BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem lesz tömeges elbocsátás a NAV-nál

Nem lesz létszámleépítés a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI megkeresésére.

A Magyar Nemzet csütörtökön arról írt, hogy az idén újabb, akár kétezer fős leépítés is várható a NAV-nál, melyet a Világgazdaság is közölt.
   
A szaktárca leszögezte: nem terveznek létszámcsökkentést. Ezt egyrészt azzal indokolta, hogy a 16 hónapja tartó létszámzárlatnak köszönhetően jelenleg már csak 19 500-an dolgoznak adóhivatalnál, míg tavaly januárban még 21 300 munkatárs dolgozott ott.
   
Másrészt, a magyar adó- és vámhivatal uniós összehasonlításban az egyik legtöbb feladatkörrel bíró szervezet, és ezeket a feladatokat csak megfelelő számú és szakképesítésű dolgozóval lehet ellátni - emelték ki.
   
Megjegyezték, több intézkedést is olyan hatékonyan hajtott végre a hivatal, hogy ezek - mint például az ekáer vagy az online pénztárgép - nemzetközi szinten is példaértékű és másolandó modellé váltak.
   
A Magyar Nemzet információi szerint Bakonyi Tibor, az informatikai főosztály vezetője távozott a NAV-tól, Suller György Attila sajtófőnököt pedig leváltották.
   
Ezzel kapcsolatban a szaktárca azt közölte, hogy Bakonyi Tibor és Suller György munkájára 2017. február 1-jétől más munkakörben számít a NAV.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.