BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fokozódik a kereskedelmi háború a Balkánon

A Szerbiában előállított külföldi termékekre is kiterjesztette a száz százalékos vámkötelezettséget a koszovói kormány pénteken.

Pristina novemberben vetett ki 100 százalékos vámot a Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából érkező termékekre, de az intézkedés akkor nem vonatkozott azokra az árucikkekre, amelyeket a két említett országban állítanak elő, de valamilyen külföldi vállalat termékeinek számítanak.

A pristinai sajtó beszámolói szerint Endrit Shala kereskedelmi miniszter pénteken bejelentette: január elsejétől a vámemelést a külföldi vállalatok termékeire is kiterjesztik.

Fotó: Shutterstock

A koszovói lépést az Európai Unió élesen bírálta, a pristinai vezetők szerint viszont ilyen kemény válaszra volt szükség Szerbia „agresszív” politikájával szemben.

Ramush Haradinaj koszovói kormányfő korábban leszögezte, a vámemelésre vonatkozó döntést csak akkor vonják vissza, ha Szerbia elismeri Koszovó függetlenségét.

Készen állunk arra, hogy szabadkereskedelmi megállapodást írjunk alá Szerbiával

– mondta.

Erre viszont a várakozások szerint Szerbia nem lesz hajlandó, ugyanis még mindig saját tartományának tekinti Koszovót, amely 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét. Ilyen megállapodást független országok kötnek egymással, így a megállapodás aláírásával Szerbia voltaképpen szuverén államként ismerné el Koszovót.

A szerb elnök közölte, hogy Belgrád mindaddig nem folytatja a kapcsolat normalizálására vonatkozó, 2013-ban megkezdett párbeszédet, amíg Pristina vissza nem vonja a vámemelést. A tárgyalások következő fordulóját január 8-án tartanák Brüsszelben.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.