Miért ne tegyük az összes tojásunkat egy kosárba?

Bár a bankok szolgáltatásai az elmúlt évtizedekben rengeteget fejlődtek, de tevékenységükben továbbra is a hitelezési kockázatnak van a legnagyobb hatása az eredményes és biztonságos működésre. A hitelkockázatnak számos altípusa létezik, amelyek közül kiemelten fontos a koncentrációs kockázat. Ezt azért kell mérsékelni, mert ha egy bank a tőkéjét és az ügyfelektől összegyűjtött forrásokat mind egy vagy csak néhány ügyfelének helyezi ki hitelként, akkor ez utóbbiak pénzügyi problémái esetén a bank maga is gyorsan fizetésképtelenné válik. Mind a hitelintézetnek, mind a szabályozó hatóságnak az az érdeke, hogy a bankok kockázatvállalása kellően diverzifikált legyen, s egy-egy adós csődje ne rendíthesse meg a prudens működést. Ez a gondolat jelenik meg a nagykockázat-vállalási korláttal kapcsolatban gyakran emlegetett angol „Don’t put all your eggs in one basket” mondásban, amit magyarul úgy fordíthatnánk, hogy „Ne tégy fel mindent egy lapra”. A koncentrációs kockázat korlátozására való törekvés nem csak a nagykockázat-vállalási szabályokban jelenik meg, hiszen annak még a hitelkockázaton belül is több altípusa létezik (például ágazati, ország- vagy fedezeti koncentráció), de jogszabályi szinten ennek a követelményei jelennek meg legrészletesebben.

A számítás alapja változik

A bankok koncentrációs kockázatának csökkentése érdekében 2021. június végétől szigorodnak a bankok egy ügyféllel vagy ügyfélcsoporttal szemben vállalható kockázatainak korlátozására vonatkozó szabályok.

A változások központi eleme a nagykockázat-vállalási korlát vetítési alapjának a módosítása, amely a figyelembe vehető tőke helyett ezentúl az alapvető tőke lesz.

Az alábbiakban röviden bemutatjuk a nagykockázat-vállalási szabályok fő céljait, fejlődésüket és a szigorítás várható hatását a bankokra. A tőkemegfelelési követelmények bevezetését megelőzően, az 1980-as évekig a szabályozó hatóságok elsősorban a hitelezési és a betétesi koncentráció megakadályozását célzó szabályokat alkalmaztak. Ennek középpontjában a bank egy ügyféllel vagy ügyfélcsoporttal szemben vállalható kockázatainak maximálása volt. Az egyes országokban nagyon eltérők voltak e szabályok, ezért globális egységesítésre volt szükség. A Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság 1991-ben tette közzé ajánlását, amely nemzetközi szinten először határozta meg a hitelkockázati koncentráció korlátozásának szabályait. Az ajánlás fő követelménye alapján a bank egy ügyféllel vagy ügyfélcsoporttal szembeni kitettsége nem haladhatja meg szavatoló tőkéjének 25 százalékát.

Az Európai Unió a bázeli ajánlás felhasználásával 1992-ben tette közzé azt az irányelvet, amely uniós szinten is meghatározta ezt a követelményt. Magyarországon a kétszintű bankrendszer létrehozását követően, 1987-ben állapított meg először jogszabály hitelkockázati koncentrációt korlátozó előírást egy pénzügyminisztériumi rendelet formájában. Ezután előbb 1991-től a pénzintézeti, ezt követően 1996-tól a hitelintézeti törvénybe kerültek azok a jogszabályi követelmények, amelyek már a bázeli ajánláson és az uniós irányelven alapultak. A nagykockázat-vállalási szabályok azóta nagyon sokat fejlődtek. Többek között részletesebben határozzák meg, hogy mely személyek minősülnek ügyfélcsoportnak, az egyes kitettségeket milyen kockázati súlyokkal lehet figyelembe venni, illetve milyen kitettségeket lehet mentesíteni a korlát alól. Sokáig a nagykockázat-vállalások összesített értékére is vonatkozott korlát. Ez mára már megszűnt, mert egy bank sem közelítette meg ennek magas értékét.

Több ponton is módosult a szabályozás

A kezdeti időszakban a 25 százalékos korlát számításának vetítési alapja a teljes szavatoló tőke volt. A szabályt már 2014-től szigorították, és a jogszabályok bevezették az úgynevezett figyelembe vehető tőkét, amely az alapvető tőkéből és legfeljebb az annak egyharmadát elérő járulékos tőkéből állt. A módosítás célja az volt, hogy az utóbbi csak korlátozottan legyen felhasználható a nagykockázat-vállalásból származó hitelkockázati koncentrációs kockázat fedezésére. 2014 óta a hazai bankrendszer követelményét már nem a hitelintézeti törvény, hanem a Magyarországon és az EU többi tagállamában is közvetlenül hatályos uniós parlamenti és tanácsi tőkemegfelelési rendelet (CRR) szabályozza. Az előírások így az EU-ban egységessé váltak, és jelentősen csökkentek a nemzeti eltérési lehetőségek.

A nagykockázat-vállalási szabályok jelentőségét az is mutatja, hogy a CRR-ben önálló fejezetet képeznek. Nemzeti szabályozási hatáskörben maradtak ugyanakkor egyes kitettségtípusok esetében a nagykockázat-vállalási korlát alóli mentesítési lehetőségek. Ennek megfelelően Magyarországon ezek a hitelintézeti törvényben szerepelnek. A mentesítési lehetőségek kapcsán meg kell említeni, hogy

a CRR-ben szereplő felhatalmazás alapján az Európai Bizottságnak jelentést kell készítenie arról, hogy egyes mentesítési lehetőségek esetleges törlése milyen hatással járna.

Erre azért van szükség, mert jelenleg az EU-szabályozás jóval több mentesítési lehetőséget tartalmaz, mint a bázeli ajánlás, így elképzelhető, hogy ezek köre a közeljövőben szűkülni fog. 

Bár már két éve elfogadták, csak ez év júniusától lépnek hatályba a CRR-ben a nagykockázat-vállalási korlátra vonatkozó szabály módosításai. Ezek egyik lényeges eleme, hogy

ezentúl a 25 százalékos korlát vetítési alapja nem a figyelembe vehető tőke, hanem az alapvető tőke lesz.

Ezáltal egy bank hiába bocsát ki új járulékos tőkét, az nem fogja növelni az egy ügyféllel szemben vállalható kockázatainak limitjét. A bázeli bizottság és az EU azért döntött a szigorúbb vetítési alap alkalmazása mellett, mert a járulékos tőkének korlátozott a veszteségviselő képessége, mivel nem használható fel a folyamatos működés fenntartása mellett, hanem csak a bank felszámolása esetén.

A bankoknak a hitelkihelyezési és egyéb kockázatvállalási döntéseik meghozatala során tekintettel kell lenniük a nagykockázat-vállalási korlátra, és azt nem léphetik túl. Előfordulhatnak azonban olyan esetek, amikor a bank észleli, hogy saját hatáskörén kívül eső okból mégis túllépi a korlátot.

Ilyen lehet például, amikor egy devizahitel esetében az árfolyamváltozás hatása miatt a kitettség túllépi a forintban számított limitet, vagy amikor a bank két ügyfele egyesül, a jövőben egy ügyfélcsoportot alkotnak, vagyis a velük szembeni kitettségek összeadódnak.

Az ilyen esetekben a banknak be kell jelentenie a túllépést a felügyeleti hatóságnak, Magyarország esetében az MNB-nek, amely megfelelő határidőt tűz ki a túllépés leépítésére. Az Európai Bankhatóság éppen most készít elő egy olyan iránymutatást, amely leírja, hogy milyen módszert alkalmazzanak a felügyeleti hatóságok ilyen esetekben.

A nagykockázat-vállalási szabályok egyik lényeges eleme az egy ügyfélcsoportba tartozó személyek körének meghatározása. Erre azért van szükség, mert ezen ügyfelekről joggal feltételezhető, hogy az egyikük fizetésképtelenné válása a többiek esetében is fizetési nehézségeket okoz. A szabályozás az egy ügyfélcsoportba tartozásnak két fontos ismérvét tartalmazza. Az első az ellenőrzési kontroll megléte, amely lényegében az anyavállalat-leányvállalat viszonyát jelenti, vagyis egy vállalatot az összes leányvállalatával együtt egy ügyfélcsoportnak kell tekinteni. A másik a gazdasági függőség, amikor két vállalat között olyan szoros a gazdasági kapcsolat, hogy az egyik fizetésképtelenné válása a másik esetében is fizetési nehézségeket okozhat. A banknak azonosítania kell az egy ügyfélcsoportba tartozó személyeket, összesítenie kell az velük szembeni kitettségeit, amely nem haladhatja meg az alapvető tőkéjének 25 százalékát. Az ellenőrzési kapcsolat és a gazdasági függés egyes eseteinek azonosítása nem mindig egyszerű feladat. A kérdéssel egy külön MNB-ajánlás is foglalkozik, amely részletesen meghatározza az ügyfélcsoport-beazonosítási gyakorlatra vonatkozó felügyeleti elvárásokat.

A nagykockázat-vállalási korlát vetítési alapjának szigorítása mellett a CRR másik fontos módosítása a globálisan, rendszerszinten jelentős (G-SII) intézmények egymással szembeni kitettségeire vonatkozó szigorúbb limit. Míg a nagykockázat-vállalás általános korlátja is szigorodik azzal, hogy a vetítési alapja az alapvető tőke lesz, addig a G-SII intézmények esetében az egymással szembeni kitettségek felső határa az alapvető tőkéjük 15 százaléka lesz.

Minél kisebb a G-SII intézmények egymással szembeni kitettsége, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy az egyikük válsághelyzete miatt egy másik G-SII intézmény is válságba kerül.

A szigorítással tehát a válságok fertőző hatását korlátozzák a legnagyobb pénzügyi intézmények körében. Magyarországon nem működik G-SII intézménye, így nincs közvetlen jelentősége a hazai bankszektor szempontjából, de a globális pénzügyi rendszer biztonságosabbá válásának közvetetten mégis lehetnek pozitív hatásai.

A CRR kissé módosította továbbá az intézmények felügyeleti hatóságoknak történő adatszolgáltatásaira vonatkozó előírásait is. Az intézményeknek ezentúl adatot kell szolgáltatniuk a tíz legnagyobb, árnyékbanki szektorba tartozó szervezettel szembeni kitettségükről. A koronavírus-válság eddigi fejleményei azt mutatják, hogy a bázeli bizottság, valamint az európai és nemzeti szabályozó hatóságok elmúlt évtizedben megtett, különösen a tőkekövetelményekre és a túlzott kockázatvállalások korlátozására irányuló lépései hatékonyak voltak, aminek következtében a bankrendszerek már nem a probléma, hanem a megoldás részeivé válhattak. A nagykockázat-vállalási szabályok szigorítása is e sorba illeszkedik, szintén a bankok biztonságosabb működését és a pénzügyi stabilitás erősítését szolgálva.

A szerző a Magyar Nemzeti Bank munkatársa