Bajban az offshore-ozók?

Az EU megtakarítási irányelve már hosszú évek óta automatikus információcserét ír elő a tagállamoknak, amely alapján az adóhatóságok hozzájuthatnak állampolgáraik más tagállamokban fenntartott bankszámlaadataihoz. Az irányelv azonban csak a magánszemélyek nevén lévő bankszámlákra terjed ki, így alkalmazását könnyű volt kikerülni egy cég – tipikusan offshore cég – közbeiktatásával. A napokban elfogadott módosítás alapján 2017-től megszűnik ez a kiskapu: a tagállami pénzintézetek kötelesek lesznek az offshore cégek bankszámlái mögötti magánszemély tulajdonosokat is azonosítani és a róluk begyűjtött információt a hazai adóhatóságaiknak megküldeni. Ez lényegesen szűkíteni fogja a vagyonok eltitkolásának lehetőségét – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
 
Az EU Megtakarítási Irányelvét 2003-ban fogadták el és 2005 óta alkalmazzák kettős céllal: egyrészről azért, hogy az uniós állampolgárok más tagállamban fenntartott bankszámláin fizetett kamatok ne kerülhessék el az adózást a számlatulajdonos otthoni országában. Ennek érdekében - általános szabályként - automatikus információcserét ír elő a tagállamok adóhatóságai között. Így az Unióban működő bankok a náluk elhelyezett betéteken fizetett kamatokról betétesenként évente adatot szolgáltatnak országuk adóhatóságának, amely ezeket az információkat továbbítja a számlatulajdonosok országainak adóhatóságai felé. Másrészről azonban az információcserének a kamatadóztatásnál is fontosabb következménye az, hogy az adóhatóságok tudomást szerezhetnek az adófizetőik által külföldön fenntartott bankszámlákról, és így vizsgálhatják, hogy az azokon elhelyezett pénzösszegek milyen jövedelemből származnak, illetve utánuk az adókat megfizették-e. 
 
Az irányelv alkalmazása az évek során több gyakorlati problémát és hiányosságot vetett fel. Nem minden tagállam vesz részt az automatikus információcserében, Ausztria és Luxembourg az Irányelv elfogadásakor, 2003-ban átmeneti mentességet harcolt ki magának az adatszolgáltatási kötelezettség alól, ugyanakkor 35% kamatadót von le a betétek után fizetett kamatból. A magas adó még mindig sokkal vonzóbb az adóelkerülők számára, mint a be nem vallott jövedelmek utáni adó és büntetések megfizetése.  Így Ausztria és Luxembourg – félig-meddig elismerten – az adóelkerülők Unión belüli mentsvára lett. A tagállamok egyre fokozódó nyomására Luxembourg már korábban vállalta, hogy 2015. januártól áttér az automatikus információszolgáltatásra. 

 
Luxemburg és Ausztria hosszú ideig ellenállt az irányelv változtatásának. Az egyre erősödő politikai nyomás, az adóelkerülés visszaszorítását követelő közhangulat és az automatikus információcsere elterjedése miatt azonban 2014 első negyedévében sikerült elfogadtatni az Irányelv módosításait.
 
 
Ennek értelmében 2017. január 1-jétől az EU tagállamok állampolgárai akkor sem bújhatnak el hazai adóhatóságuk elől, ha elrejteni kívánt megtakarításaikat nem saját, hanem offshore társaságaik bankszámláján tartják.

Az egyelőre bizonytalan, hogy az EU miként és mikor fogja a szigorításokat kiterjeszteni azokra az EU-n kívüli államokra, amelyek eddig is csatlakoztak már a Megtakarítási Irányelvhez magával az Unióval kötött kétoldalú egyezmények útján. 
 
A módosításokat 2016. januárig kell a tagállami jogokba átültetni, de azok csak 2017. január 1-jével lépnek hatályba.

Ezek a módosítások előírják, hogy a bankok kötelesek lesznek beazonosítani az offshore cégek által fenntartott bankszámláknál a cégek mögött lévő tényleges tulajdonosokat. Ez nem jelent újabb adminisztrációs terhet számukra, mert ez az információ az esetek nagy részében már rendelkezésükre áll, hiszen a pénzmosás elleni EU szabályok már évek óta megkövetelik a tényleges tulajdonosokra kiterjedő ügyfél-azonosítást.
 
Többletkövetelmény lesz viszont, hogy ezt az információt a bankoknak most már az adóhatóságuk felé is továbbítaniuk kell, amely ezeket az érintett cégtulajdonosok adóhatóságai részére fogja megküldeni. A bankok dolgát tovább könnyíti, hogy a módosított Irányelv egy listát is tartalmaz azokról az offshore cégekről – országonként felsorolva a releváns társasági formákat – amelyek esetében a tényleges tulajdonost ekként be kell majd azonosítaniuk, illetve cégükről pedig információt szolgáltatniuk. Hasonló lista tartalmazza azokat az EU-tagállamokban alapítható speciális szervezeteket és intézményeket, amelyek esetében szintén a tényleges tulajdonost kell figyelembe venni az adatszolgáltatás érdekében.