BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szijjártó: Illúzió, hogy télen csökken a bevándorlási hullám

Ha Schengen veszélybe kerül a bevándorlási hullám miatt, az a hazai külgazdasági teljesítményt is veszélyeztetheti – mondta Szijjártó Péter a Világgazdaság exportkonferenciáján. A külgazdasági és külügyminiszter szerint amíg a népvándorlási kihívás fennmarad, addig nem lesz idő Európa globális szinten tapasztalható gazdasági-kereskedelmi lemaradásának kezelésére, az európai gazdaság kihívásaival foglalkozni.

Ha Schengen veszélybe kerül a bevándorlási hullám miatt, akkor a hazai külgazdasági teljesítmény is veszélybe kerül – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Világgazdaság exportkonferenciáján.

"Az idei év eddigi eseményei azt mutatják, hogy túlságosan optimista voltam, amikor az év elején, januárban a Világgazdaság évindító konferenciáján azt mondtam, hogy 2015 a kihívások éve lesz. Nem volt elég drámai kifejezés, a korábbi válsággócok itt maradtak körülöttünk, erre jött ráadáskánt a közel-keleti és afrikai helyzetből adódó népvándorlási kihívás” – kezdte előadását Szijjártó Péter.

Amíg a népvándorlási kihívás fennmarad, addig nem lesz idő Európa globális szinten tapasztalható gazdasági-kereskedelmi lemaradásának kezelésére, az európai gazdaság kihívásaival foglalkozni – mondta. „Hiú ábránd, hogy a menekültválság meg fog szakadni, a masszív népvándorlás évekig velünk marad, amelynek utánpótlása szinte kimeríthetetlen (Irakban 8, Szíriában 12 millió ember él humanitárius segélyből, Törökországban pedig a nem hivatalos adatok szerint 4-5 millió menekült él.) Európa körül legalább 30-35 millió ember hirtelen menekültté, bevándorlóvá tud válni” - mondta.
Közölte: világos prioritási sorrend kell, a helyzetet kell kezelni, nem a helyzet következményeit. „A tegnapi EU-csúcson a legfontosabb kérdésben (a külső határőrizet kérdésében) semmilyen előrelépés nem történt. Ez a kihívás addig megmarad, amíg Görögország nem tudja megvédeni a határait. Illúzió, hogy télen majd csökken a bevándorlási hullám, ugyanis a téli időszakban nem lehet használni a Földközi-tenger adta útvonalat.”
Nonszensz a menekültek elosztására vonatkozó kötelező kvóta – mondta. „Hiába helyezik ide őket, ha innen átmennek majd Németországba.” Kiemelte: a kötelező kvótát a határőrizet esetében, illetve a Szíria körüli menekülttáborok finanszírozása terén tudjuk támogatni.

A bevándorlás kérdésnek szoros kapcsolódása van Schengenhez. Ha Schengen megreccsen, veszélybe kerül, akkor a hazai külgazdasági teljesítmény is veszélybe kerül. Ha a belső határokon ott állnak a kamionok, akkor gond lesz azoknak a cégeknek, ahol percekre ki van számolva, hogy mikor érkezik be egy adott alkatrész.

Külgazdasági szempontból a globális környezet kedvezőtlen. A keleti nyitás egyik fontos pillére, Oroszország esetében az országgal szemben kivetett szankciók, a gazdaság visszaesése miatt állt be kedvezőtlen helyzet. Míg Kínába tavaly 2,2 milliárd dolláros, rekordértékű volt a magyar kivitel, most az okoz gondot, hogy a kínai gazdaság növekedése lassul, ami kiegészül egy importkiváltó pekingi stratégiával. Az arab világban is van kihívás, ugyanis a versenytársaink részéről egy tendenciózus médiakampány zajlik Magyarországgal szemben, iszlámellenes országként állítják be hazánkat. ezzel szemben ellenoffenzívát kell majd tenni.

A kkv-k exporttámogatásáról el mondta: Kárpát-medencei tér erősítése kiemelt cél, 22 irodát nyit a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. a szomszédos országok piacain való sikeres megjelenés érdekévben. Ezt kiegészíti majd a határátkelő-nyitási program is.

Elmondta: a keleti nyitás folytatásaként Japánban és Dél-Koreában nyílik majd kereskedőház, illetve Iránban is, ahová Orbán Viktor kormányfő október 5-6-án látogat. Továbbá Argentínában, Kolumbiában és Peruban is nyílik kereskedőházi képviselet.

A külképviseleti hálózat bővítéséről elmondta: ahol nagykövetség van, ott lesz külgazdasági attasé is (kivéve Vatikán). Az év végéig 136-an állnak szolgálatba. Továbbá beszámolt arról is, hogy több országban (Üzbegisztán, Etiópia, Fülöp-szigetek, Új-Zéland, Ghána, Angola) nyílik nagykövetség.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.