BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszamenőleges hatállyal teszi kedvezőbbé a lakásfinanszírozást a kormány

A lakáshitelek kamattámogatása jelenleg öt évig tart, de évente csökken, a kormány döntése értelmében 5 évig állandó, használt lakásra 50, újra pedig 70 százalék lesz a kamattámogatás - mondta Zsarnóci Csaba, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. Emellett emelkedtek a támogatott kölcsönösszegek, és használt lakásnál a vételár is. A kedvezőbb feltételek visszamenőleges hatályúak, így aki korábban vett fel lakáskölcsönt, arra is vonatkoznak - tette hozzá a helyettes államtitkár.

A jelenlegi kormány által bevezetett Otthonteremtési program legfőbb célkitűzése, hogy megállítsa a lakásépítések számának évek óta tartó csökkenését, élénkítse a lakáspiacot, növelje a lakáscélú beruházási kedvet. Mindezt úgy, hogy ne jelentsen vállalhatatlan kockázatot és terhet a lakosság és a költségvetés számára. A hosszú távú fenntarthatóság érdekében a kormány folyamatosan értékeli az Otthonteremtési program tapasztatait és ez alapján döntött is a módosításról. Az intézkedés célja, hogy többen tudják igénybe venni a kamattámogatott kölcsönöket lakáscéljaik elérése érdekében – írja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

„A kamattámogatás mértéke állandó lesz, nem csökken évente. Ezzel a jelenleginél nagyobb mértékű támogatás lép életbe, amely alacsony és kiszámítható törlesztő részletet jelent a lakáskölcsön első öt évében” – közölte az NGM.

A másik változás, hogy nagyobb összegű kedvezményes kamatozású kölcsön igényelhető. „Új lakás vásárlása esetén 10 millió forint helyett 15 millió forint, használt lakás vásárlása, illetve korszerűsítés esetén 6 millió forintról 10 millió forint kölcsönösszegig ad majd az állam kamattámogatást” – részletezi az NGM.

A támogatott használt lakás értékhatár emelkedik, az állam 15 helyett 20 millió forintos vételárig támogatja a lakásvásárlást – sorolja a változásokat a tárca. Meglévő lakóépület bővítéséhez is jár kamattámogatás, legfeljebb 10 millió forint kölcsönösszegig – teszik hozzá.

A hátralékos lakáscélú hiteladósok helyzetének megerősítését segítő konstrukciók igénylési határidejének meghosszabbították 2013. december 31-ig.
 
„A javasolt intézkedések a lakosság számára otthonteremtési céljaik megvalósítására kedvezőbb feltételeket biztosítanak. A kedvezőbb feltételek visszamenőleg, automatikusan érvényesülnek, így azok sem kerülnek hátrányosabb helyzetbe, akik még a korábbi feltételek alapján igényelték az állami kamattámogatott kölcsönt” – zárul a közlemény.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.