BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Félmilliós támogatást kap több ezer pedagógus

A kormány úgy döntött, hogy 400 hátrányos helyzetű településen dolgozó pedagógus és az oktatást segítő kolléga részesül pluszjuttatásban.

Több mint tízezer pedagógus részesül bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatásban – jelentette be Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című műsor legújabb részében. A minisztérium hivatalos Facebook-oldalán látható videóban elhangzik:

a kormány úgy döntött, hogy 400 hátrányos helyzetű településen dolgozó 10.500 pedagógus és az oktatást segítő kolléga részesül ebben a juttatásban a hátrányos helyzetben levő diákjaik felzárkóztatásáért.

Június 2-ától, a járványhelyzet javulásával lehetővé vált ugyan egyéni vagy kiscsoportos foglalkozások megszervezése az iskolákban, hogy a gyerekek szükség esetén pótolni tudják a lemaradást, azonban a tanulók egy része, a leghátrányosabb településeken élők, nem tudták kellően elsajátítani a tananyagot.

A kormány több mint 6 milliárdos programjának az a célja, hogy ezek a hátrányos helyzetben élő gyerekek így be tudják hozni a lemaradást, minél kevesebb tanuló hagyja el az iskolát végzettség nélkül,

csökkentsék a diákok lemorzsolódását és egyben támogassák a pedagógusok helyben és pályán maradását – olvasható a Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményében.

Az érintett települések állami fenntartású iskoláiban dolgozó 10500 pedagógus és az oktatást segítő kollégáik ezért – a 2021. január 31-ig tartó – felzárkóztató munkájukért kapják a bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatást.

https://www.facebook.com/emberieroforrasokminiszteriuma/posts/3206843382704221

 

„Rendkívül dinamikusan emelkedik a fertőzés a világ legtöbb részén” – mondta a miniszter.

„Az előzetes becslések szerint a világjárvány 60 millió embert érintett volna, ugyanakkor viszont a várható szám most már 120 millió.

Nemcsak világszerte figyelhetjük meg a fertőzöttek számának az emelkedését, hanem a közvetlen környezetünkben is. Ami rendkívüli veszélyt jelent Magyarországra, mert az idelátogatók magukkal hozzák a vírust. Készültségi állapotban kell maradni”– tette hozzá.

 

Címlapkép: MTI/Rosta Tibor

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.