BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötből négy amerikai kevesli a minimálbért

Míg Bernie Sanders szerint nincs olyan állam az USA-ban, ahol egy ember képes lenne megélni a jelenlegi minimálbérből.

Az Egyesült Államokban ötből négy ember (80 százalék) szerint nem elegendők a szövetségi minimálbérek – írja a Busines Insider egy friss felmérés alapján.

Az amerikai minimálbér-emelés nem került be Joe Biden mentőcsomagjába, pedig úgy fest, hogy az amerikaikat tetemes hányada szerint túl alacsony a 7,25 dolláros (2200 forintos) minimál-órabér.

Az Amazon/Ipsos által végzet felmérésében megkérdezettek közül tízből hét válaszadó (70 százalék) szerint növelni kellene a béreket. Az Amazon már korábban felszólalt az emelés mellett, a cég állásfoglalása szerint több mint duplájára, vagyis 15 dollárra (4600 forintra) emelné a legkisebb órabért.

Fotó: Shutterstock

A felmérésből kiderül az is, hogy:

  • akik kevesebb, mint 15 dollárt keresnek, nagyobb százalékban voltak nők, színesbőrűek, vidékiek vagy alacsonyan képzettek;
  • az válaszadók 70 százaléka szerint a minimálbér emelése jót tenne a dolgozóknak, és 55 százalékuk szerint a gazdaságon is lendítene.
  • Természetesen akadnak ellenzői is az ilyen mértékű béremelésnek – még a szenátusban és a képviselőházban többséggel rendelkező demokrata párt berkein belül is – például Joe Manchin nyugat-virginiai szenátor, aki szerint a 15 dolláros minimálbér látványos károkat okozna a munkaerőpiacon.

    Inkább a 11 dolláros minimálbért célozná meg két éven belül, így jobb pozícióba kerülnének a munkavállalók, mintha öt év alatt fokozatosan haladnának a 15 dollár felé – mondta Manchin.

    There is not one state in our country where you can make ends meet on the current federal minimum wage. Not one! How quickly would Congress raise the minimum wage if they were forced to live on $7.25 an hour? Outrageous.

    — Bernie Sanders (@BernieSanders) March 5, 2021

    Míg Bernie Sanders szerint nincs olyan állama az Egyesült Államoknak, ahol egy ember képes lenne megélni a jelenlegi minimálbérből.

    Egy ilyen mértékű bérnövekedés 32 millió amerikai munkás életére lehetne hatással. A nők 60 százalékát, míg az afro-amerikaiak egyharmadát, és a latin-amerikaiak negyedét érintené az intézkedés – írja a lap az Economic Policy Institute elemzésére hivatkozva.

    Jelentős adóemelésre készül Joe Biden

    Az amerikai elnök 1993 óta az első nagy szövetségi adóemelésre készül az Egyesült Államokban, erre a múlt héten elfogadott 1900 milliárd dolláros mentőcsomagot követő hosszú távú gazdasági program finanszírozása miatt lenne szükség.

     

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.