Bár a műhúsokat gyártó cégek szárnyalnak, egyelőre nem várható a mesterséges termékek térnyerése

A hús-, a tej- és a tojástermelés ma közvetetten a globális mezőgazdasági terület közel 70 százalékát köti le annak ellenére, hogy a környezetvédelmi és humán táplálkozási véleményformálók egyre hangosabban hívják fel a figyelmet az állattenyésztésben a „takarmány-átalakítás” alacsony hatékonyságára.

A hús- és tejtermelés mintegy hatszor annyi földterületet igényel ugyanannyi kalória előállításához, mint a gabonatermelés, bár az is igaz, hogy a gabonában közel sincs annyi fehérje, mint a húsban és az egyéb állati termékekben

– írják le a kiinduló állapotot az OTP Agrár honlapján megjelent elemzésben a bank szakértői. 

Több hús – több takarmány

Mint írják, a táplálkozástudományi és környezetvédelmi szempontok erősödése mellett, illetve annak ellenére, a takarmánygyártás világszerte perspektivikus szakágazatnak számít, ugyanis a világ hús- és tejfogyasztása folyamatosan nő, főleg a feltörekvő országok életszínvonal-javulásának köszönhetően. Emiatt bővül a gabonafélékből és olajnövényekből készített takarmányok felhasználása.

Az előrejelzések szerint 2050-re a globális húsfogyasztás a jelenlegi mintegy évi 340 millió tonnáról 470 millió tonnára, vagyis közel 40 százalékkal emelkedik, azaz a fejenkénti húsfogyasztás mintegy 8 kilogrammos növekedésével számolhatunk mintegy 1,5 milliárd fő többletfogyasztó mellett

– vázolták fel.

Az öt legnagyobb magyarországi keveréktakarmány-gyártó vállalkozás az előállított keveréktakarmányok mennyiségének 31,3 százalékát adta. A legyártott haszonállat-keveréktakarmány 50,6 százalékát, 1 millió 913 ezer tonnát a baromfitakarmányok adták. A sertéstakarmányok mennyisége 1 millió 342 ezer tonna volt, ami a teljes termelés 35,5 százalékát adta.

Alacsony a hatékonyság

A hazai takarmányipar versenyképességét elsődlegesen a hazai előállítású keveréktakarmány-alkotók elérhetősége és piaci ára, a kapcsolódó logisztikai költségek, a méretgazdaságos termelési méret, a kapacitáskihasználás és a gyártástechnológia határozzák meg. A magyarországi keverőüzemek átlagos életkora meglehetősen magas, az összes üzem közül az újabbak részaránya pedig alig lépi túl a 10 százalékot. Az egy üzemre vetített éves keveréktakarmány mennyiségének alacsony voltát nemcsak a viszonylagosan sok és fejletlen üzem, hanem az elégtelen kapacitáskihasználás is magyarázza. Utóbbi nagysága a magyarországi állatállományok és keveréktakarmány mennyiségek alapján jóval elmarad az elfogadható és egy műszakra vonatkozó 55-60 százalékos értéktől. 

A jó színvonalon termelő üzemek átlagában a költségarányos jövedelmezőségi ráta Magyarországon mintegy 4 százalék, a befektetett eszközarányos jövedelmezőség 18 százalék, az egymillió forint termelési érték előállításához szükséges személyi jellegű költségráfordítás pedig 53 ezer forint. Mindennek természetesen feltétele a gazdaságos üzemméret (éves szinten legalább mintegy 125-130 ezer tonna keveréktakarmánygyártó-kapacitás), valamint a közel 100 százalékos kapacitáskihasználás.

Egy ilyen üzem zöldmezős beruházásként történő megvalósításának bekerülési költsége meghaladja a 3 milliárd forintot. Ez az érték az épületállományon és a technológián túlmenően magában foglalja a kivonandó földterület és a szükséges közművek értékét is, de tartalmazza a szociális épületek, az irodák, az informatikai háttér beruházási költségét is. Vissza nem térítendő támogatások nélkül egy ilyen beruházás a 7. évben térül meg, 40 százalékos támogatásintenzitás mellett a megtérülési idő 4 év, 50 százalékos támogatásintenzitás mellett pedig 3 év.

A 21. század egyik legnagyobb kihívása, hogy az állattenyésztés megfelelő mennyiségű, minőségű, biztonságos és nyomon követhető állati eredetű élelmiszer-alapanyagot állítson elő úgy, hogy a termelés a környezetet a lehető legkisebb mértékben terhelje. 

Az állati termékek termelése az alacsony fajlagos takarmány-felhasználás irányába tolódott el. Az OTP szakértői idézik Horn Péter akadémikust, akinek közlése szerint például az USA-ban 1944 és 2009 között a tehenek tejtermelése 2000 literről 9000 literre nőtt. Az USA teljes tejtermelési vertikumát kiértékelve az 1 liter tejre vetített takarmányenergia-igény 77 százalékkal, a takarmányfehérje-igény pedig 71 százalékkal csökkent, miközben az ágazat összes vízfelhasználási szükséglete 65 százalékkal lett kevesebb. Az 1 liter tej előállítására vetített komplex CO2 lábnyom 64 százalékkal, míg a környezetet terhelő foszforterhelés 7 százalékkal lett alacsonyabb. Amennyiben visszatérnének a legelőre alapozott tejtermelési rendszerre (1944-es állapot), amit az USA-ban különböző szempontokból ma is sokan idealizálnak, akkor az USA tejszükségletének megtermelésére a tejtermelő szektor 143 millió hektár termőterületet kötne le, ugyanakkor a jelenleg jellemző sokkal intenzívebb tejtermelési rendszerben mindösszesen 13,6 millió hektár takarmánytermő terület elegendő. De hasonló példaként említhető a pecsenyecsirke-termelés hatékonyságának látványos javulása is.

Egyelőre nem töri át a gátat a műhús

A bank szakértői a kihívások között említik az alternatív és szintetikus élelmiszereket, amelyek közül az elmúlt években a mesterséges húsok kerültek az érdeklődés középpontjába, de léteznek más alternatív megoldások is, mint például az egyéb mesterségesen előállított élelmiszerek, vagy a rovaralapú ételek. 

Az alternatív és szintetikus élelmiszerek közül a közeljövőben a műhúsoknak lehet stratégiai jelentősége. Mivel a közvélekedés szerint talán a hústermelés bánik a leginkább pazarlóan a természeti erőforrásokkal, ezért nem csoda, hogy a fejlett piaccal rendelkező országokban eddig a hús laboratóriumi előállítása kapta a legnagyobb szakmai figyelmet. A befektetők érdeklődése soha nem látott méreteket öltött, a húsok mesterséges előállításával foglalkozó cégek szárnyalnak a tőzsdéken.

Ennek ellenére Az OTP szakértői úgy vélik, hogy az elkövetkező egy-két évtizedben nem reális az alternatív élelmiszerek nagyobb arányú térnyerése a fogyasztásban. Egyelőre nem kell attól tartani, hogy a műhúsok és húshelyettesítők belátható időn belül jelentős mértékben kiváltanák a hagyományos húsféleségeket. Ez egyrészt az említett húshelyettesítők ezek magas előállítási költségeinek, valamint ökonómiai szempontból kiforratlan technológiájuknak köszönhető, másrészt pedig annak, hogy a fogyasztók jó része nem akar, és nem is hajlandó a klasszikus húsokról lemondani.

A fogyasztók diktálnak

A fejlett világban a fogyasztói elvárások miatt inkább a természetszerűbb tartási módok előretörése várható, míg a feltörekvő országokban a magasabb hozzáadott értékű húsipari termékek kereslete fog meglódulni. Így a globális takarmányipar is kihívások előtt áll, mert a minél költséghatékonyabb módon előállított hús/tej/tojás biomassza mennyiségi szemlélet mellett, külön fejlesztendő területként jelentkezik a funkcionális takarmányozás, amiben az állatok takarmányozástechnológiáját úgy kell megalkotni, hogy ezzel jelentős és kimutatható mértékben meg tudjuk változtatni az állati termék belső összetételét. Különös hangsúlyt kapnak a pozitív humán élettani hatással bíró úgynevezett egészségvédő hatású összetevők. Ebben az esetben már nem a „minél előbb érje el a vágási súlyt” elvet helyezik előtérbe.

A szakértők megítélése szerint Magyarországon a 2021-2027-es uniós költségvetési időszakban szükséges fejleszteni takarmányipart, illetve a takarmánygyártást támogató kutatást, ezek ugyanis kulcskérdésnek számítanak a hazai hús-termékpálya versenyképessége szempontjából.

A fejlesztéseknek részben létesítő, részben bővítő és korszerűsítő jelleggel kell megvalósulniuk. Kérdés, hogy a már meglévő, de elhasználódott takarmánykeverőket célszerű-e rekonstrukciókkal megújítani, vagy a zöldmezős beruházásoknak kell adni a prioritást. Erre határozott válasz nem adható, de a rekonstrukciónál előnyt jelent, hogy a meglévő takarmánytároló kapacitások a régi takarmányüzemek közvetlen közelében vannak – szögezték le. Emellett a rekonstrukciók mellett szól az is, hogy nem kell további területet kivonni a termelésből, már elkészült például a térbeton, az infrastruktúra, a kerítés, a szociális épületek, amelyeket egy új üzemnél ismét meg kellene valósítani. 

Új alapanyagok jönnek

A szakértők úgy vélik, hogy a fejlesztési irányokat vizsgálva kiemelést érdemel a takarmányreceptúra változása, amit a környezetvédelmi politika kényszerít ki, de az EU újra-engedélyeztetés során alkalmazott szigorúbb takarmány- és élelmiszerbiztonsági előírásai is ebbe az irányba mutatnak. A takarmányozási költségek csökkentése érdekében újabb alapanyagok (például. rovarfehérjék, hínárfajok) felhasználása várható. Újgenerációs fehérje- és szénhidrátbontó enzimek jelennek meg a piacon, amelyek segítségével a ma még emészthetetlen takarmányfrakciókból további energiahasznosítás érhető el. Mindezekre a változásokra a hazai takarmányiparnak is fel kell készülnie.