BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mi várhat még ránk a frank erősödése után?

Soha nem látott erősödést produkált a svájci frank, miután a jegybank elengedte a deviza „kezét”. A svájci tőzsde összeomlott és forint történelmi mélypontra zuhant, de Magyarországra nem lesz nagy hatással a frank szárnyalása.

Földrengést okozott a pénzügyi piacokon csütörtök délelőtt a Svájci Nemzeti Bank (SNB) azzal, hogy eltörölte az euróövezeti adósságválság mélyülése után, 2011 szeptemberében bevezetett 1,20-as minimális euró/frank átváltási árfolyamot. Az alpesi fizetőeszköz pillanatok alatt erről a küszöbértékről – amelynek környékén több mint három éve ingadozott – egészen paritásig erősödött az euróval szemben, majd 0,86 körül érte el legjobb árfolyamát. Emiatt a svájci frank árfolyama 400 forint közelébe kapaszkodott a reggeli 266-ról. A kockázatos feltörekvő piaci devizának számító forint az euróval szemben is új történelmi mélypontra hanyatlott 327,5-ös szinten, ami 2 százalékos esésnek felel meg a csütörtök reggeli 320 alatti kurzusról. (A korábbi történelmi mélypont 324-es szinten alakult ki, 2012 elején.) Délután kissé paritás felett stabilizálódott az euró/frank árfolyama, ami 321 forintos euró mellett 312-es frankot eredményezett.

A tőzsdeindexek is zuhantak, a legnagyobbat a svájci részvények buktak, amelyek 1989 óta nem estek akkorát, mint csütörtökön. A Swiss Market Index több mint 10 százalékot gyengült egyetlen óra leforgása alatt. A világ legnagyobb és legfejlettebb devizáiban ilyen óriási mozgás nagyon szokatlan – mondta a Világgazdaságnak Forián-Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója. „Teljesen váratlanul ért mindenkit, hogy az SNB eltörölte a minimális árfolyamküszöböt. Nem hiszem, hogy a frank jelentős erősödését akarja látni az SNB” – tette hozzá.

Felvetődik a kérdés, hogy az SNB az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb ballépését követte-e el, hiszen úgy tűnik, nem számítottak erre a reakcióra. Bizonyosan nem akarták a frank szárnyalását kiváltani, hiszen a nulla százalék körüli infláció mellett a felértékelődés deflációs és recessziós spirálba taszíthatja a svájci gazdaságot. Az SNB érezhette, hogy az árfolyamküszöb eltörlésével párhuzamosan valamit tennie kell: a 3 hónapos frank Libort, vagyis az irányadó kamatot mostantól mínusz 1,25 százalék és mínusz 0,25 közé vágta a korábbi mínusz 0,75 százalék és 0,25 százalék közötti sávból.

Az SNB közleménye szerint az árfolyamküszöb komoly károktól védte meg a svájci gazdaságot, de már nem kell fenntartani azt. A jegybank kiemelte, hogy a frank még mindig erős, de már nem annyira túlértékelt, mint az árfolyamküszöb bevezetésekor. A piac azonban pillanatok alatt rácáfolt az SNB közleményének szavaira.

Az SNB lépése azért is meglepő, mert alig egy hónapja, tavaly decemberben vezetett be negatív kamatot a központi bank, amikor úgy vélték, hogy ez a lépés támogatni fogja az árfolyamküszöböt. Thomas Jordan, az SNB elnöke akkor azt mondta: a jegybank kész korlátlan mennyiségű devizát vásárolni a frank drágulásának megakadályozására. Sőt, Jean-Pierre Danthine alelnök még ezen a héten hétfőn is hangsúlyozta, hogy az árfolyamküszöb a monetáris politikájuk központi eleme. A mostani lépés egyáltalán nem volt összhangban az SNB kommunikációjával, vagyis nem könnyű elfogadni a jegybank érvelését. Thomas Jordan a délutáni sajtótájékoztatón azt mondta, továbbra is készek beavatkozni a devizapiacon, szavai azonban nem váltottak ki jelentős piaci reakciót. Kiemelte, hogy közbeléphetnek a frank gyengítése érdekében. Szavai szerint az SNB-t nem lepte meg a frank erősödése.

A lakossági devizahitelek átváltásával Magyarországon jelentősen csökkentek a kockázatok. Éppen emiatt már csak visszafogott hatása lesz ránk a frank szárnyalásának. Gárgyán Eszter, a Citi közgazdásza azonban kiemelte, hogy a vállalati devizahitelek miatt a frank erősödése ronthatja a profitábilitást és visszavetheti a beruházásokat, ugyanakkor kiemelte, hogy a magyar bankrendszerre nézve nem okoz rendszerszintű kockázatokat.

Forián-Szabó szerint az SNB erős piaci nyomás alatt volt, és félhettek attól, ha az EKB beindítja az élénkítőporgramját, akkor még nehezebb lesz megvédeni az árfolyamküszöböt. Kiemelte: szerencsére a devizapozíciók nagy részét kizárta az MNB, így a magyar gazdaságra összességében nem lesz jelentős hatása a frank erősödésének. Balatoni András, az ING Bank közgazdásza szerint monetáris politikai szempontból örülhetünk a gyengülésnek. Mivel most nincs infláció, így a leértékelődésből fakadó áremelkedés segít elérni az MNB inflációs célját. Mindemellett jótékony hatást fejthet ki a külső egyensúlyra, ezért a nettó export növekedési hozzájárulása pozitív tartományban marad.

Lassan reagáltak a bankok

A pénzváltók azonnal reagáltak a frank erősödésére tegnap. A budapesti Corvin Plázában működő két váltó ár percekkel az árfolyam elszállása után extrém módon kiszélesítette az árfolyamrést, és 450 forintért árulta a frankot, miközben 261 forintos vételi árfolyamot ajánlott.

A bankok között voltak, amelyek nagyon gyorsan léptek, a K&H negyedórán belül új deviza- és valutaárfolyamokat jelentetett meg, a Budapest Bank is fél órán belül reagált. Az Erste Bank fiókjában járó munkatársunk kevéssel dél előtt nem tudott valutát váltani, a bank ugyanis átmenetileg felfüggesztette a frank árusítását. Nemsokára viszont helyreállt a rend.

Az OTP és a Raiffeisen több mint egy órát várt a svájci jegybank bejelentése után az új deviza- és valutaárfolyamok közlésével, fél 12-kor még mindkét bank fiókjaiban lehetett volna valutát váltani 275 forint körüli árfolyamon. A bankfiókok többségében egyébként nem tartanak készleten svájci frankot, így az ügyfelek nem tudták volna kifosztani a lassan reagáló hitelintézeteket.

A bankok között voltak, amelyek nagyon gyorsan léptek, a K&H negyedórán belül új deviza- és valutaárfolyamokat jelentetett meg, a Budapest Bank is fél órán belül reagált. Az Erste Bank fiókjában járó munkatársunk kevéssel dél előtt nem tudott valutát váltani, a bank ugyanis átmenetileg felfüggesztette a frank árusítását. Nemsokára viszont helyreállt a rend.

Az OTP és a Raiffeisen több mint egy órát várt a svájci jegybank bejelentése után az új deviza- és valutaárfolyamok közlésével, fél 12-kor még mindkét bank fiókjaiban lehetett volna valutát váltani 275 forint körüli árfolyamon. A bankfiókok többségében egyébként nem tartanak készleten svájci frankot, így az ügyfelek nem tudták volna kifosztani a lassan reagáló hitelintézeteket. Szerencsénk van a forintosítással Az extrém frankerősödés a magyarországi bankokat egy pillanat alatt a padlóra küldhette volna, ha tavaly novemberben a kormány nem dönt a devizahitelek forintosításáról, és a jegybank nem bocsátja a bankok rendelkezésére az ehhez szükséges devizafedezetet. Az így kapott euróból már tavaly év végéig beszerezte az összes hitelintézet a szükséges svájci frankot – közölte a Magyar Nemzeti Bank. Ha nem lett volna a novemberi devizatender, most nagy gondban lenne a bankrendszer, az eddigi 1000 milliárd forinton felül ugyanis még körülbelül 700 milliárd forintnyi vesztesége keletkezhetne a forintosításon.

A jegybank adatai szerint tavaly novemberben a háztartások 2772 milliárd forintnyi svájci frank alapú hitellel rendelkeztek. Az állomány döntő része olyan jelzálog alapú hitel volt, amelyre vonatkozik a kötelező forintosítás. A lakás- és szabad felhasználású jelzáloghitellel rendelkezőket a frank árfolyamának megugrása már nem érinti, ők továbbra is a tavaly novemberben rögzített, illetve az árfolyamgátas kurzus szerint törleszthetnek. A gépjármű- és személyi hitelesek törlesztőrészletei viszont nőni fognak. A gépjárműhitelek volumene 105,5, a személyi hiteleké 18,5 milliárd forint.

A Magyar Lízingszövetség adatai szerint a svájci frank árfolyamának rendkívüli erősödése mintegy 250 ezer devizaalapú járműfinanszírozási szerződést érint 300 milliárd forint összegben, a havi törlesztőrészletek összege pedig az árfolyam elmozdulásának mértékével növekszik. A lakossági ügyfeleken túl, a frank magas árfolyama 1000-1200 kis- és középvállalati ügyfelet is érint.

Az önkormányzatok viszont megúszták az árfolyamzuhanást. A települések korábban jelentős hitelállományát az állam átvállalta, így a mostani zuhanás nem okozhat problémákat – mondta lapunknak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelezte: az önkormányzatoktól átvett svájci frank alapú hiteleket az ÁKK előtörlesztette, így ezek nem okoznak adósságnövekedést az államadósság szintjében. A svájci vállalatokat sújtja a frank erősödése A Svájci Nemzeti Bank lépését cunamihoz hasonlította Nick Hayek, a Swatch Group vezére, ami az exportot, az ipart, az idegenforgalmat, és végül az egész svájci gazdaságot elsöpörheti. A svájci vállalatok árfolyama szabadesésben volt tegnap, elsősorban a kivitelre termelő cégek veszítettek értékükből. Az exportőröknek komoly nehézséget okoz a frank erősödése, és a veszteségeket nem fogják tudni kompenzálni. Elsősorban az Európából és az Egyesült Államokból érkező bevételek csökkenhetnek, hiszen az euróval és a dollárral szemben erősödött sokat a frank. Thomas Cueni, az Interpharma főtitkára szerint az elmúlt néhány évet kiszámíthatóság jellemezte, ami stabilitást hozott Svájcban. A gyógyszercég azonban most újra nagy mozgásokra számít.

A Nestlé, a világ legnagyobb élelmiszeripari vállalata több mint 10 százalékot zuhant a svájci tőzsdén. Az esés azért volt ekkora, mert a vállalat bevételeinek 98 százaléka Svájcon kívül képződik. Ekkora esésre 1997 óta nem volt példa. Ráadásul defláció is fenyegeti az országot: az infláció teljesen eltűnt, a frank felértékelődése pedig mélyen negatív tartományba taszíthatja az árindexet. Ezzel a gazdasági növekedés gyakorlatilag megszűnne. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.