BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trump és Clinton is bemutatja gazdasági programját

Négyről háromkulcsosra módosított adóreform-elképzeléssel állt elő Donald Trump.

A republikánus főáramnak megfelelő, négyről háromkulcsosra módosított adóreform-elképzeléssel állt elő a globalizáció és a munkahelyek elvándorlása miatt szenvedő Detroitban a köztársaságiak elnökjelöltje. Donald Trump azonban alkalmasint kész balra húzódni is demokrata ellenlábasához, Hillary Clintonhoz képest. Azt hangoztatta ugyanis hétfőn este, hogy kétszer annyit, legalább 500 milliárd dollárt költene infrastrukturális fejlesztésekre, mint ellenfele. Egyekben visszatáncolt a már közzétett programjából, s az adóreformját a törvényhozási republikánusokéhoz igazította. Ez azért is lepett meg sokakat, mert az ötlet elsősorban Paul Ryan képviselőházi elnök nevéhez fűződik, akit a napokban Trump azzal fenyegetett, hogy újraválasztási kampányát nem fogja támogatni. Ám ezt a nézetét is megváltoztatta.

Háromkulcsos, 12, 25 és 33 százalékos jövedelemadót helyezett kilátásba, miután eddig négy, 0, 10, 20, 25 százalékos sávról beszélt, amivel a 39,6 százalékos rátát is lejjebb hozta volna. Korábban támadási felületet nyújtott Clintonnak, aki azt vetette a szemére, hogy a leggazdagabbakat akarja támogatni.

Beszédének igazi újdonsága azonban talán abban ragadható meg, hogy a társasági adót is legfeljebb 15 százalékban határozná meg, míg a szövetségi kulcs most 35 százalékos. A gazdasági tanácsadói azt mondják, hogy Trump lényegében átveszi az ír példát, s alacsony adókkal akarja vonzani a cégeket külföldről is, ahelyett hogy az amerikai vállalatokat kényszerítené kedvezőbb adószintű joghatóságokba. Trump azzal próbálta meg kifogni a szelet az ellenfél csapatának a vitorláiból, hogy megszellőztette: a gyereknevelés költségeit le lehet majd vonni az adóalapból. Az azonban nem derült ki, hogy pontosan mennyit. Nemcsak az adóreform tervének módosításával keltett persze figyelmet Trump, hanem azzal is, hogy a beszédét felolvasta, attól nem tért el, nem tett megosztó megjegyzéseket, s amikor a hallgatóság soraiból heccelni próbálták, kivárta, amíg a zaj elül, s folytatta. Tette ezt alighanem azért, mert az utóbbi hetekben a kínos kiszólásaival súlyos veszélybe sodorta kampányát.

 

A szabályozás befagyasztását, egyszerűsítését is kilátásba helyezte Trump, valamint a Keystone XL olajvezeték megépítését, amit Barack Obama levett a napirendről. Újratárgyalná Trump az észak-amerikai szabadkereskedelmi megállapodást, hogy a munkahelyek visszatérjenek, ellenzi a csendes-óceáni kereskedelmi alkut, s Kínának is nekimenne vámokkal, amitől az amerikai export felfutását reméli. Az amerikai kereskedelmi kamara ezzel egyáltalán nem ért egyet. Detroiti hallgatóságának azon tagjai pedig, akik komolyan elgondolkodtak javaslatain, a részleteket hiányolták. Felvetették, hogy miként lehet ennyi adócsökkentést ígérni a deficit és az adósság emelése nélkül. És ha ki is vezet a rendszerből egyes kedvezményeket – mint utalt rá –, melyek lennének azok? A Trump-beszéd bírálatainak középpontjába helyezett Hillary Clinton csütörtökön lép fel, valószínűleg szintén Detroitban, s ő is a gazdasági lapjait teríti ki.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.