BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdokból segítenek munkába állni több tízezer embernek

Nyolcvan milliárd forintos munkahelyteremtő bértámogatási program indul.

Nyolcvan milliárd forintos keretösszeggel munkahelyteremtő bértámogatási program indul, amely 70 ezer ember munkába állását segíti – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn online sajtótájékoztatón.

Elmondta:

a 6 hónapos bértámogatás mellé 3 hónap továbbfoglalkoztatást várnak el a vállalkozásoktól, a programban részt vevő munkavállalóknak így 9 hónapig biztosítottá válik a foglalkoztatása.

A támogatott 6 hónap alatt legfeljebb havi 200 ezer forintot térítenek meg a munkáltatónak, így minden álláskereső elhelyezkedését és munkahelyének megőrzését havi nettó 112 ezer forint bértámogatással segíti a program – emelte ki Bodó Sándor.

Fotó: Kallus György / VG

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a gazdaságvédelmi akcióterv keretében induló, a munkahelyteremtést segítő program jó lehetőséget nyújt azokban a szektorokban, amelyeket a veszélyhelyzeti intézkedések hátrányosan érintettek és kénytelenek voltak munkavállalókat elbocsátani.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.