BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiderült, mennyivel ér kevesebbet a pénzünk

2018. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára nőtt jelentős mértékben. Összességében 2018-ban a fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal emelkedtek az előző évhez képest a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.

Az élelmiszerek ára egy év alatt 4,7 százalékkal nőtt tavaly decemberben, ezen belül

  • az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 22,4,
  • a liszté 10,5,
  • a kenyéré 6,4 százalékkal magasabb,
  • a tojásé 26,
  • a cukoré 12,9 százalékkal alacsonyabb lett.
  • A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 5,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 7,4 százalékkal. A szolgáltatásokért 2,3 százalékkal kellett többet fizetni decemberben, mint 12 hónappal korábban. A háztartási energia 1,2 százalékkal drágult, ezen belül a palackos gáz 11,9, a tűzifa 8,1 százalékkal.

    Fotó: Szabó Bernadett

    2018. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek decemberben.

    Fotó: KSH

    Az élelmiszerek ára 0,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a hal 3,0, az étolaj 2,1, a tojás 0,9 százalékkal drágább, a liszt 2,4, a cukor 1,0, a baromfihús 0,6 százalékkal olcsóbb lett.

    A szeszes italok, dohányáruk 0,5 százalékkal többe kerültek, ezen belül a dohányáruk 1,1 százalékkal drágultak. A háztartási energia ára 0,1 százalékkal nőtt, ezen belül a palackos gázé 0,8, a tűzifáé 1,1 százalékkal. A járműüzemanyagokért 6,9 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

    Ennyivel romlott a pénzünk tavaly

    A fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal emelkedtek 2018-ban az előző évhez képest, ezen belül az élelmiszerek ára 4,2 százalékkal.

    A legnagyobb mértékben, 5,6 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk drágultak.

    Az egyéb cikkek ára átlagosan 3,8, a szolgáltatásoké 1,6, a háztartási energiáé 1,4, a ruházkodási cikkeké 0,5 százalékkal emelkedett. A tartós fogyasztási cikkekért 0,4 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

    Lapunk elemzői konszenzusával egyező a decemberi adat

    A Világgazdaság hétfői számában közölt elemző konszenzus szerint 2,7 százalékkal emelkedhettek a fo­gyasztói árak tavaly decemberben, éppen a Magyar Nemzeti Bank várakozásaival megegyező mértékben.

    A lapunk által megkérdezett szakemberek átlagosan 2,9 százalékos pénzromlást vártak 2018-ra vonatkozóan, az idén pedig a jegybanki céllal megegyező, 3 százalékos fogyasztói árindexre számítanak az elemzők.

    Fotó: MTI / Bruzák Noémi

    Fokozódik az inflációs nyomás

    Egy hajszállal a várakozásaink felett alakult a fogyasztói árindex

    – értékelte lapunk kérdésére az adatokat Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője. Az olajárral kapcsolatos prognózis megvalósult, az élelmiszerek azonban valamivel jobban drágultak a vártnál. Az üzemanyagártól tisztított adatok a pénzromlás ütemének fokozódását jelzik, és a maginfláció is számottevően emelkedett.

    Török Zoltán hozzátette: az eddigi tendenciák idén is folytatódnak, a fogyasztói árindexet az olajár mozgathatja, míg az adószűrt maginfláció várhatóan tovább emelkedik.

    Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint a decemberi inflációs adat aligha számít meglepetésnek, hiszen az elemzői várakozással megegyező adatot közölt a KSH. A monetáris politika szempontjából sokkal fontosabb a maginflációs mutató alakulása – véli a szakember. A volatilis áralakulású tételektől megtisztított árindex 2,8 százalékkal nőtt, ez 2014 óta a második legmagasabb érték. Az inflációs nyomás tehát egyértelműen erősödik a gazdaságban.

    Az ING Bank vezető elemzője arra számít, hogy a maginfláció az elkövetkező hónapokban tovább emelkedik majd, januárban már eléri, sőt meghaladja a 3 százalékot, és 2019 egészében felette is marad.

    Mindez az MNB-t belátható időn belül a monetáris politika normalizálásának megkezdésére ösztönözheti Virovácz szerint.

    Fotó: Móricz-Sabján Simon

    A tavalyi őszi hónapokban az üzemanyagok bázishatása miatt tetőzött az infláció, az üzemanyagárak további esése miatt

    januárban 3 százalék alatt maradhat a drágulás üteme, majd a következő hónapokban ismét 3 százalék fölé emelkedhet az infláció Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint.

    Az üzemanyagok tavaly év közepén látott magas bázisa miatt az idei év közepére megint 3 százalék alá kerülhet, így

    éves átlagban 3 százalékos inflációra számítanak a Takarékbanknál idén a tavalyi 2,8 százalék után.

    A maginfláció ugyanakkor tartósan elérheti a 3 százalékot idén. Ezzel szemben a tartósan alacsony importált infláció, valamint a bér- és vállalkozói terhek csökkentése fékezhetik az árak emelkedését. Emiatt az MNB fokozatosan felkészülhet a monetáris kondíciók normalizálására, így a Monetáris Tanács az év során fokozatosan szűkítheti a nem-konvencionális eszközök használatát, azonban az alapkamat a jövő év közepéig változatlan maradhat Suppan szerint.

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.