BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kereskedelmi háborúktól tart a leginkább a piac

A globális intézményi befektetői közösség a kereskedelmi háborúkat tartja legnagyobb világgazdasági kockázatnak, de egyre többen tartanak a világgazdasági növekedés esetleges meredek ívű lassulásától is.

A londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, az Oxford Economics által elvégzett, a ház szakértői által csütörtökön ismertetett negyedéves globális felmérés szerint

a válaszadók 21 százaléka tartja úgy, hogy a globális növekedési kilátásokat a következő két évben erőteljesen lefelé ható kockázatok terhelik.

A elemzőház hangsúlyozza, hogy az idei első fél évben a hasonló felmérésekbe bevont intézményi befektetőknek még csak az 5-6 százaléka vélekedett így.

A globális intézményi befektetői közösség a kereskedelmi háborúkat tartja legnagyobb világgazdasági kockázatnak
Fotó: Shutterstock

Az Oxford Economics tanulmánya szerint a globális növekedést terhelő kockázatok megítélésének nettó egyenlege – vagyis a derűlátó és a borúlátó válaszadók arányának százalékpontos különbsége – jelenleg mínusz 71, a legalacsonyabb azóta, hogy a cég ezt a kérdést tavaly először feltette a negyedéves felmérések résztvevőinek.

IMF: lassú gazdasági növekedés várható Európában

A lassulás elsősorban az iparilag fejlettebb országokra lesz jellemző. A gazdasági aktivitást a tetőző ciklusok mellett a feltörekvő térségekben szigorodó hitelfeltételek is fékezik.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.