Szerződéseink kutatói - ezért járt a Nobel-díj

Az amerikai Cambridge két európai professzora, a Harvardon tanító, 68 éves angol Oliver Hart és a Massachusetts Institute of Technology professzora, a 67 éves, finn állampolgárságú Bengt Holmström osztozik azon a nyolcmillió svéd koronán, azaz 920 ezer dolláron, amely a közgazdasági Nobel-emlékdíjjal jár. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia hétfőn hozta nyilvánosságra döntését, amelyet azzal indokolt, hogy a két kutató kimagasló eredményeket ért el a szerződéselmélet területén. E teórián belül Oliver Hart nevéhez fűződik a hiányos vagy tökéletlen szerződések tanának kidolgozása, azokra a helyzetekre, amikor nem lehet pontosan előre érzékelni minden körülményt. Sokat foglalkozott azzal is, hogy a társadalmi szolgáltatásokat állami vagy magánvállalkozás keretében érdemes-e megszervezni.

Kollégája, Bengt Holström a meghatalmazó-meghatalmazott viszonyát vizsgálta, különös tekintettel a munkaszerződésekre. Ám mindketten alapvetőn hozzájárultak ahhoz, hogy ma már másképp gondolkodunk a szerződésekről, nemcsak a gazdaságban, hanem a politikai életben is, s az elméleti tudással felfegyverkezve jobb intézményeket tudunk létrehozni. Minden a körülményektől függ azonban, így nincsenek általános válaszok, de a probléma megértéséhez e teóriákon keresztül vezet az út.

A hetvenes évek eleje óta a kutatók figyelmét mindinkább lekötötte, vajon milyen ösztönzőket érdemes a szerződésekbe beépíteni. Holmström elsősorban a munkaszerződéseket vizsgálta. Vajon érdemes-e a vállalatvezetők javadalmazását például a cégük saját részvényárfolyamának alakulásához kötni, hiszen azt számos külső körülmény is befolyásolhatja. Helyesebb, ha az iparágban működő többi vállalkozás részvényárfolyamához hasonlítjuk a mutatót. Olyan ágazatokban, amelyekben nagy kockázatokat kell vállalni, jobb fix fizetést kínálni, míg a stabilabb környezetben a teljesítményt külön elismerni. Attól függően persze, hogy a teljesítmény mérhető, jól követhető-e. Egy másik, 1991-es tanulmányában Holmström például arról ír, ha a tanárok jövedelmét attól tesszük függővé, hogy a diákok milyen eredményeket érnek el a teszteken, akkor az oktató az ehhez szükséges feladatokat végezteti el a tanulókkal, s kevesebb erőfeszítést tesz, hogy kreatív, független gondolkodásra késztesse őket. Ellenben, ha fix fizetést kap, akkor jobban megosztja tevékenységét a különböző célok között. Megfontolandó lehet az is, ha a dolgozóknak előmenetelt és később magasabb jövedelmet kínálnak cserébe a mai keményebb munkáért.

A nyolcvanas évek közepétől Oliver Hart azokat a szerződéseket elemezte, amelyek esetében nem lehet előre meghatározni, hogy jövőbeli események során a felekre milyen feladat, felelősség hárul. Az „állami vagy magán” dilemmára sem lehet egyértelmű választ adni. Hart úgy találta, ha a kormány bíz meg valakit a szolgáltatás elvégzésével, akkor hiányzik az ösztönző a fejlesztésre. Ha magánkézbe adja a szolgáltatásnyújtást, akkor megjelenik ez az érdek, méghozzá mind a minőség javítására, mind a költségek csökkentésére, de utóbbi nagyon erős ösztönzővé válhat. Ez például jól kimutatható az amerikai magánbörtönökben, ahol a körülmények ma már rosszabbak, mint az állami fenntartásúakban, s a szövetségi kormány fontolgatja is, hogy a magánfegyintézeteket megszünteti.