BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varga Mihály: jövőre 1,2 milliárd eurónyi devizakötvényt adhatunk el

Sikeres az idei adósságkezelés, mert ebben az esztendőben csökkent az államadósság, reményeink szerint a GDP 74 százaléka alatt lesz év végére – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az adósságkezelésről szóló sajtótájékoztatón. Ezzel Magyarország a hetedik évben csökkenti a GDP-arányos adósságot – tette hozzá.

Örülünk, hogy a hitelminősítők megadták a befektetési ajánlást, ezzel összhangba került a piac véleménye a hitelminősítőkével, és örülünk annak is, hogy a lakossági állampapírok aránya elérte a 20 százalékot – hangsúlyozta Varga Mihály. Emlékeztetett, a kormányváltáskor ez az arány 2 százalék volt. A központi költségvetés devizaadóssága 25 százalék körül lesz 2016 végére, hat évvel korábban még dupla ekkora volt. Kiemelte: a földértékesítési bevételek egy részéből visszavásároltunk papírokat, amelyeknek a hozama mai körülmények között magas.

Jövőre három stratégiai irányt tűzünk ki – mondta Varga Mihály. Az első, hogy tovább csökkenjen a GDP-hez viszonyított adósság aránya, a második, hogy az ország sérülékenysége tovább csökkenjen, vagyis egyre inkább a hazai megtakarítások legyenek az adósságfinanszírozás forrásai. Jövőre kétéves futamidejű lakossági papírokat vezetnénk be, de más kötvények is megjelenhetnek a piacon. Harmadik elemként említette, hogy az adósság devizahányada tovább csökkenjen. Nem irreális cél 2020-ra a 20 százalék alatti mérték elérése – emelte ki.


Jövőre 1,2 milliárd eurónyi devizaforrás bevonását tervezünk – jelentette be Varga Mihály. Ennél lehet akár több is, vagy kevesebb is, ami a piaci helyzettől függ majd. Hozzátette, idén komolyabb devizaforrás bevonására nem került sor, a kínai jüankötvények kibocsátást tesztelésnek minősítette.

Varga Mihály kiemelte: jelen kívánunk lenni az euró, a dollár, a jen, és a jüan piacán. Ezeken túl más területeken nem kívánunk megjelenni – szögezte le.

A 2017-es kibocsátási tervben az szerepel, hogy Magyarország 62 milliárd forint értékben ad el letelepedési állampapírt és Prémium Euró Magyar Államkötvényeket (PEMÁK) együttesen.

A letelepedési kötvény 2017 első negyedévét követően nem fog olyan formában futni, mint most – válaszolta egy ezzel kapcsolatos újságírói kérdésre Varga Mihály. Az egyik megoldás a hozamok csökkentése, a másik, hogy a kötvény ebben a formában ne működjön, vagyis a konstrukció felülvizsgálata zajlik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.