BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre többen dolgozhatnak majd otthonról

Magyarországon jelenleg az európai uniós átlag fele, hozzávetőlegesen 2,5 százalék a munkájukat folyamatosan távolról végzők aránya.

A következő két évben várhatóan megduplázódik vagy megháromszorozódik a távmunkások száma – írja a Magyar Hírlap szombati számában.

A lapnak Juhász Csongor, a naponta közel 14 ezer dolgozót közvetítő és így közvetetten foglalkoztató Prohuman csoport ügyvezető igazgatója elmondta:

Magyarországon jelenleg az európai uniós átlag fele, hozzávetőlegesen 2,5 százalék a munkájukat folyamatosan távolról végzők aránya.

Ugyanakkor az aktuális munkaerő-piaci helyzetnek és technológia által kínált innovatív munkavégzési lehetőségeknek köszönhetően a távmunkások száma folyamatosan bővül.

Fotó: Shutterstock

Tapasztalataik szerint a munkavállalók szeretik és keresik a távmunka lehetőségeket, legalább alkalmi jelleggel.

Kezdetben főleg IT munkakörök esetében volt népszerű a távmunka, ma már azonban egyre több területen általános, és a vállalatok biztosítják ezt a lehetőséget a dolgozóiknak.

A foglalkozatási forma iránti növekvő bizalom mellett ennek az az oka, hogy fejlett szoftveres megoldások érhetők el az otthon végzett munka mérésére, ellenőrzésére és szervezésére. Ez egyfajta válasz is munkaadók részéről a munkavállalói igényre, emellett egyre több cég látja be, hogy a távmunkának munkaerő-megtartó jellege mellett számos gazdasági, társadalmi előnye van. Ilyen például az irodafenntartás költségeinek csökkenése vagy a munkahelyre bejárás okozta környezetterhelés elmaradásából keletkező társadalmi haszon.

A részleges távmunka lehetősége esetenként már juttatásként is megjelenik a multinacionális vállalatoknál. A sikeres távmunkához alapvetően fontos a vállalti kultúra fejlett foka, a munkavállaló oldaláról pedig igényli a magánélet és a munka egyensúlyban tartásának képességét – olvasható a Magyar Hírlap cikkében.

Kutatások bizonyítják, hogy a jövő a távmunkában lehet

A távmunka megállíthatatlanul terjed, egyes előrejelzések szerint ez a jövő foglalkoztatási formája, és tíz éven belül minden harmadik munkavállaló a munkahelyétől távol fog dolgozni. A távmunkában dolgozók jellemzően otthonról, kávézókból és coworking irodákból dolgoznak, utóbbiak száma hazánkban is ugrásszerűen megnőtt az elmúlt években.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.