BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hosszútávú perspektívát kínál a béremelés

Történelmi előrelépést jelent az egészségügyi dolgozók bérfejlesztése – közölte az emberi erőforrások minisztere a parlamenti expozéjában.

Történelmi előrelépést jelent az egészségügyi dolgozók bérfejlesztése – mondta a Parlementben Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az egészségügyi törvényjavaslat összevont vitáját megelőző expozéjában. Hozzátette: megértek a feltétek arra, hogy szintet lépjünk az orvosok és ápolók béremelésben. A kormány a koronavírus-járvány idején is fontosnak tartja az egészségügyi dolgozók megbecsülését, ugyan is az orvosokra és az ápolókra elsősorban idehaza van szükség. Hangsúlyozta,

sikerült megállítani az orvosok és szakápolók jelentős mértékű elvándorlást és egyre többen térnek haza a külföldről.

A kormány azt az alternatívát fogadta el, amit a Magyar Orvosi Kamara javasolt, mondta a miniszer. A T. Háznak benyújtott törvényjavaslat meghatározza az egészségügyi szolgálati jogviszony fogalmát, személyi körét, etikai normáit, emellett tartalmazza az orvosi béremelés kereteit az illetmény számításához és teljesítmények értékeléséhez.

Fotó: Shutterstock

A javaslat rögzíti a jogviszonnyal járó szolgálat elismerését, a szabadságra, a munkaidőre, az egészségügyi szolgálati viszonyban álló személyek nyilvántartására vonatkozó szabályokat. A MOK javaslatára a hálapénz kriminalizálását is tartalmazza a javaslat, így helyreállhat a beteg-orvos közötti bizalmi viszony – tette hozzá a miniszter.

Kásler Miklós szerint a törvényjavaslat korszakos jelentőségű, hiszen hosszú távon kínál új utat a magyar egészségügynek. Kiemelte,

egy kezdő orvos bére 2023-ra a jelenlegi 255 ezer forintról 687 ezerre forintra emelkedik, a negyven év szakmai tapasztalattal rendelkező orvosé pedig a jelenlegi 525 ezer forint helyett 2,4 millió forint lesz.

A magyar kormány 2010 óta 91 vidéki kórházat, 54 rendelőintézetet, 107 mentőállomást újított fel, mindezek mellett 23 új rendelőintézetet és 34 új mentőállomást építettek. A miniszter hozzátette: az egészségügyi szakdolgozók béremelési programja jelenleg is zajlik, legközelebb 2020 november lesz béremelés. 2022-re egy ápoló átlagosan 2,5 szeresét fogja keresni, annak, amit 2009-ben keresett.

Háromlépcsős orvosbéremelés jön

Hétfőn megjelent a parlament honlapján az a törvénytervezet, amely a következő három évben az orvosok alapbérének emelkedését tartalmazza. A dokumentum kitér a hálapénz büntethetőségére, azt pedig engedélyhez köti, hogy a közellátásban dolgozó orvosok a magánellátásban másodállást vállalhassanak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.