BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszaeséssel számol a Századvég

Az előrejelzés szerint a magyar gazdaság teljesítménye mellett a kivitel is visszaesik az idegenforgalom, és a járműgyártás leállása miatt.

Drasztikusan átalakította a gazdasági helyzetet a koronavírus, ezért idén 0,3 százalékos visszaesés, jövőre viszont ismét bővülés várható – közölte a Századvég Gazdaságkutató Zrt.

Az előrejelzés szerint a magyar gazdaság teljesítménye mellett a kivitel is visszaesik az idegenforgalom, és a járműgyártás leállása miatt.

A csökkenés mértéke attól függ, hogy meddig tart a kiesés, és onnantól kezdve év végéig mennyit sikerül bepótolni. Az import ugyanakkor stagnálhat 2020-ban.

A járvány utáni időszak hatása a fogyasztás volumenében is kérdéses – írták. Az éves bővülés 0,4 százalékra mérséklődhet a jövedelmek átmeneti visszaesése miatt.

Megjegyezték, hogy a veszélyhelyzet miatti felvásárlási roham emelte a keresletet, ám közben megszűnt számos szolgáltatás. A Századvég 2020-ban a korábbi évekhez képest magasabb arányú, a GDP-hez viszonyítva 3,0 százalékos költségvetési hiánnyal számol.

csökkenés, pénz, lefelé nyíl, recesszió, visszaesés
Fotó: Shutterstock

Az éves infláció 3,7 százalék lehet, ha a Magyar Nemzeti Bank meg tudja fékezni a forint gyengülését, amihez az olaj árának zuhanása is hozzájárulhat. Az előrejelzés hangsúlyozta, hogy a járvány miatt folyamatosan változik a pénzpiaci helyzet, így a kilátások is bizonytalanok.

A Századvég azt feltételezi, hogy a veszélyhelyzet néhány hónap után véget ér, újraindul az idegenforgalom és a termelés, a költségvetési mozgástér függvényében pedig a kormány is segíteni fogja a gazdaság visszaerősödését. A gazdaságkutató ennek megfelelően jövőre már minden téren kedvezőbb adatokat vár az ideiekhez képest.

A GDP 2021-ben újra bővülhet, a növekedés mértékét 3,4 százalékra becsülik. A költségvetési hiány 2,0 százalékra, az infláció 3,5 százalékra mérséklődhet jövőre, míg az import volumene 3,0 százalékkal lehet magasabb 2020-hoz képest – olvasható a közleményben.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.