BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína egy elhúzódó konfliktust is kibir

Az elemzők fordulatot várnak a kereskedelmi tárgyalásokban a mai G20-as találkozótól, a csúcs megnyitóján is a globális kereskedelem alakulásával kapcsolatos aggodalmakat fogalmaztak meg a felszólalók.

Fordulatot hozhat a kereskedelmi tárgyalásokban a mai G20-as csúcstalálkozó, s ennek megfelelően megfigyelhető, hogy a piacok várakozó álláspontra helyezkedtek. Továbbra is nagy az esélye annak, hogy nem történik érdemi előrehaladás, és Trump elnök előrebocsátotta, hogy emelni fogja a vámokat, ha nem lesz megállapodás a csúcson. Közben az Egyesült Államok újabb kínai vállalatokat tett feketelistára, Kínában pedig nő az Amerika-ellenesség és terjed a nacionalista propaganda. Nehéz lesz mindkét vezetőnek győztesként távoznia a csúcsról, ha nem lépnek vissza a jelenlegi álláspontjaikról – állapította meg Eleanor Craigh, a Saxo Bank szakértője.

De az is egyre nyilvánvalóbb, hogy a kereskedelmi konfliktus csak egy mellékes története egy kibontakozó, nagyobb léptékű küzdelemnek, amelynek a tétje a technológiai és gazdasági fölény megszerzése,

és fel kell készülnünk egy elhúzódó harcra az Egyesült Államok és Kína között, még akkor is, ha a G20-as csúcson vagy a közeljövőben megállapodás születik a kereskedelmi kérdésekben.

Kína 21. századi ambíciói olyan iparágakra terjednek ki, amelyekben jellemzően az Egyesült Államok dominál, mint legfőbb innovációs erő és mint a technológiai előny birtokosa. Egy kereskedelmi egyezmény aligha fogja levezetni az ebből eredő feszültségeket.

Ami a hétvégi csúcstalálkozó esélyeit illeti, sok múlhat azon, hogy Trump milyen fejleményt tart optimálisnak a szavazótáborának megerősítése, vagyis az újraválasztása szempontjából. A közvéleménykutatások szerint jók az esélyei, ráadásul a tőkepiacok újra a csúcsok közelében járnak. A szakértő szerin

ebben a helyzetben Trump szempontjából egy kétes értékű megállapodás Kínával rosszabb lenne, mintha egyáltalán nem születne megállapodás.

Kína eközben gazdaságának lassulásával szembesül, az ipari kibocsátás növekedése utoljára 2002-ben volt olyan alacsony ütemű, mint most, a beszerzési menedzserindexek se mutatnak túl jó képet a kereskedelmi háború árnyékában. De Hszi Csin-ping elnök számára Kína szuverenitása mindennél fontosabb, és az állami média messzemenően támogatja ebben. És ebben rejlik Kína tartaléka, mert képessé teszi az országot arra, hogy helyt álljon egy elhúzódó konfliktusban is. Trump elnök alaposan eltaktikázhatja magát, ha ezt nem veszi figyelembe, és csak az aktuális kínai gazdasági adatokra alapozza a döntéseit.

Donald Trump amerikai elnököt (b) fogadja Abe Sindzó japán miniszterelnök
Fotó: MTI/AP/Susan Walsh

Közben a várakozásoknak megfelelően

a globális kereskedelem alakulásával kapcsolatos aggodalmakat fogalmaztak meg a felszólalók a G20-ak Oszakában pénteken megnyílt csúcstalálkozójának kezdetén. A világ 19 vezető országát és az Európai Uniót tömörítő fórumon az EU arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi viták lassítják a globális gazdaság növekedését.

Jean-Claude Juncker, az európai bizottság vezetője azt mondta, hogy ennek a veszélyére figyelmezették az amerikai és a kínai illetékeseket, akikkel már tárgyalak is Oszakában. Az MTI tájékoztatása szerint Juncker elmondta azt is, hogy szorosan együttműködnek Kínával, az Egyesült Államokkal és Japánnal a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) reformja kapcsán, aminek a célja a szabályokon alapuló rendszer megőrzése, és amelyet részben éppen az amerikai-kínai kereskedelmi háború fenyeget.

A vendéglátó Japán miniszterelnöke, Abe Sindzó hangsúlyozta, a globális gazdaság növekedése lassul, hogy ezt sikerüljön megállítani, nem a meglévő ellentéteket kell felhánytorgatni, hanem az együttműködés bővítésére kell helyezni a hangsúlyt, lépéseket kell tenni a WTO további reformjára. Külön találkozót tartottak a fejlődő világ öt vezető országát összefogó BRICS-csoport (Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-Afrikai Köztársaság) tagjai. A megbeszélésen Hszi Csin-ping kínai elnök az egyoldalú intézkedések és a protekcionizmus ellen szólalt fel, sürgette a WTO alapértékeinek betartását, miközben szükségesnek tartotta a Kereskedelmi Világszervezet reformját. Ugyancsak a BRICS ülésen Vlagyimir Putyin orosz államfő kontraproduktívnak értékelte azokat a lépéseket, amelyek megpróbálják szűkíteni a WTO szerepét vagy felszámolni a szervezetet. Az orosz államfő szerint a globális gazdaság jelenlegi helyzete aggodalomra ad okot, a globális kereskedelem alakulását protekcionista és politikailag motivált korlátozások befolyásolják. A BRICS-csoport országaiban él a Föld lakosságának 42,6 százaléka, itt állítják elő a világ hazai össztermékének (GDP) 21 százalékát, és ezek az országok együttesen a világ devizatartalékának közel felét birtokolják.

Elkezdődött a G20 csúcstalálkozó

A találkozókon várhatóan szó lesz arról, hogy nemzetközi rendszert dolgoznak ki az információs ipar területén tevékenykedő nagy vállalatok adóztatására.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.