Súlyos anomáliák a végrehajtásoknál

Számos jogszabályi változás történt a végrehajtások átláthatóbbá, gördülékenyebbé tétele érdekében. Javult a helyzet?

Áhel Elemér: Valóban érzékelhető javulás, de többféleképpen értelmezhető jogszabályok is megmaradtak.

Mire gondol?

Á. E.: A végrehajtók között a mai napig vannak olyanok, akik akár tudatosan megtéveszthetik ügyfeleiket, a jogszabályalkotók szándékától eltérően értelmezik a rendelkezéseket, mert az emberek 95 százaléka nincs tisztában a végrehajtási törvénnyel. A végrehajtók munkadíja is kifogásolható, hiszen az ügyek nagy részében ez nyolc százalék, ami azt jelenti, hogy egy 30 milliós ügyben 2,4 millió forint, amiért sok esetben csupán öt-hat levelet kell írniuk.

Tóth András: Számtalan esetben az is disznóság, hogy a végrehajtási díjjegyzékben akkor is a teljes összegre vetített munkadíjat tüntetik fel, ha közben az ügyfél megegyezett a hitelezőjével, tartozása egy részét visszafizette.

Mit tehet az ügyfél?

Á. E.: Védekezik, kifogásokat nyújt be a bíróságokon.

És?

Á. E.: Évek múltán visszakaphatja a jogszerűtlenül beszedett pénzeket.

A végrehajtási díjjegyzék mennyire áttekinthető?

Á. E.: Semennyire. Ha egy ügyben van öt adós, akkor arra is van példa, hogy a végrehajtó a munkadíján felüli jutalékát mind az öt személlyel külön-külön megfizetteti. De arra is, hogy mind az öt levélben más-más összeg szerepel, s ha összehasonlítjuk ezeket, köszönő viszonyban sincsenek egymással. A helyzetet csak tovább rontja, hogy nemritkán egy-egy ügyben több végrehajtó is részt vesz. Na, ekkor ember legyen a talpán, aki ezt a katyvaszt kibogozza. Mindegyik kéri a pénzét, és az ingatlant addig nem engedi el, amíg az általa „kiszámolt” összeget meg nem kapja.

Milyen lehetősége marad az ügyfélnek?

Á. E.: Tizenötezer forintos díjért megkifogásolhatja az eljárást, s a bíróság dönt az ügyében.

Azt hallottam, hogy a bíróságok egyes esetekben nagyon lassan dolgoznak. Igaz ez?

Á. E.: Maradjunk annyiban, hogy ezt nem cáfolom, igaz, szép számmal vannak pozitív ellenpéldák is.

A végrehajtóknak nem köteles­ségük tájékoztatni az ügyfelet a jogorvoslati lehetőségekről?

Á. E.: Az lenne. Az egyik ügyfelünk ingatlanja árverésre került, szerintünk jogtalanul. A végrehajtó levelében szerepelt, hogy az ügyfél fellebbezhet. Másnap bíróságon ezt meg is tettük, megtámadtuk az eljárást, mire a végrehajtó azt mondta: véletlenül került bele, hogy az ügyfél fellebbezhet. Véletlenül! Érti?

T. A.: Itt már kilakoltatás előtt voltunk. Megjártuk a rendőrséget, voltunk a jegyzőnél, hogy birtokvédelmet kérjünk. Sajnos eredménytelenül. Átmentünk a bíróságra, ahol azt mondták, adjuk be sürgősséggel a kifogásunkat. Beadtuk, határozat semmi. Másnap újra bementünk, mert az ügyfél az öngyilkosság szélén volt. Mondták, adjuk be sürgősségivel. Benyújtottuk újra, így ez lett a „sürgősségi sürgősségije”, s így értünk el végül eredményt.

A végrehajtókkal miről lehet megegyezni?

T. A.: Kizárólag a részletfizetésről, azt is maximum egy évre. Súlyos probléma azonban, hogy sokukat soha, sehogy nem lehet elérni.

Elektronikus levélben sem?

Á. E.: Az e-mailjüket vagy nem nézik, vagy nem fogadják el hiteles kommunikációs csatornának, de válasz szinte soha nem érkezik tőlük. Faxuk van, ami a 21. században kicsit morbid. A szakmai kamara árverési oldala pedig kezelhetetlen, és ezt maguk a végrehajtók is elismerik.

Ma már nincs hagyományos árverés, csak online lehet licitálni. Mennyire lett tiszta a helyzet?

Á. E.: A jogalkotó részéről ez egy kiváló döntés volt a mutyik megakadályozása érdekében. Csakhogy egyes végrehajtók esetében az ember arra gondol, hogy már-már olyan furmányosok, amire a jogalkotó sem gondolhatott: előfordul, hogy a meghirdetett elit villa adatlapjára egy kevésbé felkapott kerület vagy városrész lelakott ingatlanjának a képét teszik. Így kevés licitáló vevő akad.

T. A.: Az árverési oldal áttekinthetetlen, „megkavart” és lassú. A honlapon előfordult már, hogy egy szám vagy betű – valami különleges véletlen folytán – nem stimmelt, el lett ütve, így esélytelen volt megtalálni. Ennek ellenére, egy vevővel, érvényes lett az árverés. Az ügyfél, a jogi képviselő nem, csak a végrehajtó találja meg, vagy aki tudja, mit kell keresni.

Á. E.: Ez a hitelezőnek is rossz, mert azt látja, hogy a kutyát sem érdekli az adott ingatlan. Ráadásul a végén nagy valószínűséggel jóval alacsonyabb összegért talál gazdára, így a hitelező még futhat a pénz után, az adósnak pedig magasabb tartozása marad. Arra is volt példa, hogy az érdeklődő előzetesen regisztrált, s amikor elindult az árverés, akkor nem tudott belépni az oldalra. A végrehajtót felhívtuk – valamilyen csoda folytán sikerült –, s jeleztük a problémát. Ez esetben neki kötelessége befogadni az ajánlatot, de erre nem került sor, lement az árverés egy vevővel – és ötven százalékkal kevesebbért kelt el az ingatlan, mint amit az ügyfelünk ajánlott volna. Elmentünk a bíróságra, ahol azt mondták: van ilyen, technikai hiba.

Az adósok jövedelméből a tartozás levonása rendben zajlik?

T. A.: Dehogy! A végrehajtók közül egyesek a munkáltatónál letiltatják az érintett bérének 33 százalékát, majd amikor megérkezik az adós fizetése saját bankszámlájára, onnan leemelik a maradék összeget vagy annak döntő részét. Azt mondják: az már nem bér, hanem megtakarítás, szabad készpénz az illető számláján. Sőt, van rá példa, hogy a gyerektartást, a gyest, gyedet is viszik.

Egy tartozás esetében nemcsak a hitel biztosítékaként felajánlott vagyon számít fedezetnek, hanem az adós teljes vagyona. Jó ez a szabály?

T. A.: Nem, így ugyanis a kockázatot szinte csak az ügyfél vállalja. Sem a kölcsönszerződésben, sem az azt megerősítő közokiratban nem szerepel, hogy baj esetén a végrehajtási törvény lesz hatályos, ami az adós teljes vagyonát érinti.

Á. E.: Így kerülhet sor arra, hogy egy ingatlanhitel bebukása esetén a hitelező viszi az autót és az egyéb ingóságot is. Jó lenne, ha erről a bank és/vagy a közjegyző is tájékoztatná az ügyfeleket.

T. A.: Az is anomália, hogy a kezes vagyona az adóssal együtt végrehajtható, s a végrehajtó először nem csak az adósnál néz körül, hogy mit tud behajtani. Nincs sorrendiség.

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja