Most a gazdaság élénkítése a legfontosabb

Egy évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy erősíteni kell az ország sokkhatásokkal szembeni ellenálló képességét. Sikerült ezt a célkitűzést teljesíteni, felkészültünk erre a válságra?

A Költségvetési Tanácshoz tavaly eljutott külföldi és hazai elemzések mind azt mutatták, hogy az ország kockázattűrő képessége sokat javult az elmúlt években. A koronavírus-járvánnyal összefüggő válságot megelőzően a hosszú ideig tartó kedvező hiánypozíciónak, valamint a Magyar Nemzeti Bank által indított programoknak is köszönhető, hogy az államháztartásban ma sokkal több mozdítható tartalék van, mint korábban. A jelenlegi helyzetet a magam részéről úgy értékelem, hogy a magyar gazdaság kemény „stresszteszt” alatt van, de a várakozásnál jóval gyengébb második negyedévi pozíciók mellett is tartja magát. Az államháztartás központi alrendszerének bevételi oldala továbbra sem roppant meg, az adóbevételek az időarányostól csak mérsékelten, mintegy 5 százalékponttal maradtak el az első fél év során, a legújabb foglalkoztatási és fogyasztási adatok is biztatók. Megjelent azonban egy sor olyan államháztartási kiadás, amelyre előzetesen csak részben lehetett felkészülni.

Az egészségügy kiadásai tavaly 1850 milliárd forint körül alakultak, ehhez képest, mindent egybevetve, a járvány elleni védekezés eddigi kiadásaival együtt most 1700 milliárd forint ráfordításnál tartunk.

A Költségvetési Tanács szep­tember második felében adja majd ki az értékelését, de a személyes véleményem az, hogy az egészségügy rendes kiadásai és a védekezési ráfordítások idén elérhetik a 3000 milliárd forintot.

Mit gondol, mikorra várható a gazdaság helyreállása?

Magam azok közé tartoztam, akik úgy vélték, hogy a nyár kisöpri Európából a vírust, és újraindulhat a világ, benne a gazdaság. Bár itthon is vannak pozitív jelek, mint a belföldi, elsősorban a balatoni turizmus teljesítménye, a munkanélküliség alakulása, új szolgáltatások megjelenése és részben a már említett fogyasztás trendje, most úgy vélem, hogy aligha számíthatunk a gazdaságban gyors, már a harmadik negyedévben felpörgő visszaépülésre. Németország is mélyebb recesszióba került, a járványgócok foglalkoztatási korlátainak hatása erős, a fokozott ellenőrzés a közlekedésben, a különböző határzárak – amelyek ráadásul zavarokat okoznak a nemzetközi termelési kooperációk szállítási láncaiban – sok pénzbe kerülnek. A visszakapaszkodás üteme a járvány második hullámának méretétől függ, ezzel együtt a számos gazdaságvédelmi költségvetési támogatás mellett is nehezebb lesz ez a folyamat, csak a negyedik negyedévtől várható a javulás.

Az elmúlt évtizedekben a hét-nyolc éves konjunktúrát legalább ilyen idejű dekonjunktúra váltotta a magyar gazdaságban. Most, a hét bő esztendőt követően, egy kisebb cezúra után vissza lehet-e térni a növekedési pályára?

A 2007–2008-as válsághoz képest, amikor több mint 6 százalék volt a recesszió mértéke, sokkal jobb helyzetben van ma a magyar gazdaság, erősebbek a fundamentumai. A visszaesést azonban mi sem tudjuk elkerülni, ahogy az a Lengyelország sem, amely 2008-ban megúszta a válságot GDP-csökkenés nélkül.

Meggyőződésem, hogy jövőre visszapattanás következik,

és a gazdaság különböző szektorai magukra találnak, még ha nem is azonos sebességgel. Az elmúlt években az ide települt autógyárak a legmodernebb technológiát hozták magukkal, ez a következő évtizedben is meghatározhatja a magyar feldolgozóipar bővülését. A szolgáltatások területén is nagy előrelépés történt, például a digitális átállás is felgyorsult, a belföldi turizmus pedig a gazdasági növekedés húzóereje lehet a jövőben is. Az államnak azonban számtalan feladata marad, hiszen nem csupán a járvány- és gazdaságvédelemmel kell törődnie, hanem folytatnia kell – és az eddigi erőfeszítéseknek köszönhetően lehet is – a jóléti és bérprogramok, a családsegítés, az országvédelem fejlesztésének finanszírozását. Fontos megjegyezni, hogy ugyanoda már nem fogunk tudni visszalépni, a járvány okozta gazdasági válság sok mindent megváltoztat, de a növekedési trend vissza fog térni.

Márciusban azt nyilatkozta, hogy nem a költségvetést, hanem a gazdaságot kell megmenteni. Az idén világszerte brutális költségvetési hiányszámokat láthatunk. Véleménye szerint mennyire megalapozott, hogy jövőre újra 3 százalékos legyen vagy ez alatt maradjon a hiány?

Ma is ezt tartom! Érdemes visszatekinteni, hogy 2006-ban, amikor a 9 százalékot meghaladta a hiány, azt saját magunknak, a „fiskális alkoholizmusunknak” köszönhettük. Ezúttal olyan, példátlan válsággal kerültünk szembe, amely a világban egy vírusnak tulajdoníthatóan mindenütt rombol. Az első félévi, nemkülönben a kormányzat által az év végére várt, a GDP százalékában kifejezve 5-7 százalékos, eredményszemléletű államháztartási hiányban egyértelműen a járványügyi intézkedések és a gazdaságvédelmi akciótervek költségei jelennek meg.

Fontos hangsúlyozni, hogy ezek javarészt egyszeri tételek.

Jövőre azonban folytatni kell a szigorú költségvetési politikát, ez nemcsak az Euró­pai Unió követelménye, hanem a saját érdekünk is. Nem altathat el bennünket, hogy az ország eddigi fegyelmének és a megtett, helyesnek bizonyuló lépések eredményeként kedvezőbb pozícióban vagyunk, mint szűkebb és tágabb környezetünk. Gazdaságunk működésben tartása és növekedési pályára állítása továbbra is jókora költségvetési áldozatot kíván. A világon mindenütt, még ha tagadják is, a szervezett, magabiztosan cselekvő állam a végső menedék. A honi kormányzati intézkedésekből egyértelműen kiolvasható, hogy ez az év, s valószínűsítem, ha kisebb mértékben is, még a jövő év is ezekről az erőfeszítésekről fog szólni. Most az a legfontosabb, hogy mindenkinek legyen munkája, és kapja meg a fizetését, a rászoruló a segélyét, a nyugdíjas a járadékát.

Az idén – csaknem egy évtized után – újra emelkedik majd az államadósság. Mit gondol, mikor térhetünk vissza a csökkenő pályára?

A 2007–2008-as válság idején a magyar államadósság mértéke meghaladta a 80 százalékot, 2019 végén ez a mutató már csak valamivel több, mint 66 százalék volt. Épp ezért kijelenthető, hogy jobb pozícióban ért minket ez a válság. Az idei évben minden bizonnyal 75-77 százalékra fog emelkedni a GDP-arányos bruttó államadósság mértéke, de továbbra is azt várjuk, hogy jövőre már újra süllyed ez a mutató. A legfontosabb a csökkenő trend, és minden előrejelzés azt mutatja, hogy jövő évtől újra visszatérünk erre a pályára. A konvergenciaprogrammal összhangban a 60 százalékos szintet valószínűleg 2023–2024-ben érhetjük el. Fontos megjegyeznem, hogy sok európai ország fog küzdeni ezzel a problémával a következő években, de Magyarország már nem tartozik a legjobban eladósodottak közé. Ráadásul egyre olcsóbban tudjuk finanszírozni az adósságot, ám nincs erőteljes ösztönzés arra, hogy gyorsan csökkentsük, sokkal inkább az „elkoptatására” van szükség, hogy a törlesztési és a kamatteher minél kisebb legyen. Az államháztartás immár döntően belföldi finanszírozása tágítja a mozgásterünket.

Visszatérő probléma évtizedek óta, hogy az egyensúly felborul, emiatt a gazdaságpolitika újabb és újabb korrekciókat kényszerül végrehajtani. Ezúttal is szükség van újabb irányváltásra?

Személyes meggyőződésem, hogy a magyar gazdaságirányítás a konjunktúra idején is alapvetően konzervatív természetű volt, sok más országgal ellentétben nem engedte el a gyeplőt. Ennek is köszönhető, hogy ekkora megrázkódtatás ellenére sincs szükség nagymértékű korrekcióra. Alkalmazkodni azonban kell, főleg modernizációs szükségleteket látok az egészségügyben, az oktatásban és az iparban, ahol tovább kell folytatni a hatékonyságjavítást. Elsősorban a hazai gyökerű vállalkozásokat kell támogatni, erre, úgy látom, megvan a határozott kormányzati szándék.

Ha a magyar gazdaság szerkezetét nézzük, láthatók bizonyos strukturális gondok. Mik azok a területek, amelyekre a jövőben nagyobb hangsúlyt kell helyezni?

Lényeges teljesítménybéli különbségek vannak a hazai vállalkozások többsége és a külföldi termelési láncokhoz kapcsolódó cégek között, ahogy egyes országrészek és iparágak között is. Olyan termelési láncot kell kiépíteni a jövőben, amelyben ezt tovább lehet mérsékelni. Meg kell jegyezni, hogy ebben bőven van tennivaló, az államnak szelektíven még több figyelmet kell fordítania a leszakadt régiók fejlesztésére.

A kormányzati célokat nagyban módosította a válság, a 9 százalékos személyi jövedelemadó bevezetése is tolódhat. Mikorra lesz meg a fedezete?

A fő kérdés, hogy mennyire lesz erős és gyors a kilábalás, ami éppen csak most kezdődött el. Ne felejtsük el, hogy most fut ki a szociális hozzájárulási adónak – a hatéves bérmegállapodásból fakadó – mérséklése. Ha a trendek jól alakulnak, akkor az szja-mérték csökkentésének is meglesz a tere, de ebben óvatos lennék. Egyelőre semmit nem kellett feladnunk, mindenben tartjuk magunkat a tervekhez, de az, hogy mennyire tudunk gyorsan tovább haladni, nagyban függ a körülményektől.