Visszatér az adósságcsökkentő politika

A parlament előtt a 2022-es költségvetés tervezete. Mennyiben tér el a gazdasági újraindítás büdzséjének szerkezete az elmúlt évek költségvetéseitől?

A 2022-es költségvetés célja a gazdaság újraindításának támogatása. Több mint 7300 milliárd forintot, a GDP csaknem 13 százalékát fordítjuk erre. Mintegy 3900 milliárd forintot tesznek majd ki a költségvetés kiadási oldalán megjelenő nemzeti források, míg a gazdaság újraindítására szánt európai uniós források 3001 milliárdot.

A harmadik nagy tétel a gazdaság újraindítását segítő adókedvezményeket tartalmazza, 423,5 milliárd forintos kerettel. Ez utóbbi esetében milyen tételekkel számolhatunk?

A döntések egy része már ismert. Az otthonteremtéshez kapcsolódó áfa- és illetékmentesség 170 milliárd forint, a 25 év alattiak korábban szintén bejelentett szja-mentessége 140 milliárdot hagy a fiataloknál. Talán új elem, hogy a 2022-es büdzsé ismét számol azzal, hogy a versenyszféra reálbérei 6 százaléknál jobban fognak emelkedni. Ezzel összefüggésben életbe léphet a hat évre szóló bérmegállapodás következő eleme, terveink szerint 2022 júliusától újabb 2 százalékkal mérséklődnek a munkáltatók adóterhei. Az adócsökkentésre és béremelésre vonatkozó megállapodás szép eredményt hozott: ez az intézkedés egyedül 2017-ben mintegy 1 százalékponttal növelte a gazdaság teljesítményét, úgy, hogy megőriztük az államháztartás stabilitását.

E hiányvédő szemlélet nem elég hatékony képviseletét kéri most számon a büdzsén a Költségvetési Tanács (KT) és a jegybank. Szerintük túl magas a 7,5 százalékra emelt idei hiány, és lassú a 2022-es visszarendeződési pálya.

Azt mérlegeltük, hogy mekkora az a hiányszint, amely kellő mozgásteret ad a gazdaságélénkítésnek, és egyúttal lehetővé teszi az adósságráta csökkentését, amellyel a költségvetés hitelessége és finanszírozhatósága fenntartható. Most a járvány elleni egészségügyi védekezés és a munkahelyek megvédése az elsődleges feladat, majd a minél gyorsabb, erőteljesebb gazdasági növekedés beindítása. Óriási eredménynek tartom, hogy a válság idején 4,5 millió munkahelyet meg tudtunk őrizni, a foglalkoztatottság most, a válság után is magasabb, mint a 2000-es évek közepén, a konjunktúra idején, és nyoma sincs a 2008-as krízis utáni 11 százalékos munkanélküliségnek. Az átoltottság növekedésével már egyre inkább azzal tudunk foglalkozni, hogy miként támogathatjuk a reálgazdaságot. Szerencsére – ellentétben a korábbi válságokkal és az azt megelőző időszakokkal, amikor a konjunktúra alatt is nőtt a hiány – most van mód és forrás is arra, hogy a kormány valódi anticiklikus politikát folytasson, és a piaci kereslet visszaesését kipótolja. Vita a mértékekről lehet. E kérdésben az adósságráta szolgál igazodási pontként.

Az Alaptörvény az adósság csökkentését minden olyan évben előírja, amikor gazdasági növekedés van. Emiatt tehát ez alkotmányos kötelezettségük.

Az Alaptörvény szerint nemcsak gazdasági visszaesés, de különleges jogrend idején sem kellene megfelelni az adósságcsökkentési előírásnak, de a stabilitási törvény ennél szigorúbb. Így az adósságcsökkentés már az idén is kötelességünk, még akkor is, ha az EU a pandémia miatt felfüggesztette az adósságrátákra vonatkozó szabályokat. Nem véletlen, hogy az unió átlagos adósságállománya ma már messze a magyarországi 80 százalék felett, 95 százalék környékén van. De ezek a jogi keretek. Ennél is fontosabb számunkra a közgazdasági, vagy másképp a hitelességi kérdés. Az elmúlt években a magyar államadósság finanszírozása azért vált egyre olcsóbbá, mert konzekvensen tartottuk magunkat a csökkenő adósságpályához. Abban nincs vitánk a KT-vel, hogy a felépített bizalmat fenn kell tartani, csak a mértékben van különbség. Mi úgy gondoljuk, ma a legfontosabb a reálgazdasági támasz. Ahhoz, hogy 5 százalék felett legyen a növekedés, most még támogató költségvetési politika kell.

Azt gondolom, hogy a KT ezt nem vitatja. A kérdés az, hogy mi történik, ha a gazdaság a vártnál gyorsabban pattan vissza – erre alapot szolgáltathat a tavalyi harmadik negyedév –, és hatalmas többletforrás állhat rendelkezésre. A Költségvetési Tanács nem e pénzek elköltésétől tart a hiánycsökkentés helyett? Hiszen az elmúlt évek végén a nagyobb növekedésből származó pénzeket rendre szétosztotta a kormány.

Ha idáig eljutunk, az újabb döntési pont lesz, de hadd vegyem védelmembe a korábbi évek intézkedéseit: az év végi forrásbiztosításokra a költségvetési jogszabályok adta kereteken belül került sor, úgy, hogy az adósságráta csökkent és a hiányt is alacsonyan lehetett tartani. Azt is fontos leszögezni, hogy az említett év végi kifizetések döntő része nem működést, hanem beruházásokat finanszírozott, amelyek később – például most, a járvány idején – hozzájárultak a munkahelyek megőrzéséhez vagy épp ahhoz, hogy tavaly a gazdasági visszaesés alacsonyabb legyen az EU átlagánál. Arra, hogy konkrétan mekkora lehet ez a hozzájárulás, nehéz egzakt számot mondani, ám mérvadó a konvergenciaprogram érzékenységi vizsgálata. Eszerint 1 százalékos többletnövekedés a költségvetési egyenleget 0,4-0,45 százalékkal javítja. Ebből az is következik, hogy a jól célzott költségvetési támogatás magánforrások mozgósításával akár a támogatásnál nagyobb növekedést is eredményezhet. Visszatérve a jelenlegi helyzetre: a kibocsátási rés – a gazdaság potenciális és tényleges kibocsátásából számolt különbség – ma még negatív, vagyis elvben az ország többre lenne képes, mint amennyit ténylegesen előállít. Ebben a helyzetben a gazdaságot támogatni kell. A válság előtt, 2018–2019-ben a gazdaság néhány szegmense már a túlfűtöttség jeleit mutatta, a hosszú távon fenntartható kibocsátás felett teljesített. S bár vannak hívei a magas nyomású gazdaságnak, azokban az években szerintem több érvet lehetett volna felhozni a gyorsabb hiány- és adósságcsökkentés mellett. De akkor egy sor olyan lépést tudtunk megtenni, amelyek révén a gazdaság és a lakosság még inkább érezhette a konjunktúra előnyeit. Úgy számolunk, hogy a magyar gazdaság 2024 elejére érhet el oda, hogy már jóval kisebb költségvetési támogatás szükséges. Nem véletlen, hogy csak 2024-re számolunk 3 százalékos hiánnyal. Addig fenn kell tartani az anticiklikus gazdaságpolitikát, és fokozatosan lehet visszavonulni a magasabb hiányból.

A konvergenciaprogramból egyértelműen kitűnik, hogy a kormány az élénkülés biztos forrásaként tekint az EU-tól érkező pénzekre. Milyen támaszt ad majd ez a büdzsének?

Továbbra is azzal számolunk, hogy Magyarország a rendelkezésre álló uniós forrásokat teljes mértékben és a korábbiakhoz hasonló hatékonysággal használja fel. Ha már Angela Merkel is megdicsért bennünket a hatékony felhasználás miatt, ezt érdemes tartani. Már csak azért is, mert ez a fajta hatékonyság érdemben tesz hozzá a gazdasági növekedéshez. A 2022-es makrogazdasági prognózisban már számoltunk az új ciklus uniós forrásainak felhasználásával is. A jövő évi költségvetésben a helyreállítási eszköz (RRF) forrásaiból 450 milliárd forintnyi kifizetéssel számolunk a hagyományos uniós programok tételei mellett. Ám államháztartási szempontból az uniós pénzek felhasználása – a nemzeti forrásból kifizetett előlegeknek köszönhetően – rövid távon áldozatokkal is jár. Volt olyan év, amikor a GDP 2 százalékára rúgott az uniós támogatások megelőlegezésének és az ebből fakadó plusz-állampapírkibocsátásnak az összege. Ma úgy számolunk, hogy 2022-ben is több pénzt fizetünk ki a kedvezményezetteknek, mint amennyit az Európai Bizottság átutal – az új operatív programoknál akár a bejövő pénzek kétszeresére is rúghat majd a kifizetés. Ugyanakkor tegyük hozzá, hogy a korábbi, 2014–2020-as ciklus pénzeinél már az elszámolások, uniós átutalások kerülhetnek túlsúlyba. Úgy vélem, hosszú távon nem az határozza meg egy ország növekedését, hogy kedvezményezettje-e az uniós támogatási rendszernek, hanem az, hogy mennyire hatékony a gazdaságpolitika, és mennyire megfelelően tudja felhasználni az EU-s forrásokat. Ha nem így lenne, akkor az elmúlt évtizedekben legnagyobb támogatást kapó, nettó kedvezményezett dél-európai országok gazdasága lenne a legerősebb, de azt látjuk, hogy ez messze nincs így. Persze minden forrásfelhasználásnak van egy rövid távú keresleti és egy hosszú távú kínálati hatása. Az a cél, hogy olyan fejlesztéseket támogassunk, amelyek révén a felzárkózásra kapott pénzeknek a beruházásokra való elköltése minél nagyobb arányban a hazai gazdaságot támogassa. Például az energiahatékonyság terén fontosak a klímacélok, de amíg a napelemeket importáljuk, a külföldi cégeknek adunk megrendelést a hazaiak helyett. Ez nem növeli a gazdaság teljesítményét. Ráadásul ezek beszerzése rontja a folyó fizetési mérlegünket. Nyitott gazdaságként természetesen nem lehetünk mindenből önellátók, de azokon a területeken, amelyeken a magyar gazdaság hosszabb távon is versenyképes lehet, a magyar cégeknek kell megbízást adnunk. Mindez ismét arra hívja fel a figyelmet, hogy a büdzsének beruházásösztönzőnek és patriótának kell lennie.