Biden kénytelen lesz gúzsba kötve táncolni

Egyetlen szövetségi államon múlik, mekkora mozgástere lesz Joe Bidennek a kampányban tett ígéretei megvalósítására: Georgiában két szenátori helyért folyt a harc múlt kedden, de egyik jelölt sem szerezte meg a szavazatok legalább 50 százalékát, ezért ott januárban pótválasztást rendeznek. Ha a demokraták mindkét posztot megnyerik, akkor megszerzik az ellenőrzést a képviselőház mellett a szenátusban is.

Erre azonban kevesen számítanak. Georgiában ugyan minimális többséggel Biden nyert, de alapvetően republikánus államról van szó, és az amerikai választók egyébként is jobban szeretik a megosztott hatalmat. Az a valószínűbb tehát, hogy nem lesz a szenátusban demokrata többség, és akkor az új elnöknek nincs esélye nagyratörő tervei többségének a megvalósítására.

Vannak persze olyan területek, ahol viszonylag nagy az egyetértés a két párt között, így lehetőség lesz az előrelépésre.

Ilyen például az infrastruktúra fejlesztése, amelyre a kampányban mind a két elnökjelölt több mint ezermilliárd dollárnyi befektetést ígért. Biden tíz év alatt 1300 milliárd dollárt szánna erre a területre, ebből már az első évben százmilliárdot fordítanának az iskolák modernizálására, 50 milliárdot az úthálózat és a hidak karbantartására, 20 milliárdot a széles sávú internethálózat vidéki fejlesztésére és tízmilliárdot a legszegényebb térségekben a közösségi közlekedés javítására.

Biden „több tízmillió középosztálybeli munkahely” megteremtését ígéri az infrastrukturális programban, ehhez az eredeti elképzelés szerint a szükséges fedezetet az adórendszer megreformálásából biztosítanák, amelynek része lenne az adóelkerülést és a kiszervezést lehetővé tévő kiskapuk lezárása, valamint a 2017-es adócsökkentés semmissé tétele és az adóemelés.

Adóemelések

Biden a személyi jövedelemadó legmagasabb kulcsát 39,6 százalékra növelné a jelenlegi 37 százalékról, a társasági adóét pedig 28 százalékra a mostani 21 százalékról. Emellett társadalombiztosítási járulékot vetne ki az évi 400 ezer dollárnál magasabb jövedelemre, megadóztatná az évi egymillió dollár fölött keresők tőkehozamból és osztalékból származó bevételét, 15 százalékos adót vetne ki a nagyvállalatok adózás előtti nettó nyereségére (on book income), az amerikai cégek külföldi leányvállalatainak profitjára kivetett adót pedig a mostaninak a duplájára, 21 százalékra növelné.

A Tax Policy Center számításai szerint Biden elképzeléseinek megvalósításával 2021 és 2030 között négyezermilliárd dollárral nőne a költségvetés bevétele, és ennek az elsöprő részét a módosabbak állnák: a többlet 93 százaléka a legjobban kereső 20 százaléktól, háromnegyede a társadalom 1 százalékát adó leggazdagabbaktól származna. Ezt azonban lehetetlen megvalósítani a szenátus jóváhagyása nélkül.

Egészségügy

Dugába dőlhetnek a munkajogi szabályok szigorítására, a szakszervezet-alapítás megkönnyítésére, a minimálbér összegének emelésére és az állam szerepének növelésére vonatkozó elképzelések a felsőoktatásban is.

Az egészségügyről már nem is beszélve, ahol hatalmas szakadék tátong a két párt elképzelései között.

A hivatalban levő republikánus adminisztráció a 2021-es költségvetés tervezetében 10 százalékkal faragta volna le az egészségügyi tárca büdzséjét, és jelentősen csökkentette volna a két legnagyobb egészségbiztosítóra, a Medicaidre és a Medicare-re fordított összegeket (az előbbit tíz év alatt 900, az utóbbit 450 milliárd dollárral).

Környezetvédelem

Hasonlóan éles ellenállásra számíthatnak Biden környezet- és klímavédelmi tervei is, a republikánusok – még a Mitt Romney utahi szenátorhoz hasonló mérsékeltek is – hallani sem akarnak az új zöld „new dealről”, amely megújuló energiaforrásokkal váltaná fel a fossziliseket. A párizsi klímaegyezménybe ugyan gond nélkül visszaléphet, ahogyan ígérte, ahhoz azonban

már a kongresszus felhatalmazása is kell, hogy elnöksége alatt több mint kétezermilliárd dollárt fordítson a 2050-re kitűzött zéró emissziós cél elérésére.

Elnöki rendeletekkel szigoríthat azonban a kibocsátási szabályokon, és a környezetvédelem befolyásolhatja az ország kereskedelmi kapcsolatait is. Biden megígérte, hogy ha szükséges, akkor gazdasági eszközökkel gyakorol nyomást más országokra ambiciózus klímavédelmi lépések megtétele érdekében, például ilyesmihez köthet fejlesztési segélyeket.

Az biztos, hogy az új elnök ismét a klímaváltozás elleni küzdelem élharcosává teheti az országot, és ez azért is fontos, mert most először történik meg, hogy a három gazdasági szuperhatalom – az Egyesült Államok, az Európai Unió és Kína – azonos platformon áll ebben a kérdésben, ami már a közeljövőben konkrét eredményekhez vezethet globálisan.

Amerikai–kínai viszony

Az amerikai–kínai kereskedelmi feszültség nem szűnik meg Joe Biden elnöksége alatt sem. Bár a hangnem enyhülhet, továbbra is kemény marad az amerikai kormányzat álláspontja.

A problémák nem változnak. Mindkét oldalra nyomás nehezedik, hogy erősnek mutatkozzon, mivel a belpolitika egyszerűen nem teszi lehetővé, hogy egyikük is engedjen

- véli Greg Gilligan, a kínai Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke.

A demokrata és a republikánus pártnak (és egyébként az összes iparilag fejlett államnak) ugyanaz a stratégiai célja: megakadályozni Kína további gazdasági térnyerését, a nemzetközi normák és szabályok betartására kényszeríteni Pekinget a kereskedelempolitikában, garantálni a szellemi jogok védelmét és a tisztességes piaci feltételeket, aminek része az állami cégeknek nyújtott támogatások kérdése.

Azt egyelőre nem tudni, mihez kezd majd az új amerikai kormányzat a kínai importárura kivetett büntetővámokkal. Christopher Dembik, a Saxo Bank vezető makroelemzője arra számít, hogy a vámok maradnak, legalábbis egyelőre, ahogyan a kétoldalú kereskedelmi megállapodás első szakasza is. Kína ugyan – nagyrészt a koronavírus-járvány miatt – egyelőre nem teljesítette a vállalásait, az Egyesült Államokból származó import azonban megugorhat,

ha a világ második legnagyobb gazdaságában folytatódik a jelenlegi trend, és V alakú lesz a kilábalás.

Lesz azonban egy jelentős különbség, és ez rossz hír Peking számára: Biden szorosan összehangolja majd a Peking megregulázására irányuló erőfeszítéseit a szövetségeseivel, az Európai Unióval, Japánnal és Ausztráliával. A jövendő elnök megfogalmazta a terveit a Foreign Affairs című külpolitikai szaklapban korábban megjelent cikkében:

Az Egyesült Államoknak keménynek kell lennie Kínával szemben

- írta, különben Peking tovább lopja az amerikai technológiát és szellemi tulajdont, állami támogatással segíti tisztességtelen előnyhöz a hazai vállalatokat, és közelebb kerül ahhoz, hogy dominanciát szerezzen a legfejlettebb technológiában és iparágakban.

„Ezt a kihívást a leghatékonyabban azzal lehet kezelni, hogy egységes frontot hozunk létre az Egyesült Államok szövetségeseivel és partnereivel, hogy fellépjünk Kína kártékony gyakorlatával és az emberi jogok megsértésével szemben, miközben próbálunk együttműködni Pekinggel olyan területeken, ahol azonosak az érdekeink, mint például a klímaváltozás, a nukleáris fegyverek terjedésének megakadályozása és a globális egészségbiztonság.”