BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Emirates vezetőivel is tárgyalt Dubajban Szijjártó Péter

A kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény aláírása mellett több kétoldalú gazdasági kérdésről is tárgyalt ma Szijjártó Péter az Egyesült Arab Emirátusokban.

A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára lapunknak elmondta: a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény – amit a pénzügyi államminiszterrel írt alá – az első államközi szerződés Magyarország és az Emirátusok között. Az Öböl-menti állam az arab országok közül az elsőszámú külkereskedelmi partnere hazánknak, tavaly a két ország között a forgalom mintegy 1,2 milliárd dolláros értéket tett ki.

Az államtitkár kiemelte: az Emirátusokból érkező befektetők kifejezetten kérték az adóegyezmény aláírását, ami elősegítheti azt, hogy szerepet vállaljanak abban a 87 hazai beruházási projekt megvalósításában, amit a tavaly novemberi budapesti magyar-arab gazdasági fórumon mutatott be a magyar kormányzat.



A gazdasági miniszterrel folytatott tárgyalásán megállapodás született arról, hogy a két ország között létrehozzák a gazdasági vegyes bizottságot. Szijjártó Péter tárgyalt az Emirates légitársaság vezetőivel is, miután a dubaji cég vizsgálja annak a lehetőségét, hogy járatot indít Budapestre. Ehhez azonban szükség van a két ország közötti légügyi megállapodás módosítására is, aminek majd Magyarország eleget is tesz – mondta az államtitkár.

A módosításra azért van szükség, mert az Emirates egy másik desztinációval egészítené ki a Budapest-Dubaj útvonalat hasonlóan a katari légitársaság, a Qatar Airways példájához, amely Doha-Budapest-Zágráb járatot üzemeltet. Mint ismert, arról már korábban megállapodás jött létre, hogy a Wizz Air októbertől járatokat indít Budapest és Dubaj között.

Továbbá a helyi kereskedelmi és iparkamara elnökével az államtitkár megállapodott arról, hogy az év második felében magyar kereskedőház nyílik Abu Dzabiban. A hazai kkv-k külpiaci terjeszkedését szolgáló kereskedőház a tervek szerint a hazai mezőgazdasági technológiák, élelmiszertermékek, illetve orvosi műszerek exportjának elősegítésére fókuszál majd, továbbá a vízgazdálkodás területén és az infrastrukturális fejlesztéseknél a mérnöki szaktudás terén segíti majd elő a magyar cégek érvényesülését.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.