BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Köddé válhatnak a szociális szövetkezetek

Még 2018-ban és az azt követő évben pedig az új alapítások száma a töredékére esett vissza.

Folytatódik a szociális szövetkezetek számának csökkenése, valószínűleg a koronavírus-járvány gazdasági hatása is ráerősített erre a folyamatra – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

A 2006. évi törvénnyel életre hívott vállalkozási forma célja,

a hagyományos profitszerzésen felül, a szövetkezeti tagok által kitűzött különböző közösségi igények (oktatási, kulturális, szociális, foglalkoztatási stb.) kielégítése.

Elsősorban a hátrányos helyzetű csoportok (inaktívak, romák, fogyatékkal élők stb.) segítése és gazdasági aktivitásuk növelése áll ezen vállalkozások működésének a középpontjában.

Az informatikai vállalat adataiból látható, hogy 2017-ben működött a legtöbb szociális szövetkezet az országban, 2018-ban számuk nagy mértékben zsugorodni kezdett. Míg a 2015-2016 években majdnem 500 új ilyen szervezet alakult évente, 2017-ben már csak 304.

2018-ban és az azt követő évben pedig az új alapítások száma a töredékére esett vissza.

Ezzel párhuzamosan drasztikusan növekedett a megszűnések száma. 2018 és 2019 viszonyában majdnem duplájára. 2020-ban pedig csak 14 szövetkezetalapítás történt, 283 darab szövetkezet pedig lehúzta a rolót. Mivel tavaly a koronavírus járvány miatt, a kormány felfüggesztette a cégtörlési eljárásokat, valószínűnek tartjuk, hogy a megszűnések száma még magasabb lett volna.

Fotó: Shutterstock

Ugyanakkor, összességében a megmaradt szövetkezetek árbevétele évről-évre egyenletesen növekszik. 2017-ben már 27 milliárd forint, 2018-ban pedig 31 milliárd forint, 2019-ben több mint 35 milliárd forint felett járt az ilyen vállalkozási formában működő gazdasági szereplők nettó árbevétele.

A cégfluktuációs index (CFI) alakulása, amely az adott időszak alatt megszűnt és az újonnan alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez, az mutatja, hogy 2019-ben különösen nagy volt a turbulencia, aminek hátterében egyértelműen a megszűnések számának drasztikus emelkedése és a szövetkezetalapítások csökkenése állt. A 2020 évi CFI érték csökkenése mögött a szövetkezetalapítások számának jelentős visszaesése áll.

Ez a trend valószínűleg a járvány hatására az idei évben is folytatódik majd.

A szociális szövetkezetek részesülése az uniós pályázati forrásokból 2020-ban továbbra is majdnem a fele a 2017-es összegnek, de eléri a 2019-ben elnyert támogatási összeget. Ugyanakkor ebből az összeg több projekt között oszlik el, ami azt jelenti, hogy kisebb volumenű pályázati projekteket fognak megvalósítani az érintett nyertesek.

Az Opten cégadatai azt mutatják, hogy a szociális szövetkezeti forma visszaszorulóban van hazánkban. A koronavírus járvány gazdasági hatásai az amúgy is alacsony tőkével és likviditással működő szövetkezeteket valószínűleg még nehezebb helyzetbe hozták. Az uniós támogatások mértéke továbbra sem tért vissza a 2017-2018-as szintre, így a szociális szövetkeztek számának további csökkenése prognosztizálható a jövőben – állítja Hantos Zoltán, az Opten Kft. projektmenedzsere.

Tovább gyorsulhat a magyar gazdaság növekedése

Az idén 5 százalékkal, jövőre 5,5 százalékkal nőhet a bruttó hazai termék (GDP) Magyarországon.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.