BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brexit: szigorú lesz a menetrend

Az Európai Tanács hét végi rendkívüli ülésén fogadja el a Brexit-tárgyalások forgatókönyvét. A szigorításoknak a Cityben biztosan nem fognak örülni

Jobban teszi Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, ha nem sürgeti az Egyesült Királyságtól való leszakadásról szóló újabb népszavazás kiírását – legalábbis erre utal a legfrissebb közvélemény-kutatás. A Kantar szerint a szavazási hajlandóság is gyengült, de ha érvényes is lenne egy mostani hétvégére kiírt képzeletbeli referendum, annak végeredménye nem a skót nacionalistáknak kedvezne.

A Brexitet megelőző, 2014-es voksoláshoz hasonlóan jelenleg is 55 százalék az egység megtartása mellett tenné le a voksát a biztos részvételt ígérők körében. A függetlenségpártiak 37 százalékon állnak, a bizonytalanok köre pedig 8 százalékra tehető. A voksolás kiírását a megkérdezettek 44 százaléka helyeselte. Igaz, maga a felvetés is teoretikus egyelőre, hiszen Theresa May brit kormányfő kategorikusan elzárkózott a skót népszavazás kiírásától, arra leghamarabb az unióból való kiválást követően kerülhetne sor.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"]Kép: AFP Kép: AFP[/caption]

Addigra világossá válik, milyen feltételekkel engedi útjára Brüsszel Londont, kézzelfoghatóbbak lesznek az érvek pró és kontra. A felmérés rámutatott, hogy hiába ragaszkodik az EU-tagsághoz a skótok többsége, inkább nem kérnek belőle, ha ez együtt jár az angolokkal való kényszerű szakítással. Így viszont továbbra sem rendelkezhetnek önállóan saját sorsuk felett. Nicola Sturgeon azonban úgy látja, 2019 tavaszáig, amikorra a tárgyalások elvileg lezárulnak, megváltozhat a többségi álláspont.

Ebben nagy szerepe lehet Brüsszelnek, amely kőkemény feltételeket szab a szabaduláshoz. A 27 állam- és kormányfő szombati csúcstalálkozóján megvitatják és várhatóan elfogadják a tárgyalási forgatókönyvet, amelyen hétfőn újabb szigorításokat eszközöltek a tagállamok Brexit-ügyben illetékes képviselői, a „serpák”. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Michel Barnier főtárgyaló ma Londonba utazik, hogy tájékoztassa Theresa Mayt a többi között arról, hogy – francia kezdeményezésre – a határokon átnyúló pénzügyi szolgáltatásokat kiveszik a kereskedelmi egyezmények témaköréből, hogy annak feltételeit új, szigorú szabályok szerint alakítsák ki.

A Bloomberg úgy tudja, az unió álláspontja szerint a brit hátterű pénzügyi szolgáltatók az EU területén nem kaphatnak előjogokat, ezen a pályán Brüsszel diktálja a játékszabályokat és ügyel azok betartására, alárendelve őket a pénzügyi stabilitás követelményeinek. Hogy ez a gyakorlatban mit jelent majd, az később derül ki, de annyi biztos, hogy a brit pénzügyi szektor által Európában élvezett mostani kiváltságoknak rövid úton búcsút kell mondani.

A másik fő témában, az Egyesült Királyságban élő és az dolgozó uniós állampolgárok és EU-ban élő britek jogainak rendezésében is keményítettek: amíg itt nem születik mindenki számára megnyugtató egyezség, addig a kereskedelmi tárgyalások sem kezdődhetnek el. A letelepedési engedély megadását ötéves folyamatos kinti élethez kötnék az új javaslat szerint. A vendégmunkások számára az engedélyeket diszkriminációmentesen, egyszerű és közérthető módon lefolytatott eljárás keretében kell kiadni. A Brexit-tárgyalások a júniusi brit rendkívüli választások után kezdődnek.

London az ingatlanosok célkeresztjében

Visszatértek Londonba az európai befektetők, akik az idén április közepéig 1,7 milliárd font értékben vásároltak kereskedelmi célú ingatlanokat. Egy évvel korábban – még a brexites népszavazást megelőző bizonytalanságok közepette – csupán 824 millió fontért vettek irodákat, üzlethelyiségeket, áruházakat és raktárakat a Savills adatai szerint. Az európai ingatlanbefektetések akkori 14 százalékos részaránya mára 31 százalékosra ugrott. Szakértők az előretörést a stabil politikai környezettel magyarázzák. | VG


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.