BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassult a nettó tőkebeáramlás az országba

Az osztalékfizetésekhez kötődően csökkent a magyarországi nettó FDI-állomány a második negyedévben. A revíziók hatására a tavalyi számokat is lejjebb vették.

Az idei második negyedévben a nettó közvetlentőke-befektetések (FDI) mintegy 650 millió euróval csökkentek, elsősorban a tőkekivitel bővülésével összefüggésben – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentéséből. Ez utóbbi főként egy hazai nagyvállalatnak a külföldi leányvállalatában történt tőkeemeléséhez kapcsolódott. A külföldiek magyarországi befektetései enyhén emelkedtek, a részesedések osztalékfizetések miatti csökkenését az újrabefektetett jövedelmek és a tulajdonosi hitelek emelkedése ellensúlyozta.

A nagyobb méretű ágazatok közül az egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatásokat végző vállalatoknál történt számottevő profitcsökkenés, míg a legtöbb jelentős tőkebefektetéssel rendelkező ágazatban nőtt vagy nem változott érdemben az FDI-arányos profit. A külföldi tulajdonú vállalatok FDI-arányos profitrátája 2015 és 2016 között 0,5 százalékponttal mérséklődött.

Nagy szerepe lehetett az Apollo Tyres beruházásának az FDI növekedésében Fotós: Móricz-Sabján Simon

 

A jelentős méretű külföldi befektetéssel rendelkező ágazatokban (ahol a külföldi befektetett tőke nagysága meghaladja a 2 milliárd eurót) – két kivételtől eltekintve – nem változott érdemben a vállalati profit, vagy enyhe növekedés látható. Az érintett két ágazatban – az egyéb üzleti szolgáltatásokban és a gumi-, műanyag termék gyártásában – az állományarányos profitráta érdemi csökkenése volt tapasztalható.

Az egyéb üzleti szolgáltatások esetében ennek oka a profit visszaesése lehet, amiben nagy a szerepe az elmúlt években a területen értékesített üzletágaknak is. A gumi- és műanyaggyártás esetében a befektetett tőke 250 milliárd forinttal, másfélszeresére emelkedett, miközben az ágazat profitja nem változott érdemben. A befektetett tőke emelkedésében nagy szerepe lehet a Magyarországon épülő külföldi hátterű gumigyár, az Apollo Tyres beruházásának, ami vélhetően csak a későbbi években válik jövedelmezővé. Érdemes megemlíteni, hogy több fontos ágazatban nőtt a megtermelt profit, ami általában nemcsak az állományarányos, de a nominális számokban is látszik.

Az elmúlt években Magyarországon megfigyelt profitráta elmaradt a régiós átlagtól – írja az MNB. Regionális összehasonlításban a közvetlentőke-befektetések megtérülését a befektetett tőkével arányos nyereség értékével érdemes összevetni: míg a megtérülés Csehországban az elmúlt években 12 százalék felett alakult, addig a régió többi országában alacsonyabb volt. A ráták együtt mozgása arra utal, hogy a régiós profitráták alakulását érdemben befolyásolják a nemzetközi folyamatok. A válság utáni visszaesést követően 2011 és 2013 között Szlovákiában, Magyarországon és Lengyelországban is mérséklődött a külföldi vállalatok profitrátája, amit enyhe fellendülés követett. A Csehországban működő külföldi vállalatok profitja ugyanakkor stabilan meghaladja a régió többi országában megfigyeltet.

A revízió visszahúzott

A fizetési mérleg revíziójának hatására a nettó FDI-beáramlás 2016-ban 0,7 milliárd euróval alacsonyabb lett az előzetes adatközléshez képest. Mivel a 2016-ra vonatkozó osztalékadatok csak kisebb mértékben módosultak, így a külföldi tulajdonú vállalatok alacsonyabb profitja a jövedelmek újrabefektetésének – vagyis az osztalékként ki nem fizetett jövedelmek – csökkenésével járt, ami a közvetlentőke-befektetések kisebb beáramlását jelenti. Ezek eredményeként a közvetlentőke-befektetések nettó beáramlása 2016-ban 1,9 milliárd eurót tett ki. | VG

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.