BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Matolcsy számot adott az MNB tavalyi évéről

Az Magyar Nemzeti Bank eleget tett tavaly törvényi kötelezettségeinek – hangsúlyozta Matolcsy György jegybankelnök az Országgyűlés gazdasági bizottságában.

Eleget tett törvényi kötelezettségeinek tavaly a Magyar Nemzeti Bank (MNB): az árstabilitás és a pénzügyi stabilitás fenntartása mellett támogatta a kormány gazdaságpolitikai céljainak megvalósulását – hangsúlyozta Matolcsy György jegybankelnök az Országgyűlés gazdasági bizottságában kedden.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke ismerteti az MNB 2016. évről szóló üzleti jelentését az Országgyűlés gazdasági bizottsága ülésén a Parlamentben 2017. október 10-én.
Forrás: MTI

Az MNB 2016. évi tevékenységei közül kiemelte, hogy a monetáris tanács újraindította kamatcsökkentési ciklusát, ennek eredményeként a jegybanki alapkamat történelmi alacsony szintre, 0,9 százalékra csökkent. Az MNB célzott, nem konvencionális eszközökkel elérte a 3 hónapos jegybanki betétállomány korlátozását, emellett a swap (kamatcsere) eszközöket alkalmazásával a rövid futamidejű állampapírok kamatainak csökkenését – sorolta.

Hangsúlyozta azt is: 2013-tól kezdve az MNB végig nyereségesen működött, 2016-ban 50 milliárd forint osztalékot fizetett be a központi költségvetésbe.

A bizottság 9 igen, 4 nem szavazat mellett támogatta az MNB 2016. évi beszámolóját, illetve az erről szóló határozati javaslatot.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.