Emigráns magyar művészek térnek haza

Tavaly az árverések helyett inkább tematikus értékesítéses kiállításokat tartottak, hagyatékokat gondoztak. Miért?

Az, hogy egy ideje nem rendeztünk nagy árverést, nem jelenti azt, hogy végleg felhagytam volna ezzel a tevékenységgel. Érzékeltem a piacon a hangsúlyeltolódásokat, időben és témakörökben is, erre igyekeztem reagálni. Másfelől olyan lehetőségeket kaptam, amelyek a galéria teljes kapacitását lefoglalták, de nem lett volna szabad ezeket kihagyni. Gondolok itt a volt francia elnök édesapjának, Sárközy Pál festőművésznek a képviseletére, ráadásul nemcsak Magyarországon, de Euró­pában, Oroszországban és Kínában is én lettem a képviselője. De ilyen ügy Holesch Dénes hagyatékának gondozása is. Vagy a neves kortárs kínai képzőművész, Hszi Hszin-min különleges technikával készült tájképeinek bemutatása, amit csak nálunk láthatott a közönség.

Hogyan találják meg a hagyatékokkal?

Szerintem ez összefügg a galéria legfontosabb programjával, a Próféták hazatérnek sorozattal. Az elmúlt tíz évben közel negyven olyan művészt mutattunk be, akik életművüket külföldön hozták létre, mert emigráltak. A kiállítások nemcsak nekik szolgáltak elégtételül, hogy bemutatkozhattak a szülőhazájukban is, hanem a művészettörténészeknek is lehetőséget adtak a kutatásra. A sort a Franciaországban élt alkotók nyitották, hiszen Párizs a 20. században végig őrizte a legfontosabb festészeti központ szerepét. Felkutattunk a világ különböző részein munkálkodó magyar festőket, így Németországból, Hollandiából, Izraelből és Ausztráliából is hazatértek „próféták”. Ezért, ha külföldi hagyatékról van szó, az örökösök gyakran magától értetődően keresnek meg. Holesch Dénes műveit bemutattuk a milánói expó kísérőrendezvényeként, itt, nálunk is rendeztünk egy nagy életmű-kiállítást, részt vettünk a róla szóló film elkészítésében, és megjelentettem egy könyvet Feledy Balázs tollából.

Visszatérve a prófétákra, az évforduló kapcsán az 1956-ban Párizsba emigrált művészekkel is rendezett egy tárlatot.

Nagyon szerettem azt a kiállítást, amelyet magamban Próféta-különkiadásnak neveztem el, és a műgyűjtők visszajelzése szerint is egy fontos tárlat volt. Zárójelben mondom, hogy nagyon sikeres is, mert olyan ritka és különlegesen kvalitásos műveket hoztunk haza Párizsból, amelyekhez – sokan úgy érezték – egyszeri lehetőség hozzájutni. Az is volt. Meggyőződésem, hogy azért ért el ilyen sok embert, mert nem egy emlékező, emlékműveket felvonultató esemény volt, mégis valahogy felidézett sok mindent a korszakból, és az, hogy négy idős művész hazautazott a megnyitóra, nagyon meghatott. Nemes Judit, a kiváló képzőművész és műgyűjtő segítsége ebben pótolhatatlan volt, ő jól ismeri a Párizsban élő, idős művészeket. Impozáns volt a kiállítók névsora, Bán Béla, Bálint Endre, Bér János, Bujdosó Alpár, Gáyor Tibor, Hetey Katalin, Hollán Sándor, Kilár István, Liptay Mátyás, Mark Anna, Marosán Gyula, Nagy Pál, Papp Tibor, Pátkai Ervin, Rozsda Endre és Stein Anna műveit mutattuk be.

Az Abigail profiljának fontos eleme volt a kezdetektől, hogy hangsúlyosan foglalkozik a geometrikus absztrakttal. Mintha ez háttérbe szorult volna.

Ugyanolyan fontos továbbra is, most is készülünk a témában értékesítéses tárlattal. Ahogy az elején is említettem, egyre jobban megyünk időben a kortársak felé, friss, új, fiatal geometrikus absztrakt festőket keresek, vagy valami olyasmiben gondolkodom, hogy egy idősebb és egy fiatal közös kiállítássorozata. És a galéria történetében először a fotó műfajával foglalkozunk, 30-as évekbeli magyar avantgárd fotósok munkáit állítjuk ki ősszel, ők lesznek a fotós próféták.