta, a gyermeknevelést, gyermekvállalást segítő támogatásokhoz nem szabad hozzányúlni, nincs szükség az ingatlanadó bevezetésére sem, nincs szükség továbbá az előző kormány 2008-as szerződéséből következő nyugdíjcsökkentésre, a közszférából való jövedelemcsökkentésre – ezeket a feltételeket a kormány levele nem tartalmazza.

Kelet-Európai összehasonlításban azonban - tette hozzá - a bürokrácia túl magas arányt ért el, ezt csökkenteni kell. Mint mondta, ezt a létszámot „ki lehet futtatni”, hiszen az apparátusnak van egy természetes fogyása, így például a dolgozók nyugdíjba mennek, vagy máshol vállalnak állást. Ezt követően pedig nem töltik be a helyüket, így lehet csökkenteni az állományt - fejtette ki Varga Mihály.  Mint mondta, nem lát olyan változást, ami indokolná, hogy hozzányúljanak a költségvetéshez, de ha megállapodik a kormány az IMF-fel, lehet, hogy a hiteltárgyalás miatt változtatni kell a költségvetési számsort.

A valutaalap pesszimista

A 2013-as gazdasági makropályát máshogy látja a kormány és az IMF: a kormány optimistább, az IMF pesszimistább, de ha 2013-ban a lakossági fogyasztás meg tud mozdulni, a növekedés kapna egy belső ösztönzést - fejtette ki a tárca nélküli miniszter.

Varga Mihály szerint, ha a delegáció pozitívan reagál a levélre, idén létrejöhet a megállapodás, melyre október-november környékén lát reális esélyt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.